Gyilkos képző /Hyunlix ff./

15. rész

A látásom már homályos volt, az izmaim hasogattak és szinte biztosra vettem, hogy napszúrást kaptam, de még nem állhattam meg, nem, amíg az árnyékban várakozó Changbin azt nem mondja. Ez volt a büntetés, amiért eltörtük – pontosabban én – a zárat, nem mintha Mr. Bangnak koplalnia kellene, hogy kifizessen egy újat, sokkal inkább azt akarták elérni, hogy soha többet még csak eszünkbe se jusson még egyszer egymásnak ugrani.

Mondjuk én nem futtattam volna magunkat az eszmélet vesztésig az udvaron, ahol délben hétágra sütött a nap, sőt mindennek tetejében még egy korty vízzel sem szántak meg minket.

„Még 3 perc és begörcsöl a vádlim" gondoltam „4 ahhoz, hogy kiterüljek a földön." Hatalmas erőfeszítések árán Hyunjin felé fordítottam a fejem, aki alig pár centivel lemaradva tőlem loholt, vagyis inkább csak csoszogva araszoltunk, ami arra utalt, hogy már ő is vészesen közel van az összeomláshoz. Az arcán és a nyakán patakokban folyt a verejték csillogó folyamokat rajzolva kimelegedett bőrére, amit a halántékán meg a tarkóján a letapadt tincsei barázdáltak fekete erekként.

-Elég lesz! – Changbin végre valahára a sípjába fújt, mire mindketten gondolkozás nélkül rogytunk a földre.

Végre tele tudtam szívni a tüdőm levegővel, így cseppet sem érdekelt, hogy az arcomra felforrósodott por tapad és a szemcsék apró sebeket karcoltak a bőrömre egészen, amíg bőrkeményedéses ujjak nem furakodtak be a fejem alá, s pár centivel feljebb emelték. Amikor már az egész tenyér hozzám simult félig leeresztett pilláim alól a tulajdonosa felé tekintettem. Hyunjin lehunyt szemmel pihegett. A mellkasa eszeveszett tempóban hullámzott és olyasmi hangot adott ki, mint este.

-Itt van víz! – dobott le mellénk két PET palackot a férfi nagy kegyesen. – 10 perc múlva találkozunk a lőtéren. Még egy ilyen akció és addig futtatlak titeket, amíg térdig le nem rohad a lábatok! – azzal el is sietett az épület felé, gondolom, hogy előkészítse az edzést, de én személy szerint semmi esélyt nem láttam arra, hogy 10 perc múlva képesek legyünk összekaparni magunkat és megjelenni az edzésen.

- Igyál! – emelte az ajkamhoz a fekete hajú hirtelen az üveget, de ahelyett, hogy lenyeltem volna a vizet gondolkodás nélkül arcon köptem vele.

-Ne játszd itt a hős megmentőt, mert rohadtul miattad kötöttünk ki itt! – támaszkodtam meg a tenyeremen és inkább a másik palack felé nyúltam, azonban azt meg a fiú kiverte a kezemből, minek következtében az életmentő folyadék csaknem háromnegyede kiömlött a betonra. – Elment a józan eszed? – ugrottam volna neki a srácnak, ha lett volna hozzá elég felhasználható energiám.

-Senki nem kért, hogy gyere át vagy, hogy rúgd be azt a nyavalyás ajtót! – vágott vissza csípőből. – Szövetséget ajánlok: mi ketten ezek a faszszopók ellen. Csak így élhetjük túl – a szemeiből ítélve komolyan gondolta, de egyszerűen nem fért a fejembe, hogy ilyen következtetésre miként juthatott onnan, hogy alig 1 hete még kést fogott a torkomhoz és a halálomat kívánta.

-Baszd meg a szövetségedet! – grimaszoltam és minden erőmet összeszedve feltápászkodtam, aztán a fájdalmaimmal nem is törődve vánszorogtam el a lőtér felé.

Talán, ha többet gondolkozok elfogadom az ajánlatot, de most ideges voltam, zaklatott és cseppet rémült. Megrémisztett a gondolat, hogy Hyunjin közel kerülhet hozzám, magam sem tudom miért. Nem azért, mert ellenfelek voltunk -, mert őszintén szólva jól jött volna legalább egy valaki, aki az én oldalamon áll ebben a házban, hisz Jisung kedves volt meg minden, de biztosra vettem, hogy nem kellene sokat dolgozni rajta és meghajolna Mr. Bangék akarat előtt -, sokkal inkább féltem a mágnestől Hyunjin szívében, ami eszeveszett erővel húzott maga felé. Mintha láthatatlan kezek löktek volna a fekete hajú irányába, s hiába küzdöttem ellenük végül mindig a fiú mellett kötöttem ki. Nem menekülhettem a sorsom elől...