Azon az éjjelen

Eighth - Angel

Meglepetésemre a bolt sokkal tágasabb mint amilyennek gondoltam. Maga az épület kívülről kicsinek tűnik, ám ha valaki betéved ide egy hatalmas eladó tér fogadja telis-tele ruhákkal.

— Ez a hely egy mennyország - mondja Emily. — Hihetetlen mennyi ruha van itt.

— A pénztárcád fogja bánni.

— Legalább lehetne ez az indok, ha hazamegyünk.

— Mi? Hogy eljöttünk egy teljesen ismeretlen helyre vásárolni? Hiteles.

— Miért, te mit mondanál? Hogy csak úgy eljöttünk mert miért ne?

— Akár, de semmiképpen nem rontanék a helyzeten.

— Hiszen tudod, hogy szeretem a kihívásokat - mosolyog rám.

— Ez még neked is nagy falat lenne.

— Ugyan, csak megbírkózok a szüleimmel.

— Én szóltam előre - rántom meg a vállam.

— Ne izgulj, kimagyarázom majd magunkat.

— Feltéve, ha nem tiltanak el minket egymástól.

— Nem teszik, mivel tudják, hogy úgysem engedelmeskedünk nekik. Te csak élvezd a szülő és probléma mentes napjaidat, engedd el magad és hagyd rám ezeket.

— Köszönöm - mosolygok rá. Sokmindent köszönhetek neki. Hála neki nem olyan szigorúak már a szüleim, mint amilyenek voltak. Amikor Emily elmagyarázta nekik, hogy egyszer úgyis eljön az az idő amitől annyira félnek úgysem fognak tudni otthon tartani, hiszen egyszer úgyis elmegyek bulizni, amiből aztán nem egy alkalom lesz, átviszem magunkhoz az első barátom és majd elkezdődik nálam a lázadó kor is. Hiába kapok majd szobafogságot, ha azt is megszegem. Bejelentés nélkül eljárok majd otthonról és majd késő este megyek haza. Ezt mind el kell fogadniuk, mivel egy átlagos tinédzser élete erről szól. Vagyis nem mindegyiké, viszont lassan az enyém is ilyenné fog válni. Annyi különbséggel, hogy nem fiút hanem lányt viszek haza magammal.

— Estig döntsd el, hogy melyik padon szeretnél aludni - mondja szórakozottan.

— Ebbe bele sem gondoltam amikor belementem, hogy jöjjünk el.

— Én sem. Jók ezek a spontán dolgok és nem is lehet olyan rossz kipróbálni valami újat.

— A padon alvás tényleg új lesz.

Őszintén, ha Emily nem lenne, csak egy félénk lány lennék, aki még kiállni sem lenne képes magáért. Csak a saját kitalált kis világomban élnék. A szüleimnek sem mernék visszaszólni, elszökni napokra otthonról meg pláne nem. Konkrétan miatta vagyok olyan amilyen most vagyok. És nem bánom. Nélküle egy unalmas életet élnék. Ehelyett most itt vagyok.

Majdnem egész délelőtt a boltban töltöttük az időt. Célzottan nem azért mentünk be, hogy vegyünk valamit, ennek ellenére mégis ruhákkal a kezünkben léptünk ki a bolt ajtaján. Különös érzéssel fog el, hogy a szabadságérzet felülmúlja az aggodalmam a nemsokára nyakunkba zúduló problémával. Vannak pillanatok amikor még mindig nem vagyok képes elhinni, hogy megtettem.
Idő közben beültünk egy pizzázóba, mivel a vásárlás meghozta mindkettőnk étvágyát, és amúgy is, ha úgy vesszük akkor csak egy kávé volt a reggelink, szóval tényleg ideje enni valamit.

— Szerinted Mendes keresett? - pillant rám egy pillanatra, majd újra az ablakot kezdi bámulni.

— Miért nem nézed meg?

— Megbeszéltük, hogy nincs telefon.

— Mivel téged is furdal a kíváncsiság, így javaslom, hogy legalább amíg itt vagyunk kapcsoljuk be, és csekkoljuk az üzeneteket. Baj úgysem lehet belőle - mondom miközben előhúzom a zsebemből a készüléket, majd bekapcsolom.