Azon az éjjelen

Sixth - Angel

Megáll a busz, Emily pedig a vállamra borulva pihen még mindig. Hajnali három körül aludtunk el, az éppen feljönni vágyó gyenge nap pedig arról árulkodik, hogy nem aludtunk valami sokat. Felébresztem az alvó barátnőm, majd egymásba karolva szállunk le a buszról.

— Fáj a fejem - sóhajt.

— Nekem is.

— Még most sem bántad meg? - pillant rám mosolyogva.

— Nem - vágom rá határozottan. — Talán te igen?

— Én találtam ki, hogy lépjünk le. Szerinted?

— Oké, értem. Csak gondoltam megkérdezem hátha - mosolygok rá. — Most merre?

— Nem tudom. Mit szeretnél csinálni? - fogja meg a kezem, majd maga után kezd húzni. — Az elkövetkezendő pár napban mindent szabad, csak szólok - kacsint rám.

— Reggelizzünk. Vagy legalább csak igyunk meg egy kávét mielőtt elindulunk körbenézni, hiszen amúgy is új környéket akartál felfedezni, nem igaz?

— De - vigyorodik el. — Milyen kávét szeretnél inni?

— Egy Latte jó lesz.

— Várj meg itt - mondja a kávézó épülete előtt, ahova aztán bemegy. Mióta elhatároztuk, hogy lelépünk pár napra Emily sokkal felszabadultabb és boldogabb. Mintha nem is létezne számára most semmi gond, és nem számítana neki senki és semmi. Régen láttam már őt ilyen felszabadultnak. — Itt is vagyok. Egy Latte neked - adja át mosolyogva a kávém —, és egy Frappuchino nekem. Egészségedre.

— Köszönöm.

— Mehetünk felfedezni.. Gay city-t? Oh, nézzenek oda az te vagy - mondja szórakozottan.

— Hallgass - nevetem el magam. — Ez béna volt.

— Te miért nem itt laksz? - indul el a járdán.

— Emily, elég. Te is buksz a lányokra, csak még nem tudod. Vagy nem ismered be.

— Oh, ami azt illeti igen. De én csak rád bukok - kacsint rám vigyorogva, mire csak megforgatom a szemem. — Tényleg, mit szólnál ha egy nap azzal állnék eléd, hogy szerelmes vagyok beléd?

— Ez teljesen kizárt dolog, mivel ismerlek már és tudom, hogy neked a lógó löncs jön be - kortyolok bele újra a forró italba.

— De most csak feltételezzük. Mit tennél?

— Fogalmam sincs.

— Valamit azért csak tennél - mosolyog rám.

— Szerintem akkor azt sem tudtnám, hogy én ki vagyok.

— Oké, ezt elfogadom válaszként, de csak azért, mert lusta vagyok tovább kérdezgetni - kuncog fel. — Mennyi lehet az idő?

— Nem tudom. Kikapcsoltuk a telefonokat. És amúgy is, mit számít? Végre távol vagyunk kicsit a megszokott életünktől.

— És nem is érdekel, hogy mit válaszolt neked Lydia?

— Nem fűzök hozzá sok reményt, szóval ráér - rántom meg a vállam. — És téged nem érdekel, hogy lehet keresett már Mendes, mert megint hanyatt akar dönteni?

— Ha emiatt véget is vetne a viszonyunknak itt jönnél képbe te, mint második opció. Én nem tudok veszíteni.

— Szóval ha nem tévedek és ha jól értelmeztem az imént elhangzottakat akkor csak kihasználsz? - pillantok rá kérdőn.

— Bingó! - vágja rá szórakozottan. — Viccet félretéve, ha választani kéne közted és közte akkor nyilván téged választanálak. Ezt remélem azért tudod.

— Most, hogy mondod így már kevésbé hiszem azt, hogy csak azért lógsz velem, mert amúgy mindenki utál - bököm meg gyengéden oldalát.

— Ezt meg sem hallottam - csóválja meg fejét. — Mindenki érted van oda. Minden évben jelölhetnéd magad bálkirálynőnek, hiszen mindenki rád szavazna.

— Ez nem igaz. Chloe minden évben megnyeri, esélyem sem lenne ellene.

— Te is tudod milyen módszert használ. Ha nem lenne muszáj senki nem szavazna rá. De tereljük inkább a témát, hiszen ismerve téged úgyis tovább ragoznád.

