Gyilkos képző /Hyunlix ff./

4. rész

- Mint látjátok Seungmin barátom nem valami bőbeszédű, de annál eszesebb. Ő itt az agy. Ezt a mostani akciót is ő gondolta ki és ő egyedül dolgozott ki minden részletet. - ezt amúgy sejthettem volna a férfi kinézetéből: galambszürke nadrág, kicsit világosabb, de ugyanúgy szürke öltöny, hófehér ing és fekete nyakkendő. Meg persze az elegáns kerek szemüveg, vékony kerettel. Tipikus csendes géniusznak nézett ki, aki egy unalmas pillanatában, tök fáradtan feltalálja az örökmozgót. Jelezve, hogy megértettem bólintottam egyet, majd egy nagyon apró falatot lenyestem a lazac széléből, mire az ízes leve azonnal kicsurrant, pont, mint a nyálam, ha nem tartom csukva a számat. – Ezért talán nem is meglepő, ha azt mondom nem is rajtam múlik, hogy mikor avatódtok be a részletekbe, hanem ezen a koponyán itt. – ekkor barátian hátba veregette Seungmin, aki megint csak éppen, hogy pillantásra méltatott, aztán nem is nekünk, inkább a lazacának beszélve megszólalt.

-Csak az egyikőtök fogja megtudni, addig ne is kérdezősködjetek!

Utána a vacsora csendben folyt le, a kis Jeonginen kívül, aki néha nekiállt valamin hisztizni mindenki némán tömte magát étellel, ami bár finom volt, mégsem tudtam 5-6 falatnál többet enni belőle. A szemüveges kijelentésétől, meg úgy amúgy az egész naptól is a gyomrom öklömnyire zsugorodott. Hyunjin ezzel ellentétben jóízűen, helyeslően bólogatva benyomta az összes elé lehelyezett tányér tartalmát.

Az étkezés befejeztével a kis Jeongin hatalmas ásítása, ami közben még véletlenül sem takarta volna el a száját, jelezte, hogy akkor most lett vége a vacsorának. Olyan kilenc körül járhatott az idő... A bandában ilyenkorra a kisebbeket már mind ágyba dugtuk, azonban most nem a bandánál voltam, hanem egy rohadt maffiánál...

Hyunjint meg engem felküldtek a szobánkba, hogy pihenjük ki magunkat holnapra, mert reggel hatra készen kell lennünk. A másik fiú mögött haladva memorizáltam már sokkal kisebb részleteket a házból, mint az útvonal, hiszen azt már tudtam. Most inkább olyanokra koncentráltam, mint ajtók, ablakok, bútorok, amik menekülési útvonalak és rejtekhelyek lehetnek, ha úgy hozna az élet.

Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy a fekete hajú már megállt, úgyhogy balra fordított fejjel egyenesen a hátába sétáltam, mire mindketten fájdalmasan felnyögtünk.

- Nem látsz a szemedtől? - mordult rám idegesen, amit válasz nélkül hagytam, majd őt kikerülve bevetettem magam a szobám magányos csendjébe. A ruháimat a lehető legnagyobb rendben felakasztottam a szekrényben talált akasztók egyikére és kapva az alkalmon megszemléltem a bútor tartalmát: tele volt ruhával, persze mindegyik az én méretemből. Pólók, pulcsik, melegítők, ingek, boxerek, zoknik, mind főleg a fehér, fekete és szürke színekből. Gondolom, hogy még véletlenül se tudjak olyat felvenni, ami nem megy egymáshoz, ez is annak a flancos eleganciának a része, ami az egész villára jellemző, hisz nem sok helyen voltam még, ahol egy sima vacsorához ki kellett ennyire öltözni.

Bang Chan még elmenetel közben szólt, hogy holnap reggel 6-ra legyünk készen, ezért a kipihentségem érdekében bevetettem magam a fürdőbe fogat mosni egyszál boxerben, mert a régi ruháimat sehol sem találtam gondolva, hogy ha Hyunjin hallja a csobogó vizet akkor nem nyit be.

