Azon az éjjelen

Ninth - Sarah

— Hé, Sarah! Minden oké? - hallom meg Samantha rémült hangját, aki a vállam szorítja. A csendet, ami eddig körülvett, most az apró zajok töltik be. A víz, az apró kattogás, ami a mosógéphez köthető, a lányok beszélgetése a folyosón, Samantha hevesen kalapáló szíve. Egy pillanat alatt vesztem el a gondolataimban és ragadtam ott.

— Igen - erőltetek magamra egy apró mosolyt. Ahányszor gondolok Ethan-re, a szívem annyiszor hasad meg, törik össze és hullik apró darabkáira.

— Biztos? Rámijesztettél. Teljesen lefagytál és nem reagáltál semmire.

— Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni - lépek el előle és automatikusan a szoba felé veszem az irányt. Ha jobban belekérdez csupán csak felületesen mondanám el neki, hiszen nem szeretnék mindent kiadni magamból. Jobban mondva; még nem. Jelen pillanatban rajta kívül mással nem akarok foglalkozni. Meg akarom fejteni, hogy miért változik meg hirtelenjében és ha igaz amit Isaac mondott, akkor azt is meg akarom tudni, hogy velem miért normális.

— Várj már! - rohan utánam. — Neheztelsz rám valamiért?

— Ugyan miért? - pillantok rá mielőtt kinyitnám az ajtót.

— Nem tudom, ezért kérdezem.

— Samantha, nem, nem neheztelek rád - mosolygok rá. Ennyire érdekel, hogy mit érzek irántad?

— Akkor jó! Kicsit megijedtem.

— Ennyire érdekelne, hogy mit gondolok és milyen érzéseim vannak irántad?

— Mondhatni. Fontos az első benyomás.

— Ezzel kicsit elkéstél.

— Lehet. Felkészültél a holnapra? - kérdezi miközben ledobja magáról a maga köré csavart törörlközőt, majd öltözni kezd. Nem is zavar, hogy nézlek?

— Nem, de nem izgulok. Gondolom nem olyanok a többiek, hogy rászáll a másikra vagy valami.

— Nem spoilerezek, majd megismered őket. Viszont szerencsés vagy.

— Miért?

— Úgy kerültél ide, hogy ismersz valakit - fordul felém miután lehúzta a pólóját. — Így már nem fognak kívülállónak tekinteni. Még annak ellenére sem, hogy tudják, hogy te vagy az újonc. Isaac baráti köre biztosan befogad majd - mosolyog rám gyengéden.

— Na és a te baráti köröd? Elvégre mi ketten barátok vagyunk, nem? - követem a szememmel. Az íróasztalnál foglal helyet, majd hátat fordít nekem.

— Nem hiszem, hogy szükséged lenne rám - mondja. Nem törődök bele csak így. Jól érzem magam melletted, pedig még nem is ismerlek. Jár egy esély kettőnknek.

— És ha igen? - sétálok mögé.

— Isaac és a barátai mellett tudsz majd rám is időt szakítani?

— Nyilván nem csak velük fogok lógni. És az sem biztos, hogy a barátai elfogadnak majd, mint azt mondtad.

— Egyszer majd megtanulod, hogy ha valamit mondok akkor az úgy is van.

— Sam, mit vársz, mit mondjak? Nem ismerlek, nem tudom mikor és miben nem mondasz igazat.

— Neked sosem hazudnék - fordul az én irányomba. Látom az arcán, hogy kicsit megszeppen amikor meglátja, hogy közel vagyok hozzá, gondolom nem számított rá.

— Miért nem?

— Több ok miatt is. Köztük azért, mert a barátom vagy. És nálam az a szabály, hogy barátoknak sosem hazudok.