Azon az éjjelen

Eighteenth - Angel

A randi egy olyan esemény mindenki életében, amire izgatottan készülődik. Ismerek lányokat, akik azt sem tudják milyen ruhát vegyenek fel, mert nem tudják, hogy a partnerüknek tetszene-e rajtuk. A szemük előtt csak az lebeg, hogy a kedvére akarnak tenni, tetszeni akar a másiknak. Le akarják nyűgözni. Ezt mind addig nem értettem, amíg nem éltem át. Vagyis eddig a percig.

A szekrényem előtt állok és vacilálok, hogy mit vegyek fel. Annyi ruhám van, mégsem tudok választani. Ha nem tévedek, ez egy tipikus jelenség a nők életében.

— Hát te min gondolkodsz ennyire? - szólal meg anya a hátam mögül. Kissé megugrom, hiszen nem számítottam rá, sőt nem is tudtam, hogy bent van a szobámban.

— Azon, hogy mit vegyek fel. Ma este találkozom Lydiával, ha nem gond - fordulok felé.

— Ha vele találkozol, miért számít mit veszel fel?

— Csak úgy. Még most ismerkedünk, nem akarom, hogy csövesként emlegessen.

— Nem azért, hogy leszóljalak vagy bármi, de tegnap is kicsit.. otthonosan voltál felöltözve.

— Kedves vagy - grimaszolok rá. — Tegnap bár sejtettem, hogy jön, mert beszéltük róla, csak szimplán nem tudtam neki szólni, hogy ne jöjjön, mert elvettétek a telefonom.

— Apád volt az.

— Mindegy - veszem ki a szekrényből a fehér garbómat. — A lényeg az, hogy azt hittem, ha nem írok neki akkor nem jön.

— Nem teljesen áll össze az egész.

— Jézusom - fújtatok. — Úgy beszéltük meg, hogy mielőtt elindul még beszélünk, de ti elvettétek a telefonom és nem tudtam írni neki. Bocsánat, apa vette el - javítom ki magam, tekintetét látva. — Szóval akkor mehetek este vagy apa engedélyét is kell kérjem?

— Majd beszélek vele - sóhajt. Válaszul bólintok. Fekete farmerral társítom a fehér ruhadarabot. — Haragszol rám?

— Kellene? Te csak azt teszed, amit ilyen esetben egy szülőnek kell.

— Jaj, szívem, ne mondd ezt! Így is rosszul érzem magam. Tudod nagyon jól, hogy sokszor milyen az apád.

— Nem kell bemutatnod. Ismerem, hisz' az apámról beszélünk.

— Beszélek majd a fejével Emilyvel kapcsolatban - mondja.

— Az jó lenne - mosolyodom el. — Sokat jelent nekem Emily. Bár ezt tudjátok, hiszen együtt nőttünk fel.

— Tudjuk, szívem. De meg kell értened, miért tiltottuk el tőled a legjobb barátnődet. Nagyon aggódtunk érted, amikor egyszercsak eltűntél és a telefont is kikapcsoltad. Hirtelen azt sem tudtuk mi tévők legyünk.

— Ne haragudj, hogy nem szóltam előtte - lépek anya elé. — Valójában nem volt tervezett ez az egész. Spontán ültünk a buszra. Részegek voltunk, akkor még jó ötletnek tűnt. Tudod ez milyen, te is voltál fiatal.

— Tudom - mosolyog rám. — Ezért sem tudok rád haragudni. Mindenki volt fiatal, apád is. Ő is követett el csintalanságot. Szigorban nőtt fel, de tudja, hogy a fiatalokat hajtja a kalandvágy. Bízd rám.

— Köszönöm - ölelem magamhoz. — Neked most nem a cégnél kellene legyél?

— Apád már elment, szóval lassan én is indulok. Te mikor találkozol az új barátnőddel?

— Hét óra körül. Nem tudom mikor érek haza, de majd telefonálok.

— Rendben, helyes. Akkor majd említem apádnak. Vigyázzatok magatokra, bármi van szólj és megyünk értetek.