— Ez nem igaz - mondom sértetten. Belegondolva tényleg ezt tenném. Tagadni sem tudnám, hogy mindig menteném a menthetetlent, még akkor is ha tudom, hogy azzal csak rontok az amúgy is szar helyzeten.

— Tehát tényleg nem érdekel, hogy mit válaszolt Lydia? - kérdezi inkább.

— De igen, kicsit.

— És megvárod amíg hazaérünk?

— Ha te kibírod Mendes nélkül ezt a pár napot akkor én is.

— Ám legyen. Azt amúgy tudtad, hogy Lydia egyke?

— Ezt direkt csinálod? - kérdezem mosolyogva.

— Mit? - fordítja felém a fejét. — Oh, várj már tudom. Miért nem akarsz róla beszélni? Nem akarod jobban megismerni?

— De, de nem általad, mert ismerve téged te sokszor teszel hozzá a dologhoz.

— Szerinted hazudnék neked tudván, hogy ez fontos neked?

— Nem áll távol tőled - rántom meg a vállam vigyorogva. Sokszor ferdít a dolgokon, de nem azért, mert rosszat akar, csupán azért, hogy ne akkor szembesüljek a taszító vagy az olyan tényekkel amik miatt meggondolhatnám magam amikor éppen csak elkezdődött valami az életemben, hanem miután már nyakig benne vagyok és tudja, hogy olyankor már nincs nagyon visszaút.

— Ez mondjuk igaz. De nem azért, mert ellened vagyok vagy bármi.

— Tudom, hiszen ismerlek.

Emily világ életében csak a legjobbat akarta nekem. Mindig úgy alakítja a dolgait, hogy mindvégig vele legyek. Nem tudok egy olyan emléket se mondani sem az óvodából, sem az általánosból, de most a gimiből sem, amit ne együtt éltünk volna meg. A szüleink is jól kijönnek egymással, így mondhatni sokszor hívjuk meg egymást a vasárnapi ebédekre, és ezen kívül is a lehető legtöbb időt töltjük együtt. Kiskorunk óta elválaszthatatlanok vagyunk, hiába lett az általánosban és a gimiben egymáson kívül más barátaink.

— Benézünk abba a ruhás boltba? - mutat a túloldalon elhelyezkedő épületre.

— Azt hiszem megvan a mai program - jegyzem meg az orrom alatt, mire a mellettem sétáló lány felkuncog. Em már kiskorában is nagyon szerette a ruhákat, ám mostanra már kifejezetten megőrül értük. Sokféle öltözködési stílusa van. Lányos, kevésbé lányos, túlméretezett, bő ruhák vagy éppenséggel testhez simuló. Rengeteg ruhája van, ezt bizonyítja az is, hogy ha csak boltba is megy akkor is úgy öltözik mintha egy divatbemutatóra menne. Viszont sokszor engem sem lehet ruhák közelébe engedni, hiszen ami megtetszik vagy amiről úgy gondolom, hogy jól illene valamelyik nadrágomhoz akkor azt mindig megveszem. Nem véletlenül van nekem is tele ruhákkal a gardróbom. Sokszor kérünk kölcsön egymástól vagy cserélünk ruhákat, hiszen egy a méretünk és mindkettőnknek tetszik az a stílus amit a másik alakított ki.

— Remélem találok egy ugyan olyan felsőt amit becsórtál tőlem. Az volt az egyik kedvencem.

— Ahogy hallom van még azon kívül másik, szóval nem adom vissza - vigyorodok el.

— Vagyok olyan kedves, hogy nem kérem vissza, ezt te is tudod - nyitja ki az ajtót. — De csak veled.

— Aranyos vagy.

— Anélkül is tudnám, ha nem mondanád, de azért köszönöm. Jól esett a fagyos lelkemnek.

Nehézkesen, de elkészült ez a rész is. Ne haragudjatok amiért ennyit kellett rá várni, viszont suli mellett nem megy már annyira, hiszen ez az utolsó évem és már a szalagtűző, szalagtűző tánc és a ballagás miatt is eléggé izgulok. A vizsgáról nem is beszélve. Tudom, hogy ez az évem fog a leggyorsabban elmenni, szóval igyekszem kiélvezni a 2 napos sulis napjaim azzal a pár emberrel az osztályból akiket bírok. Igyekszem mielőbb hozni majd az újabb részeket. Köszönöm ha megértitek. Puszi!😚❤️