Gyilkos képző /Hyunlix ff./

24. rész

A fiú haja kócos volt és csombókokban lógott a homlokában, miközben a Dada tocsogós, felvizezett pépet mért ki neki az előtte lévő műanyag edénybe. Az árvaháznak nem volt sok pénze, viszont ezzel ellenben az ebédlőben 3 hosszú asztalnál ültek éhes, piszkos és sovány gyerekek, akiken ugyanolyan rongyos valaha fehér, mostanra erősen szürkére vagy rosszabb esetben feketére mocskolódott ruha volt rajtuk. Az idősebbek az első asztalnál verődtek össze egy nagyobb csoportba, ahová mindenkit bevettek, aki elmúlt 14 éves és hajlandó volt nekik cigit és alkoholt lopni. És egy dél-koreai árvaházban, ahol mindenki legnagyobb értéke a karácsonyra kapott adományai voltak ki ne lett volna hajnaldó azért, hogy ezáltal ne legyen kitéve bántalmazásnak?

A kisfiút, aki a második padsor legszélén ült Hyunjin volt a neve és lyukas volt a zoknija, ami miatt a lábujjai teljesen átfagytak, mert a hideg csempe padlót nem fűzötték semmivel. Már majdnem 3 éve élt ezen a koszton, mégis mindig felfordult a gyomra, ha csak elképzelte, hogy a nyelvéhez ér a tejbegríznek nevezett undormány. Nem tudta pontosan miért van itt, de tudta máshova nem mehet, mintha a szürke falak egy végeláthatatlan labirintus lettek volna, ahová az ablakokon keresztül besütött a fény, azonban a meleg már nem ért el.

Még csak kettő falatot gyömöszölt le a torkán, amikor a Dada vaskos ujjai a válla köré fonódtak, majd olyan erősen megszorította, hogy a fiú azt hitte, a csontjai abban a pillanatban össze fognak roppanni.

-Elvisznek, kölyök – mordult rá a Matróna, mire az egész ebédlő egy szempillantás alatt csend támadt. Nagy ritkaság volt, ha valakit elvittek, sokkal gyakoribb volt, hogy a gyerekek túl idősek lettek és emiatt nemes egyszerűséggel kirakták őket az utcára.

Hyunjin agyáig el sem jutottak a szavak. Elviszik. Otthona lesz. Valaki kivezeti a labirintusból! Csak követte a dadát, mint valami szófogadó kutya egyenesen egy kocsiba, ahol egy idegen férfi mormogott neki felfoghatatlan szavakat. Úgy érezte, mintha egy vizes lavórba dugta volna a fejét és a hangoknak csak egy zavaros töredéke jutott volna el hozzá. Ez a helyzet végig fent állta, amíg ki nem szálltak a kocsiból, utána a fiúnak kitisztult a hallása.

Pontosan értette mit magyaráznak neki, amikor körbe vezették egy hatalmas házban, ahol minden tiszta, meleg és szögletes volt. Az árvaházban nem voltak szögletes dolgok, mindent eldeformált vagy lekerekített az idő vasfoga. Arról magyaráztak neki, hogy melyik szobába mehet, melyikbe nem, hol ehet, hol játszhat, hol fog aludni, kik azok, akiktől segítséget kérhet, s őket merre találja. Ebben legalább jó volt, könnyen megjegyzett ilyen dolgokat, ha arra kérték.

Kapott saját szobát. Megfürdették. Olyan puha ruhákat adtak rá, melyek mellett sziklának tűntek a régi göncei. Ehetett, sőt választhatott, hogy mit szeretne enni.

Aztán egy férfihoz kísérték. Érdekes férfi volt – ezt Hyunjin első ránézésre megállapította. Érdekes, sok titokkal és rejtelemmel a tekintete mögött. JYPnak mutatkozott be, de a kisfiúnak megengedte, hogy Papának szólítsa.

