Én, mint a középpont | BEFEJEZETT

Huszonegyedik rész

Teltek múltak a napok, a hetek, és elérkezett a bahreini verseny, ahova már csütörtök hajnalba indultam, ráadásul nem egyedül. Ugyanis Lewis megkérdezte, volna e kedvem vele tartani, és a mercedes csapat pár tagjával. Természetesen rábólintottam, és nem bántam meg.

Mindenem összepakoltam, a szokásos rutinom elvégeztem, és már a reptéren vártam a többieket, a kontaktlencsémmel együtt. Sajnos, vagy nem sajnos, nincs elég bátorságom nélküle elindulni sehová.

—Bocsi lányok, hogy így félbeszakítalak titeket, de mindjárt leszállunk.—vágott közbe Toto a feleségével folytatott párbeszédembe.

—Akkor biztosan nem gond?—kérdezte a nő, egy bizalmas mosolyt küldve.

—Dehogy, ugyan, egy igazi kis tündér. Megleszünk. Ti meg majd érezzétek jól magatokat.—mondtam, és ezzel beleegyeztem, hogy a délután folyamán egészen másnap reggelig én vigyázok a fiukra, hogy végre eltudjanak tölteni egy kis időt kettesben. Igazából jobb dolgom úgyse lenne, és szeretném megismerni a kis angyalt, aki állítólag maga az ördög.

Később már kipakoltam a szobámba, és talán reménytelien kimentem a teraszomra, hátha ott lesz a jól megszokott vendégem. De senki nem volt, igazából lehet nem is ebben a hotelben van. Egy pár napja nem beszéltünk, ugyanis mindkettőnket elfoglalta a munka. Átöltöztem egy kissé rövidebbe, ugyanis rettenet meleg volt.
Felvettem egy fekete rövidnadrágot, és egy fekete spagetti pántos trikót, és, hogy ne mutogassam magam, egy fekete fehér kockás over size-s inget. A cipőm a magasított szárú fekete conversem volt, ès a hajam felkötöttem egy kontyba, és feldobtam mellé a napszemüvegem. Bevallom egészen tetszettem magamnak, ahogyan kiemelte a vékony hosszú lábam ez a rövid gatya. Rég nem volt merszem ilyenbe öltözni, talán ezért is vettem most is fel egy nagyobb inget, ami igazán én vagyok.

A mercedes garázs előtt álltam, és nevettem a fiúk hülyeségein, a nap már majdnem elkezdett lemenni, és gyönyörű látványt adott, akárcsak hangulatot.

—Ha bármi baj van, hívj! Te pedig, hozd a legjobb formád, különben Lucy megver.—nevetett Susie.

—Megleszünk mi. Ugye Jack?—nyújtottam a kezem, és nyomott egy pacsit bele.

Susiék el is hagyták a versenypályát. Mi pedig Jackkel még mindig a garázs előtt álltunk.

—Na kishaver mit szeretnél csinálni?—hajoltam le hozzá.

—Aludni.—jelentette ki, én pedig csak hihetetlenkedve bámultam rá.—Csak vicceltem. Körbe sétáljuk a pályát?—kérdezte, és a kezét felém nyújtotta. Ez rettenetesen édes volt. El is fogadtam a "meghívását." El is kezdtünk ballagni.

—Mutatok valamit.—mondta , majd hirtelen nekifutásból nyomott egy cigánykereket.

—Azta mindenit neki. Te nem vagy kispályás. Nagyon ügyes vagy.

—Köszi. Most te jössz!

—Nem, Jack, én már nem vagyok ilyen fiatal.

—Akkor hátra szaltót.—ki is nevettem.—Lucy, nyomjad már ne legyél béna. Ha megcsinálod, ma azt csinálom amit te kérsz, és nem akasztalak ki, teljesen.—tette hozzá utolsó szavát.

—Te tényleg maga vagy az ördög. Tudod, rossz emberrel kezdtél ki, ugyanis régen talajtornász voltam.—recsegtettem meg izületeim, felkészülés gyanánt. Majd egy nagy lendületet véve, egy cigánykerékből nyomtam egy hátra szaltót. Igazából én se gondoltam volna, hogy képes vagyok rá, és nem egy óriási baleset lesz belőle.

—Wáo! Ezt megkell tanítanod Lucy!—futott oda hozzám a kisfiú, miközben én még mindig levegőért fújtattam.

—Ez igen Lucy!—újongott pár pilóta, messzebbről. Azt hiszem Lando volt ott, Max és Charles, talán még George.

—Na most fussunk Jack.—fogtam meg a kezét. De már késő volt, a fiúk oda értek hozzánk.

—Ki ez az olimpikon?—poénkodott Charles.

—Fiúk!—üdvözöltem őket.

—Menjünk!!—rángatta az ingemet a legkisebb Wolff.

—Lucy, nem is mondtad, hogy anya vagy.

—Csak mára.—vettem fel a hisztiző Jacket.—Most pedig megbocsássatok, de az úr nem élvezi a társaságotokat.—fordultam el.—Vagyis, az úr sem.—fordultam vissza feléjük, és nyomtam meg utolsó szavam, miközben elnevettem magam.

—Ez szép volt Luc!—tartotta a kezét egy pacsi gyanánt a kezemben tartott fiú.

Miután megvacsoráztunk, felmentünk a szobámba. Ugyanis ma nálam alszik a kis csöppség. Bekapcsoltam neki a tv-t amíg nekem, volt még pár papírmunkám. Majd befejezése után, Jack játszani akart, de őszintén fogalmam se volt ehhez a játékhoz.
Épp próbáltam megfejteni, mikor kopogást halottam az ajtón, és megindulva kinyitottam azt.

—Készülj! Megyünk bulizni.—mondta a bezsongott Max.

—Hát azt nem hiszem.—nyitottam ki tágasabbra az ajtóm, ezzel meglátta a fiút, akire vigyázom.—De neked jó bulit!—csaptam volna be az ajtót, de ő megtartotta.

—Hát akkor csatlakozom.—jelentette ki, és bejövetele után, be is csukta az ajtót. Annyira meglepődtem, hogy csak lefagyva egyhelyben álltam, miközben a holland, leült Jackhez, az ágyra.—Na hát, ez az egyik kedvenc játékom.—mondta.

Sokáig játszottunk, és jól el is mulattuk az időt, egyszer csak Jack, kidőlt a teraszon, ahonnan Max behozta, és betakarta az ágyba. Majd az ajtó felé vette az irányt.

—Köszönöm Max.—támaszkodtam az ajtónak.—Nélküled nem is tudom mire mentem volna.

—Látod, jó csapatot alkotunk.—mosolyodott el ritka vonzóan.—Jó éjt Lucy!—nyomott egy puszit az arcomra, majd elment.

Azt hiszem reménykedtem benne, hogy más helyre kapom. És azt hiszem egyet kell, hogy értsek vele. Ritka jó csapat vagyunk.