Én, mint a középpont | BEFEJEZETT

Harmincnegyedik rész

Korábban a pályára értem, s igyekeztem megvalósítani az ötletem. Sikerült is mindent megcsinálnom hozzá, mire ide értek a fiúk is. Mauricio ma átadta nekem az edzést, de ott volt velem végig, hisz kíváncsi volt, hogy ebből mi sül ki, akárcsak én.

—Mi van? Már átmentél edzőbe is hamupipőke?—nevettek.

—Hmm...kedves. Tudod hamupipőke aranyos hercegnő volt, én meg egy szívtelen paraszt vagyok.—mosolyogtam rá, s ők már abba hagyták a nevetést.

—Nos fiúk. Mondom a mai tervet. A kezemben tartok néhány kártyát—mutattam fel.—, amin kérdések vannak rólatok, s a ti feladatotok lesz rá válaszolni időre. Amennyiben ez nem sikerül 50 fekvő. Minden világos?

—Ez hülyeség.

—Minek kell ez?

—Vagy egymásról lesz ismeretetek, vagy kidolgozott testetek. Nincs mit.—kacsintottam. S beállítottam őket egymás mellé, s én szembe álltam velük.

—Jól van, ki lesz az első?—de senki nem jelentkezett.

—Majd én.—mentett meg Kylian, s ejtve egy mosolyt mellém állt.

—Remek. Nos első kérdés. Mi Marco kutyájának a neve?—tettem fel.

—Baszki! Van kutyád? Öhh... nem tudom.—hezitált.—Cuki? Nyálgép? Mosolykapitány?—ötletein nevettek a fiúk, s pont ezt szerettem volna látni.

—És lejárt az idő, és nem talált.—mondtam.

—Mi a bánat a kutyád neve?—kérdezte nevetve Kylian.

—Maradj.—mosolygott Marco.

—Mi van?

—Maradj a kutyám neve.

—Most ezt nem mondod.—s torkuk szakadtából nevettek. Kylian megindult vissza a fiúkhoz, de elkaptam.

—A-a. Ez 50 fekvő lesz.—mondtam neki. Rám nézett kiskutya szemekkel, de feladta, s csinálta amit kértem. A fiúk nagyon jót szórakoztak rajta.

—Én jövök.—szaladt ki mellém Neymar.

—Jól van. Miért voltál velem egy orbitális nagy seggfej legelőször? Jajj bocsi, ez nem az a lap.—s ismételten nevetett mindenki, s én is megmosolyogtam. —Melyik modellbe volt szerelmes Julian Draxler?

—Öh... mit tudom én. Bella Hadid? Vagy a másik Hadid.— s folyt a könnyük a nevetéstől. —Kendall Jenner? Kik vannak még? Palvin Barbi?

—Ott a helyes megfejtés.

—Ez az!—örült meg.—Jó ízlésed van haver, az exem.

—Hát megtudom érteni, hogy ejtett.—szóltam be pikánsan. Mire még Neymar is elnevette magát. Kylian pedig úgy gondolta, hogy sutyiba visszalopózik a többiekhez.

—Hova hova Kylian? Még csak 32-nél jársz.—pillantottam rá fél szemmel.

—Juuuuj.—hurrogtak a többiek. Kylian csak nagyon kívánatosan nézett rám, kiváncsi lettem volna éppen mi jár a fejében. Majd egy adag frusztrált levegőt kifújva, folytatta a tevékenységét.

Összeségében többet fekvőtámaszoztak a fiúk, mint válaszoltak. De nem is ez volt a lényeg, hanem, hogy összekovácsolódjanak. És úgy érzem, hogy egészen jó úton haladunk mostmár. A játék után haza engedtük őket, s ők csodák csodájára nevetgéltek, és beszélgettek az öltözőbe.

—Hát, te tényleg csodákra vagy képes. Jó, hogy te vagy itt velük.—mondta nekem az edző. Ma már másodjára mondják nekem, hogy jó, hogy itt vagyok. Bár én is jól érzem magam. Visszamentem Kylian házába, s épp egy sütit csináltam a konyhapulton, mikor megérkezett a fiú.

—Hát itt meg mi készül?

—Brownie.

—A kedvencem.

—Nem neked. Ha jól tudom,te ilyeneket nem ehetsz.—húztam az agyát.

—Na ne szivass ma már. Egy ilyen nap után főleg rám fér.—jött közelebb hozzám.

—Hmm... tényleg?—adtam a hülyét.—Milyen napod volt? Nehéz? Fárasztó.

—Jól megkínoztál.—került már vészesen közel hozzám. S piszok szexi volt ilyen fáradtan.—Ezt még visszakapod.

—Csak merd vissza adni.—incselkedtem tovább. Nagyon élveztem, ahogy húzzuk egymás agyát.

—Ohh... ha te tudnád, hogy miket tudnék veled csinálni.—húzta ravasz mosolyra ajkait. Legszívesebben elkiáltottam volna magam, hogy csináld, könyörgöm.—De a legelső lépés...—hajolt a számhoz, s karjaival mögém nyúlt, szinte biztos voltam benne, hogy megcsókol, de ekkor egy adag lisztet szórt az arcomba.—az ez.—s elnevette magát.

—Kylian!—visítottam fel.—Oh tényleg? Szerinted ez vicces?

—Igen nagyon is az.—alig kapott már levegőt a nevetéstől.

—Ez is az.—s visszadobtam liszttel, s kezdtem el én is nevetni. Válaszul, ismét közel jött, felemelt a derekamnál, s a pultra rakott. Ő pedig a lábam között szorosan átkarolva a derekam állt. A homlokát az enyémnek nyomta, s nem nyitotta ki a szemét.

—Megőrjítesz. Van fogalmad róla, mit kell kibírnom nap mint nap?—folytatta volna, vagy megcsókolt volna, de egyik se jött össze, ugyanis csörgött a telefonja, így elhátrált.

—Jó, megyek. Fél óra és ott vagyok.—mondta jókedvűen a telefonba.

—Hova mész?—érdeklődtem.—Már ha szabad tudnom.

—A fiúkkal beülünk valahova. Ez is a te érdemed.—mosolygott egyet, majd elment. Nagyon elégedett voltam, hogy ennyire összemelegedtek. S büszke voltam rájuk is, de magamra is.