Born to be a Mikaelson

Második fejezet

[Sam szemszöge]

A Klaussal való találkozásom után visszamentem a Salvatore házhoz. Damon a kocsiját szerelte és mosolyogva intett nekem.

– Hali Sammy.

– Damon. Stefan hol van?

– Megtöltötte a kocsit aztán ment Care bear-hez. – Bólintottam, ahogy a kocsimhoz léptem. – Ebédelünk egyet a Grillben? Utána akár mehetsz is. – Mondta gyorsan, mikor kissé szúrósan néztem rá.

– Jó legyen, csak lehozom a táskámat. – Damon bólintott, felmentem a táskámért, betettem a kocsiba, majd elindultunk a Grillbe, bár nekem kellett vinnem Damont. Én külön ültem a tegnap esti társaságtól. Halványan elmosolyodtam ahogy láttam őket vidáman beszélgetni. Kicsit hiányzott ez az élénk légkör, bár tudtam jól miért nem lehet ilyenem. Túlságosan féltem letelepedni, hiába voltak fényképes bizonyítékaim arról mit tett velem John. Caroline szorosan Stefan mellett ült, Elena Damonhoz bújt. Kinyílt az ajtó, bár annyira nem figyeltem, mivel folytattam a rajzomat a virágról.

– Nahát Elijah. – Mondta Damon, mire felkaptam a fejem. Felnézve ugyan azzal az elegáns férfival találkoztam szembe, mint aki átengedte nekem apa kedvenc művét.

– Üdvözlettem. – Elijah végig nézett mindenkin, összeakadt a tekintetünk. A nyakam körül lévő kendő hirtelen kellemes meleget árasztott. Nekem eszembe jutott, amit hallottam meséket a lelkitárs kötésről. Hogy a tárgy amit a társad miatt veszel meleget áraszt, ahogy másodjára találkoztok. – Szeretném közölni veletek a hírt, hogy én és a testvéreim elköltözünk. – Elkaptam róla a tekintettem, rosszul esett, hogy távozni fog.

– Ezt meg kell ünnepelni! – Mondta Damon vidáman. – Gyere Sammy meghívlak egy italra. – Mondta nekem mosolyogva, mindenki felém nézett. Elijah szemében is, mintha reményt láttam volna. Megráztam a fejem, a táskámba tettem a füzetemet. Letettem az ebédem árát.

– Sajnos mennem kell. – Mondtam fel se nézve.

– Ne már Sam. – Mondta Stefan, ahogy az asztaluk mellé értem. – Maradj még.

– Nem lehet. Muszáj tovább mennem.

– Miért? Itt bármeddig maradhatsz. – Mondta Bonnie. – Mi vigyázunk rád.

– Tudok magamra vigyázni. – Morogtam, karba tett kézzel.

– Nincs azzal semmi baj, ha az emberre vigyáznak Samantha. Nekem például ott vannak a testvéreim. – Lépett közelebb Elijah, mire hátra léptem egyet morogva.

– Kösz, de egyedül vagyok apám halála óta. Mindig is így volt, mindig is így lesz. – Elijah fájdalmasan nézett rám, de bólintott egyet. Elindultam kifelé, hiába éreztem, hogy a szívem bent akar maradni Elijah mellett. Beültem a kocsiba, a kormányra fektettem a fejem. Mély levegőket vettem, lehunytam a szemem próbáltam kizárni Elijaht a fejemből. A kesztyűtartóból elővettem a térképet, ami köré apám dög cédulája volt tekerve. A nyakamba tettem és elkezdtem vizsgálni a térképet. Az egész országot figyeltem. Valahogy megakadt a szemem Louisiana állam egyik legnagyobb-ha nem legnagyobb- városán. New Orleans kocsival, majdnem tizenöt órára van innen, szerencsémre volt egy ismerősöm, aki elvisz géppel. Igaz a kocsimat hátra kell hagynom, de a motoromat vihetem legalább. Szerencsére még napnyugta előtt odaértem. Apám egyik régi egység tagja volt.