7. rész

150 17 2
                                    


- Ma felmérem a képességeiteket és ez alapján holnapra egy menetrendet állítok össze nektek, amivel a próbaidő végére behozzátok a lemaradásotokat! - fogott bele rövid bemutatkozás után Mr. Seo, aki arra kért minket, hogy tegezzük és hívjuk Changbinnek. A férfi mindkettőnknél alacsonyabb volt, pedig én nem is voltam olyan magas, mint Hyunjin, ennek ellenére szerintem bármelyikünket két jólirányzott pofonnal földre küldött volna. Hyunjin azonnal egy kihívó pillantással ajándékozott meg. A fiúra nézve egyértelmű volt, hogy ő az erőnléti feladatokban le fog előzni, de az ügyességiek az én terepem.

Elsőre 100 métert kellett lesprintelnünk. Az elején fej-fej mellett haladtunk, majd Hyunjin a majdnem kétszer akkora lábaival fél másodperces előnyre tett szert. Lehajtott fejjel, lihegve fogadtam el a vereséget és inkább elvettem az egyik pár bokszkesztyűt, amit Changbin felénk nyújtott.

-Ringbe! – hangzott az érzelemmentes utasítás, mire mindketten a vastag póznák között átmászva bejutottunk. A kesztyűimet, amik egyébként teljesen újak voltak párszor összeütögettem a mellkasom előtt ezzel hergelve magam a közelgő összecsapásra. A másik fiú is hasonlóan melegítette be az ujjait, majd rám emelte a szokásosan haragtól szikrázó tekintetét, nem bírtam megállni vigyorgás nélkül, ugyanis bár kicsi voltam hozzáképest, éppen eleget bunyóztam az utcákon, hogy ki tudjam ezt az adottságomat használni.

Miután a kezdést jelző sípszó elhangzott Changbin szájából még nem vetettük magunkat egyből egymásra, hanem sasszézva lassú köröket írtunk le a ringben. Igyekeztem a mozdulataiból kiismerni Hyunjint, aki hosszú végtagjainak köszönhetően alapból előre tett szert, ám lábmunkája nem tűnt olyan jónak. c

A másik fiú lendület először támadásba, de ez még nem volt igazi ütés, sokkal inkább a reflexeimet tesztelte. Teketóriázás nélkül hajoltam el, mire vicsorogva kivillantotta a fogait, majd balra cselezve jobbról próbált átjutni a védvonalamon, azonban a kesztyűje csak az alkaromat találta el, nem hagyott sérülést.

Most rajtam volt a sor. Gyors kitöréssel elsöpörtem Hyunjin karját, s tökéletes ütés vittem be a hasfalába, közben persze ő sem tétlenkedett: kontrol nélkül megsorozta a hátam, viszont a közelség miatt nem tudott igazi erőt kifejteni.

Ez ment jóideig. Egyikünk sem tudott igazán a másik fölé kerekedni. Volt pár figyelemre méltótámadás, de ezen kívül csak kerülgettük egymást. Aztán a szemem sarkából megpillantottam, hogy új személy érkezett a helyiségbe, egészen pontosan Mr. Kim, aki az ajtónak dőlve figyelte hangyányi érdeklődés nélkül a küszködésünket. Egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetünk, ami elég volt, hogy a férfi kihívóan felvonja a szemöldökét. Mintha azt mondaná "Mi az? Csak ennyit tudsz?". Ez elültette bennem egy gondolat csíráját, hogy végülis Changbin egy szóval sem mondta, hogy a box szabályai szerint kell elkalapálnunk egymást. Lehet Mr. Kim erre akarta felhívni a figyelmem.

A következő támadásomnál egyáltalán nem Hyunjin felsőtestére mentem, hanem egy jól irányzott mozdulattal sípcsonton rúgtam, aztán kisöpörtem alóla a lábait. A srác meglepett nyekkenése után sem szólt rám senki, azaz nem mentem szembe a ház szabályaival. Nem is vártam tovább. Ismét lecsaptam az éppen feltápászkodóra, azonban a fekete hajzatú már készült erre a húzásomra, így miután hatalmasat vert a térdhajlatomba én is a kiterültem a földön mellette. Egy tizedmásodpercnyi időm sem volt kifújni magam, mert egyből fölém akart kerekedni, amit természetesen nem hagyhattam ilyen egyszerűen.

Addig tekeregtem alatta, míg fogást nem találtam az oldalán s biztosan nem tartottam az otromba kesztyűk ellenére. Ekkor fordítottam a helyzeten. Hyunjin feje tompán koppant a ring tataminján, amitől egy időre harcképtelenné vált. Ezt kihasználva a alkarommal ránehezedtem a légcsövére elzárva a levegő útját, ám ellenfelem itt még nem adta fel. Csípőjét fellökve veszettül küzdött a szabadulásért, de mind hiába, túlságosan stabilan ültem ahhoz, hogy ennyivel kibillentsen az egyensúlyomból, úgyhogy csak vörösödő képpel vicsorgott rám.

Gyilkos képző /Hyunlix ff./Where stories live. Discover now