Így ment ez „Papával". Hyunjin csaknem teljesen szabad volt. Drága iskolába jár, sportolhatott, ehetett, ihatott annyit, amennyi csak belefért, aztán egy nap bevitték a konyhába. A pulton egy hal rángatózott dobálva a fejét, hogy levegőhöz juthasson.

Papa Hyunjin kezébe adott egy hideg markolatú rudat. – Öld meg! – mondta és a fiú hirtelen nem tudta eldönteni, hogy a szakácsra vagy a halra gondol. Megtette. Szinte gondolkozás nélkül lesújtott. A hal nem olyan állat. A halat meg lehet ölni. És a Papa is mosolygott. Aznap este sült halat ettek.

Így kezdődött el a kiképzés. Már nem értelmetlen tömegsportokra járt, hanem magánedzőkkel futott, célba lőtt és súlyt emelt. Emellett időnként ölnie kellett. Halakat, galambot, vagy kanárinak kellett kitörnie a nyakát. Nem volt benne semmi extra. Sőt még könnyű is volt elroppantani azt a piciny csontot. Hyunjin nem is érzett bűntudatot.

Aztán 12 éves lett és a Papa először életében megütötte. Szülinapjára egy gyönyörű perzsa macskát kapott, elbűvölő zöld szemekkel, melyekben megpillanthatta a saját képmását. Jázminnak akarta elnevezni, de a nevelőapja megrázta a fejét.

-Öld meg! – a szavak hidegen pattantak kis a szájából és törtek össze a padlón. Hyunjin feje megint víz alá került. A szeme ugrált Jázmin és a kezébe nyomott husáng között. Nem tudja meg tenni. Nem.

Forgott körülötte a világ. Azt hitte ott helyben kihányja az imént elfogyasztott ebédet.

-Azt mondtam öld meg! – a Papa már kiabált, majd hirtelen a keze csattant a fiú hófehérre sápadt arcán. – Ha egy hétig kell itt ülnünk akkor is megölöd!

Nem kellett ott ülniük egy hétig. Csak hajnali 4-ig, mire Hyunjin lesújtott, aztán epét hányt az ebédlő frissen takarított kövére. Hiába fürdött le ezerszer. Még mindig magén érezte a macska égető vérét. Addig dörzsölte a kezét, amíg ki nem sebesedtek az ujjai és 3 napig alig tudott fogni.

Megtanították pisztollyal célozni és kivették az iskolából. Otthon tanult magántanárokkal, akiknek mindig félelem ült a szemében. Macskákat kellett ölnie.

Egyszer megtalálta a ketreceiket lent a pincében és szabadon engedte az összeset. Aznap éjjel neki is egy ketrecben kellett aludnia miután kék-zöldre verték. Másnap reggel a Papa jött érte. Meleg tejet hozott neki és a karjaiban vitte fel a lakásba.

-Meg kell értened. Vagy te ölsz vagy téged ölnek meg. - mondta. Hyunjin bólintott.

Egy ideig ment is ez így. Nem foglalkozott az állatok kétségbeesett tekintetével. Megölte, megfojtotta, elevenen megnyúzta, lelőtte őket. Mindent megtett, amire parancsolták, és ha valamit nem tökéletesen hajtott végre megbüntették. 13 éves koráig csak verték, 14 évesen már korbácsolták. Gyakran olyan keményen, hogy 4-5 napig mozdulni nem bír és utána is egyfolytában felszakadtak a kötések a hátán. Nem érzett fájdalmat. Egy érzelemmentes gép lett és csak törtetett előre, hogy a Papa büszke legyen rá.

Egyszer büntetésképpen eltörték a kisujját és neki magának kellett visszatennie a csontot a helyére. Rezzenéstelen arccal visszatette. Vér helyett víz zúgott a fülében és soha nem volt képes elérni a felszínt.

Aztán 15 évesen embert kellett ölnie.