Gyilkos képző /Hyunlix ff./

18. rész

Ha nem lettem volna teljesen kifulladva biztosan visszavágtam volna valami olyasmit, hogy „és te mi a jó istent keresel itt?", de éppen az volt a legfontosabb, hogy 5 perc után végre érdemleges mennyiségű oxigén jusson a tüdőmbe, szóval csak hullámzó mellkassal bámultam fel a leesett állú, felettébb ideges Hyunjinre.

Halvány lila gőzöm sem volt, hogy miért jött be a szobámba, miután látta, hogy nem vagyok ott miért maradt, s persze az is rejtély volt, hogy mire fel beszélt velem ilyen ingerült hangnemben, mintha tényleg jelentenénk egymásnak valamit. Éreztem, ahogy a sós izzadság lassan átáztatja a pilláimat, majd csípni kezdi a szemem, mégis önkínzó módra kipattantak a szemhéjaim, amikor hideg ujjak simultak a csuklómra, melyek egyes egyedül a fekete hajúhoz tartozhattak.

-Te vérzel! – állapította meg cseppet ijedten, aztán le is ült mellém, hogy jobban szemügyre tudja venni a sebeket a tenyeremen, mikből még mindig szivárgott a vér.

-Mit érdekel az téged? – nyöszörögtem, de nem volt erőm, hogy elhúzódjak a fiútól, aki csak gúnyosan felnevetett.

-Segíteni vagyok itt, megtisztelnél, ha nem viselkednél úgy, mint egy sün.

-Ne aludjak téli álmot? – nem is kellett kinyitnom a szemem, hogy tudjam Hyunjin a fejét rázva mosolyog. Végül figyelmen kívül hagyta az idióta beszólásomat, s helyette a hónom alá nyúlva felrángatott az ágyra. Jó, nem egészen rángatott, annál sokkal finomabbak voltak a mozdulatai. Mintha egy törött szárnyú kacsafiókát terelgetett volna – ehhez tudtam a legjobban hasonlítani.

Hyunjin nem szólt semmit. Teljes némaságban caplatott el a fürdőbe, majd az elsősegély dobozzal gazdagodva visszatelepedett mellém. Ahogy tisztogatta a sebeket, hiába csípett, meg sem nyikkantam, mert bármilyen emberi hang tönkre vágta volna azt a meghitt... Nem is tudom... Pillanatot, ami belopta magát közénk.

Az érintése forró volt még annak ellenére is, hogy teljesen ki voltam fulladva a mászástól és még olyan helyeken is izzadtam, ahol nem is tudtam, hogy van bőröm, nemhogy izzzadságmirigyem. Valamit az az érzést sem tudtam hova tenni, ami olyan volt, mintha a gyomrom egyfolytában zuhanna egy feneketlen mélység felé.

„Nem"gondoltam. „Nem bonyolódhatok bele semmibe Hyunjinnel. Mr. Kim is megmondta, ha nem tudtam volna már magamtól is..." és itt most nem is arról beszélek, hogy esetlegesen beleszeretnék... Jézusom hova gondolok, hiszen ez csak egy elkényeztetett ficsúr, soha nem lenne semmi esélyem nála, ahogy neki se nálam. Még barátok sem lehetünk... Az egyikünk meghal pár héten vagy hónapon belül, nem lenne időnk gyászolni.

-Akarom tudni miért pókembereztél kint éjnek évadján? – szólalt meg a srác, amikor már percek óta csak feküdtem mellette kezemmel az ölében. El kellett volna húznom, pontosan tudtam, mégis most hirtelen kedvem lett játszani a tűzzel.

Megráztam a fejem. – Csak bajba sodornálak vele. – erre fölém hajolt, s egyenesen a szemembe nézett. Hosszú tincsei lágy hullámokban hullottak előre, az egyik pontosan a szája félénél ért véget, ezért nem meglepő, hogy a tekintetem automatikusan tovább siklott az ajkaira. Kifejezetten szép ajakai voltak, olyan, amire fiúk, s lányok egyaránt irigykednek.

-Szerintem már így is elég nagy bajban vagyok – nevetett fel színpadiasan körbe mutatva.

-Tudod, hogy értem... - sóhajtottam. – Miért jöttél át? – erre Hyunjin azonnal hátrébb húzódott. – Nem foglak beköpni, nyugi, amennyiben te is tartod a szád! – felnéztem rá, de a srác kerülte a tekintetem.