Én, mint a középpont | BEFEJEZETT

Hetedik rész

Ez nem Lucy szemszöge.

—Héj srácok! Ki az a csaj Lewissal?—kérdezi Pierre.

—Ne lesd már úgy lehet a barátnője.—feleli Charles—Mondjuk nem rossz, igazad van nézzük csak meg.

—Milyen csaj?—keresi Norris is— Na ne, ez egy sárkány. Ez maga az ördög, és a szemei. Első pillanattól unszimpatikus volt.

—Mi bajod van vele Norris? Nincs ízlésed? És honnan ismered?—kérdezgetik a fiúk.

—Akkor a pokolban találkoztak.—nevet Pierre.

—Vicces. De majd nem röhögtök, ha megtudjátok ki ez a kis csaj.

—Ne habozz már, csak mond.—feszül meg, már Carlos is.

—Az új pszichológusunk.

—Piszok szexi annak. Akarom mondani, nem túl úgy néz ki mint egy pszichológus.

—Addig tényleg az, míg ki nem nyitja a száját. Utána olyan idegesítő lesz. Mondatai még most is bosszantanak.—rázza a fejét a mclaren pilóta.

—Na, téged már analizált is?—nevetnek össze a többiek.

—Majd nem nevettek, ha ti lesztek soron. Valóságos hókuszpókusz a csaj.

—Igen? Hát akkor a seprűjét elhagyta.

—Így nem lesz mivel menekülnie, miután kiidegeltük.

—Lehet az nem is lesz olyan egyszerű, mint eddig.-gondolja Lando. Fejében vegyes érzelmekkel. Nem tudja eldönteni miért fogta meg ennyire a lány. Végül úgy dönt, hogy az iránta érzett gyűlölet az oka.

Lucy szemszöge

—Kérdezhetek valamit?

—Persze Lucy, kérdezz csak.—mosolyog Hamilton.

—Hogy, hogy még nem akadtál ki a szememen?

—Miért? Kikéne akadnom amiért ilyen csodásan különleges szemed van, amibe öröm bele nézni?

—Csodásan különleges, hmm fokozódik.—nevetek.

—Nem értem, attól, hogy valami nem megszokott, még nem csúnya.

—Ezt elteszem bóknak.—nevettem ismét.— Te, hogy hogy, nem úgy fogadsz, hogy majd nem leszel itt sokat?

—Melyik gyerek fogadott így?—nevet Hamilton

—Norris, oh és Toto is.—összenevetünk.

—Tudod, én már nem gyerek vagyok. Már megéltem sok mindent, és hiszem, ha úgy van szükségünk van segítségre. És te nem olyan vagy, mint az eddigiek.

—Miért az eddigiek milyenek voltak?

—Héj te most analizálsz?— nevet Lewis.

—Még nem, majd csak a következő 50 kérdésem után.— mosolygok én is.

—Legyen elég, hogy te más vagy. Nem az a tipikus agykurkász. És te legalább nem azzal kezdted, hogy jól vagy? Bemutatkozás helyett.

—Na jó bevallom, idáig bírtam. Jól vagy?— nevetünk hülyeségemen. Hamiltonnal egész hamar megtaláltam a hangnemet. Ami boldogsággal tölt el.

—Ó, és még valamit tisztázzunk, nem randizok a húgoddal, és az anyukáddal sem. Te még esetleg szóba jöhetsz.—bohóckodik a srác.

—Ne aggódj, egyik sincs úgyhogy nem tudsz.—nevetek.

—Jajj Luc, ne haragudj.

—Dehogy, semmi gond. Jó poén volt. Majd a mi randinkat azért még átgondolnám a helyedben.

—Mindenképp.—mosolyog.

—Feltehetek egy kérdést? Ha akarsz válaszolsz, ha nem azt is megértem.—bólintok.

—A szüleidet egyszerre vesztetted el?

—Igen, egy szerencsétlen autóbalesetben.

—Ez borzalmas. És ennek hatására kezdtél el pszichológiával foglalkozni?

—Valószínű ez is rátett, de egész kicsi koromban történt a balesetük. Azután még sok dolog történt velem, ami ebbe az irányba késztetett.

—Egyke vagy?

—Nem sajnos. Van egy elviselhetetlenül idegesítő nővérem. Aki mindig csak egy dolgot kérdez tőlem.

—És mit?

—Azt, hogy: Terhes vagy már?

—Oh tehát férjnél vagy.

—Slussz poén; 2 éve voltam utoljára kapcsolatban. Szerintem a nővérem csak reménykedik, hogy megszáll a jó isten.— ezen nagyon jót szórakoztunk.

—Ne haragudj, de rengeteg a dolgom. Utánatok kell járnom, kik is vagytok ti.—nevetek, majd a srác is rákezd.—Köszönöm a segítséged, igazán kedves gesztus volt, s szólj bármikor, ha az enyémre szorulsz.

—Mindenképp Lucy!

Szaladtam vissza az irodámba, mert már annyira fűtött a kíváncsiság, hogy elolvassam mind a 20 srácról készített aktát. Amit a korábbi szakmabeliek próbáltak összerakni.
Kinyitva párat, nagy meglepetés ért.

Na erre nem számítottam. S, hogy mihez is kezdek most, azt magam sem tudom.