Gyilkos képző /Hyunlix ff./

12. rész

-Azt hiszem megzavartam valamit... - hallottam meg Jisung hangját, ami most angyalok éneke-szintű megváltást hozott, ugyanis a hívatlan fél megjelenésére Hyunjin kénytelen volt felhagyni gyilkos szándékaival, s kicsit kevésbé terhelni a tüdőmre, amiért a léghólyagjaim igen hálásak voltak.

Nekem egyből alternatív magyarázatok kezdtek pörögni a fejemben, hogy miért is kötöttünk ki ilyen pózban, pont az ágyon, mert természetesen kész öngyilkosság lett volna beárulni Hyunjint és lassan már abban sem voltam biztos, hogy ebben a házban büntetés járna a gyilkosságért. Plusz még mindig ott lebegett a torkom előtt a másik fiú pengéje, ami észszerű gondolkodást követelt.

Másrészt viszont, ha én nyitnék rá 2 fiatalra ehhez hasonló testhelyzetben nem biztos, hogy a gyilkossági-kísérlet lenne az első tippem, ha meg kéne mondanom, hogy mit csinálnak...

De nem maradt időm semmiféle magyarázattal előállni, mert a szoba kínos csendjét egy kiáltás töltötte be. – Jisung nem láttad Hyunjint? – és Minho azzal a lendülettel már be is toppant a fürdőszobába vezető ajtón keresztül. Tekintete először a másik alkalmazotton futott végig – feljegyezve magának, hogy legalább ő megvan -, majd felvont szemöldökkel megállapodott rajtunk. Kicsavarodott nyakkal, lassított felvételként néztem, ahogy a férfi ajkai egyre inkább egy meghökkent „ó"-ba formálódnak, miközben a fejében próbálja összekötni a szálakat.

-Ez nem az, aminek látszik! – vágtuk rá egyszerre Hyunjinnel és a srác végre valahára szíveskedett lekászálódni rólam, hogy így is bizonyítsa ártatlanságunkat. Viszont egyik felnőtt sem úgy nézett ki, mint aki ezt el is hiszi. Mármint, ha mondjuk én nyitnék rájuk – Minhora meg Jisungra – ebben a pózban lehet nekem sem az lenne az első gondolatom, hogy egy nyavalyás papíron verekedtek össze. De áldozatként még a feltételezés is vérig sértett, azonban nem ennek nem volt időm hangot adni, mert Minho gyorsabb volt.

-Hyunjin, ha lennél kedves visszafáradni a saját szobádba, vagy kimenjünk 10 percre, amíg befejezitek? - mutatott színpadiasan a férfi a fürdőbe vezető ajtó felé. Látszólag elképesztően élvezte a helyzetet, mert, mikor a másik srác átlépte a küszöböt még csak azért is hozzátette: - Ruhát ugye nem hagysz itt?

Megkönnyebbült sóhajjal nyugtáztam, amikor kattant utánuk a kilincs, majd Jisung tekintetét szándékosan nagy ívben elkerülve rendezgetni kezdtem a feldúlt ágyneműt.

- Mr... Felix, ugye nem...? - a férfinek ideje sem volt befejezni a kérdést máris közbe vágtam.

- Soha semmilyen körülmények között nem bonyolódnék ezen a helyen viszonyba! Főleg nem Hyunjinnel!

Jisung lesütötte a szemét. - Azt akartam kérdezni, hogy ugye nem bántott?

- Oh... - motyogtam magam elé cseppet megilletődve. Azonnal mardosni kezdett a lelkiismeret-furdalás, amiért rögtön a rosszat feltételeztem a mókus-alkalmazottról, mikor lehet, sőt több, mint valószínű, hogy ő az egyetlen ebben a házban, aki nem akar megölni a közeljövőben.

- Oh-nak eléggé oh, de erre most nincs időnk! Mr. Bang úgy rendelkezett, hogy erre a vacsorára ki kell öltözni. - azzal már noszogatott is a szekrényben rejtőző ingek sokasága felé, melyek közül nekem természetesen fogalmam sem volt, hogy melyiket kéne választanom, ezért a férfi darabos mozdulatokkal a kezembe nyomott egy fekete garbót és egy hozzá passzoló sötétszürke öltönyt. - Ez megfelelő lesz... - mért végig árgus szemekkel, miután az utolsó hajszálamat is a helyére igazította.

Kicsit úgy éreztem magam, mintha egy kiállítási darab lennék, amin a művész a végső simításokat végzi mielőtt megmutatja a nézőközönségnek. Ettől a gondolattól a garbó nyaka az eddiginél jobban kezdett szorítani. Napok elteltével sem volt kellemes rájönni, hogy továbbra is csak egy bábu vagyok a fekete-fehér kockás végtelen táblán, amit Mr. Kim és Bang Chan kedvükre tologathatnak jobbról balra.