Már az öblítő vizet köptem ki a csapba, amikor egy penge ismerős hidegségét éreztem meg a nyaki ütőeremnél, mire azonnal szoborrá merevedtem. Ha ebből a kedves gesztustól nem esik le, hogy ki áll mögött kezében a késsel, az illető meg is szólalt.

-Lassan egyenesedj fel! Nincs hirtelen mozdulat. – engedelmeskedtem, így már a tükörben nézhettem farkasszemet a villogó tekintetű Hyunjinnel. Itt kezdtem átkozni magam, hogy a saját pillangókésemet a nadrágom oldalzsebében hagytam. A nadrágom meg ugye kámforrá vált... Szóval teljesen védtelen voltam.

-Mit akarsz? – kérdeztem a legkevesebb mozgás nélkül, mert nem kellett vágnia ahhoz, hogy érezzem mennyire élezett pengén múlik az életem, amit nem terveztem idejekorán eldobni egy kis óvatlanság miatt.

-Add fel! – muszáj volt erre a kijelentésére gúnyosan felnevetnem, ami miatt a kés egy kábé 2 centis szakaszon felsértette a bőrömet. Hyunjin nem vette az iróniát, hogy konkrétan lehetetlent kér tőlem, ezért a szabad kezével átfogta a derekam, majd egészen magához húzott, hogy érezzem az erőfölényét. A testeink majdnem minden pontos összesimultak, a pólóján keresztül a meztelen hátammal éreztem a heves szívverését, ami szinte kitörte a bordáit. A szegycsontja nekem feszült, ha levegőt vette, aztán a kifújt lélegzete végigfutott a vállamon, a meleg lehelettől tiszta libabőr lettem. Titkon magamban azon imádkoztam, hogy a fekete hajúnak ne most legyen erekciója, mert akkor a röhögéstől belefejelek a pengébe. – Mi olyan rohadt vicces, Felix? – most szólított először a nevemen, de még ekkor is valami furcsa kiejtéssel mondta, ahogy még senki szájából nem hallottam.

-Nem fogok meghalni, csak mert te arra kérsz rá. – tisztáztam gyorsan a helyzetet, miközben mélyen a szemébe néztem a tükrön keresztül. A bal szája sarka idegesen megrándult, tudtam, hogy kezdem túlfeszíteni a húrt... Valahogy nem tudott érdekelni...

A keze felvándorolt az államra és az alkarja ketrecébe zárva elkezdte szorítani a bordakosaram, amitől csak sípolva tudtam levegőt venni. Olyan közel hajolt a fülemhez, hogy a tincsei alja már a kulcscsontomat súrolta, kicsit csiklandozott, azonban nem mozdultam.

-Azt hiszed nem lennék képes rá, igaz? – suttogta rekedt hangon és olyan erővel szorította a kés pengéjét, hogy az erek kidagadtak a karján, mire felállt a szőr a hátamon. Nem egyedül a hangjától, hanem sokkal inkább attól a gyilkos szikrától, ami a barna íriszeiben csillant vészjóslóan. – Holnap odamész Banghoz és közlöd vele, hogy feladod, legyen bármi a következménye, értve vagyok?

-Már miért tennék ilyet?

-Mert vagyok ők vagy én, de valaki meg fog ölni! – azzal elengedett. A hátam azonnal fázni kezdett a meleg hasfala nélkül, ami eddig hűségesen hozzá tapadt. Most vettem csak észre, hogy a nyakamon lévő vágásból csordogáló vér kis patakja már a mellkasomon is túljutott, ezért a kezemet bevizezve elkezdtem ledörzsölni az alvadt csíkot, Hyunjin pedig kifelé indult ujjai között a kését pörgetve. – És nem te lennél az első... - tette hozzá még az utolsó pillanatban, amitől egy ütemet kihagyott a szívem.