Gyilkos képző /Hyunlix ff./

8. rész

Az élet ebéd után sem állt meg. Épphogy lenyeltük az utolsó falatot már érkezett is értünk egy addig ismeretlen alkalmazott, aki valószínűleg nem volt annyira fontos, mint Minho vagy Jisung, mert senki nem fárasztotta magát azzal, hogy bemutassa nekünk. Udvariasan, de határozottan kért meg minket Hyunjinnel, hogy kövessük, ezért kénytelenek voltunk búcsút venni Changbintól, aki csak desszert után érdeklődve biccentett egyet.

A harminc körüli férfi mindenféle kommentár nélkül vezetett be minket egy tanteremnek kinéző helyiségbe. A szoba tágas volt, de koránt sem akkor, mint az étkező vagy a lőtér, sőt még a gym méretét sem érte el. Az ajtóval szemben széles ablak helyezkedett el, ami feltehetőleg az utcára nézett, ám elé mindet eltakaró fekete függönyt húztak, gondolom, hogy ne zavarjon meg minket semmi órák közben. Középen két egyszemélyes iskolapad csillogott, mintha ebben a pillanatban érkeztek volna meg a bútorboltból, bér ez elég unrealisztikusnak tűnt. Velük szemben meg természetesen egy falra felfúrt tábla és tanári asztal, ami mögött őszinte megdöbbenésemre Mr. Kim ült a szokásos öltönyében és szemüvegében, melynek üvege most ránk villant.

-Foglaljatok helyet – intett a padok felé, mire mindketten gondolkozás nélkül levágódtunk a hozzánk közelebb eső székre. Furcsa volt újra beszorítva lenne eme iskolai bútor lapjai és fém kerete közé, hiszen már évek óta nem kényszerültem ilyen helyzetbe. Teljesen elfelejtettem milyen, amikor nem tudod rendesen mozgatni a kezed, se úgy tartani a lábad, hogy ne verd be a pad egy kiálló darabjába, miközben a kemény fa egyszerre töri a hátad és a feneked. Hát mit ne mondjak... Nem hiányzott kifejezetten. – Mint tegnap megtudtátok Kim Seungmin vagyok. – mutatkozott be ismét a férfi lassan végigjáratva rajtunk a tekintetét. – Én foglak titeket agyilag és mentálisan felkészíteni. Vagyis csak az egyikőtöket, mert a másik... - nem fejezte be, mégis kirázott a hideg. Túlságosan könnyen beszélt vagy Hyunjin vagy az én halálomról, mintha csak annyit mondott volna, hogy süt a nap vagy ez a leves egy cseppet sós. Pedig pontosan tudtam, hogy felfogja mivel játszik. – Pontosan 4 órát fogtok eltölteni ebben a teremben. Ezalatt írni fogtok egy történelmi, egy matematikai és egy angol tesztet. Az utolsó egy órában az egyikőtökkel beszélni fogok 30 percig, addig a másik ír egy önéletrajzot. Utána cseréltek. Értve? – kivételesen Hyunjin sem szólt csak bólogattunk, mintha kivágták volna a nyelvünket.

4 óra nem kevés idő, azonban nem izgultam különösebben a matekot és az angolt kisujjból kirázom. Egy ilyen küldetéshez pedig a történelem csak nem lehet olyan fontos, nem? Mármint gondolom nem akkor fogok győzedelmeskedni, ha fel tudom sorolni az összes uralkodót évszámokkal meg mindennel együtt. Legalábbis remélem...

Abban a pillanatban, hogy az óra 2 kettőt ütött Mr. Kim lerakta elénk az angol felmérő hófehér lapjait. Még utoljára leellenőriztem, hogy Hyunjin hogy boldogul és az ajkamra kellett harapnom, nehogy felnevessek a teljesen elveszett arckifejezésen, amivel a nyomtatott sorokra bámult, pedig a teszt egyáltalán nem volt nehéz. Főleg nem az eleje. Mondjuk én ezt úgy mondom, hogy ausztrál vagyok, de az második lap feléig még minimális angoltudást sem vártak el.

„Annyi baj legyen, legalább ennyi előnyöm van..." gondoltam cseppet talán kárörvendően, de most az egyszer tényleg egy fikarcnyi empátia sem szorult belém a sorstársam irányába. Ebben lehet közrejátszott, hogy még sosem kaptam ennyi halálos fenyegetést, mint Hyunjintől 1 nap alatt.

A tollam csak úgy sercegett a lendülettől, amivel végig rohantam a kérdéseken, így nem meglepő, hogy 20 perccel korábban be is fejeztem az egészet ellenőrzéssel meg mindennel együtt, ezért maradt időm megfigyelni Mr. Kim az asztal mögött trónoló alakját. A férfi ezalatt a 40 perc alatt pislogásan és levegővételen kívül nem is mozdult. Még a lábát sem nyújtotta ki.