Gyilkos képző /Hyunlix ff./

2. rész

Azaz köztünk Hyunjinnel már nem csak szimplán unszimpátia volt, hanem egy halálosan komoly verseny. Erre teljesen egyszerre jöttünk rá, így szinkronban pillantottunk oldalra, hogy láthassuk a másik reakcióját.

-Megöllek! – ezúttal én kezdeményeztem a tátogó társalgást, mire a fiú az ajkait felhúzva rám vicsorított, úgy nézett ki, mint egy kiéhezett oroszlán, akit már csak a préda érdekel. Azonban hamar rendezte a vonásait és inkább kihívóan felvonta a szemöldökét.

-Csak próbáld meg. – megint visszatért a fölényes álarc, ami az előbb egy pillanatra félrecsúszott. Ismét nem tudtunk hosszabb társalgást folytatni, mert a férfi szétválasztott minket egy tökéletesen hangsúlyozott mondattal.

-Én Bang Chan vagyok, én vagyok itt a főnök. A kinézett házaspár Jeon Jungkook és Park Jimin. A többi tanárotokat majd idő közben megismeritek! – keményen beszélt, ellentmondást nem tűrően, amitől összeszorult a torkom. Régen volt már, hogy bárki elvárta tőlem, hogy tiszteljem, viszont ennek a férfinek már a kisugárzásától is összerándult a gyomrom. – Most pedig menjetek a szobátokba, Minho odavezet titeket! – erre egy magas, jóképű férfi mozdult meg hirtelen mögöttünk, akiről addig észre sem vettem, hogy ott van. Már éppen hajolt volna le hozzám, hogy eloldozza a kezem, de nemes egyszerűséggel felpattantam és a kezébe nyomtam a kibogozott kötelet, majd egy megsemmisítő pillantást küldtem Hyunjinnek, akit még nagyban szabadítottak ki. Láttam a szemén, hogy most egy kanál vízben meg tudna fojtani, ha ketten maradnánk a szobában.

-Kövessetek! – ez volt a parancsszó azelőtt, hogy 10 percen keresztül kóvályogjunk a hatalmas épületben. Életemre esküszöm, hogy voltak helyek, ahol minimum háromszor elmentünk, mert nincs az az isten, hogy ez a ház ekkora legyen. Végül húsz folyosó és negyven lépcső után megálltunk 2 egyforma, egymás mellett lévő ajtó előtt. – Jobbra Felix, balra Hyunjin lesz. – mutatott rá egyesével a szobákra.

Éppen mindketten indultunk volna a sajátunk felé, mikor még a karunknál fogva megállított minket.

-Közös a fürdőtök, szóval a problémáitokat jobb lenne most rendezni, mert semmi kedvem alvadt vért pucolni a lefolyóból. Értve vagyok? – ennél nagyobb szerencsém nem is lehetne... Még a szobámban sem szabadulok meg ettől a seggpöcöktől. Őszintén remélem, hogy legalább az ajtókat lehet zárni különben kidobom a ficsúrt az ablakon. Mindenesetre mindketten bólintottunk, miközben egymást vizslattuk. – Vacsora előtt 8-ra jövök értetek, addig zuhanyozzatok le és öltözzetek át a kikészített ruhákba! – azzal ott is hagyott minket, nekünk meg több sem kellett, máris bevetettük magunkat felfedezni a szobánkat. Persze mindenki a sajátját...

Mintha 5 csillagos hotelba érkeztem volna: hatalmas tér, hatalmas szekrények, hatalmas könyvespolcok, hatalmas francia ágy, hatalmas ablak. Minden aránytalanul nagy volt a szobában, szerintem akkor volt csak a helyiség, mint az egész garzonlakás, ahol eddig a bandával laktam. Én és még minimum tízen. Viszont, ami nem tetszett, hogy minden fehér volt az ízléses fekete fapadlón kívül, én csak úgy világítottam a helyiség közepén az elnyűtt, színes cuccaimban.

Az ágy szélén katonás rendbe hajtogatott ruhákat hamar megtaláltam: egy fullos estélyi volt: fehér ing, fekete öltöny, fekete vasalt nadrág és hófehér csokornyakkendő. Mindegyik pont a méretem.

A ruhák túl szépek voltak ahhoz, hogy csak úgy felvegyem őket, plusz Minho is utasított a fürdésre, úgyhogy a pulcsimat meg a bordó sapkámat a matracra dobva megindultam a fürdő felé, ahová nagy lendülettel nyitottam be. Nem kellett volna...

Mivel a fürdő már nem volt üres, mint, ahogy gondoltam. Volt ott valaki. Pontosabban Hyunjin. Egészen pontosan félmeztelenül. Az első sokk után következett a második, hiszen a fiú egész háta és hasa tele volt hegekkel, amik rózsaszínes-fehéres csíkokban ütöttek el a bőrétől. Most nem arról beszélek, hogy pár volt belőlük, hanem hogy konkrétan mindenhol tele volt karistolva, ahol a ruha takarta. A tekintetem akaratlanul végig vándorolt az izmain, amik valahogy túl kidogozottak voltak ahhoz, hogy valóságosak legyenek.

-Kibámultad magad vagy még maradsz itt egy kicsit? – fordult felém hirtelen gúnyos éllel a hangjában. Most esett le, hogy ha én látom a hasát a tükörben, amivel ő szemben áll, akkor ő is lát engem. Vajon mióta vehette észre, hogy megérkeztem? Remélem csak most.

-Bocs... Szólj, ha végeztél! – és megindultam kifelé, viszont egyvalami nem hagyott nyugodni, ezért az ajtóban csak azért is visszafordultam. Egyébként ez is hiba volt, mert a srácon már gatya sem volt, mindössze egy fekete boxer. – Nem bámultalak! – jelentettem ki durcásan, mire felröhögött.

-Akkor te minek neveznéd azt, hogy minimum fél percig szégyentelenül stírölted a felsőtestem?

-Anyádnak, annak! – jó erősen becsaptam magam mögött az ajtót, hogy érezze a törődést, aztán nagyot sóhajtva elfeküdtem az ágyon. A matrac hihetetlenül puha és kényelmes volt, így nem csoda, hogy a víz egyenletes csobogását hallgatva elnyomott az álom.

Valami határozottan vizes volt, nem is... Valami határozottan csöpögött egyenesen az arcomra, valami hideg. Kezdjük ott, hogy utálom, amikor nem magamtól kelek fel, hanem valami kirángat az álomból. Ilyenkor elképesztően nyűgös tudok lenni.

Azért kinyitottam a szemem, mikor betájoltam magam, hogy hol vagyok és mi történt aznap. Megint egy nem várt meglepetés... De legalább a csöpögő cucc megvolt: Hyunjin haja. Ugyanis a srác négykézláb magasodott fölém, miközben az arcomat fürkészte.

-Bocs, most ki bámul kit? – nyöszörögtem kínosan, mivel nem jutott más hirtelen az eszembe.