Azon az éjjelen

Twentieth - Angel

Míg az óra nem ütött hét órát, úgy éreztem az idő mindvégig ellenem játszik. Percenként nézegettem a telefonomra, hogy mikor lesz már végre annyi az idő, hogy elinduljak a randira. A farmer helyett végül a szoknyát választottam, a fehér garbó helyett pedig egy fehér hosszú ujjú, mély kivágású, csipkés szegélyű croppot. Izgalom helyett melegség foszlik szét a testemben. Kíváncsi vagyok Lydia arcára, amikor meglátja mi van rajtam. Bevallom, jól esne, ha magához húzna és megcsókolna, de nem hiszem, hogy ez megtörténik, hiszen megmondta, hogy tartja magát ahhoz, amit mondott. Vagyis nincs csók. Randizgatunk, ismerkedünk, aztán majd alakul.

— Szia, szépség! - ránt magához hátulról csípőmnél fogva, majd a nyakamba puszi. A szívem hatalmasat dobban. Váratlanul ért tette, nem számítottam rá, hogy a hátam mögött oson utánam.

— Szia! - fordulok felé. Egy kék spagetti pántos csipkés felső van rajta, amit fekete farmerral párosított. — Azt hittem majd a megbeszélt helyen találkozunk.

— Már nem bírtam addig várni - hajol ajkamra. Ezzel most meglepett, de boldogan viszonzom édes csókját. Szájfény van rajta, érzem. — A francba azzal, amit mondtam. Tetszik, ahogy csókolsz - mosolyog bele. — És a látvánnyal is elégedett vagyok.

— Te is jól nézel ki. Szinte túl jól. A szoknya miattad van rajtam.

— Igen?

— Igen - mondom nagyot lélegezve, ahogy áttér a nyakamra. — Lydia, ezt ne itt - kuncogok fel.

— Lehetetlen veled betelni - nyom egy utolsó puszit a nyakamra. — Alig vártam már, hogy újra lássalak. Bár mi tagadás, ruha nélkül jobb lenne.

— Elég már - csapom gyengéden vállba.

— Akkor a bugyis beszélgetést fel sem hozom - sóhajt imitált csalódottsággal. Arcom újra égni kezd, és most az éppen lemenőben járó nap suragai sem mellettem játsszanak.

— Lehetek őszinte? - kérdezem, majd elindulok az eredetileg lebeszélt hely felé.

— Persze.

— Én.. még sosem voltam igazi randin.

— Akkor emlékezetessé kell tegyem, jól mondom? - mosolyog rám kedvesen, miközben összekulcsolja az ujjainkat. — Mihez lenne kedved?

— Valójában mindaddig mindegy, amíg mellettem vagy - pillantok rá.

— Akkor bízd ide - kacsint rám. — Elviszlek egy helyre. Itt van nem messze. Eldugott kis hely, senki nem jár arra, pedig nagyon szép.

— Akkor te hogyan találtál rá? Csak úgy sétáltál?

— Igen. Nem volt kifejezetten célom, hogy hova szeretnék menni, csak mentem. Végül ott lyukadtam ki, amit mostanra a kedvenc helyemnek hívok. Nem hallatszik oda a külvárosi zaj. Csendes, ezért is szeretek ott időzni.

— Kíváncsivá tettél - szorítok rá gyengéden a kezére, egy levakarhatatlan mosollyal az arcomon.

— Gyere, itt át kell menni az úton - húz maga után. Sietős tempóban, szinte futva kelünk át az úton az autók miatt. Lydia egy erdős rész felé húz, ezt látva kicsit megfeszülök. A kezemet fogó lány kedvesen rám mosolyog. — Nyugalom, vigyázok rád.

— Rendben - engedem el magam. — Kicsit szokatlan ez az út, még sosem jártam erre.

— Nem véletlen mondtam, hogy nem jár erre senki. Bízol bennem vagy meséljek kicsit a helyről, hogy némiképp megnyugodj?

— Bízom benned, bár mi tagadás, kíváncsi vagyok, hogy valójában hová is viszel.

— Még egy kis séta és meglátod - kacsint rám újra.

— Kezdem azt hinni, hogy belement valami a szemedbe - jegyzem meg, mire a lány elneveti magát. — Szeretnéd, hogy megnézzem? - állítom meg.

— Nem szükséges. De ha szeretnéd, nyugodtan - kulcsolja kezeit derekam köré. Mélyen smaragdzöld szemébe nézek.

— Gyönyörű szemed van - suttogom. Lydia az enyémnek dönti a homlokát.

— Te csak meg se merj szólalni azokkal a gyönyörű, barna szemeiddel. Pillanatok alatt elveszek bennük.

— Az emberiség többésének barna szeme van - forgatom meg a szemem.

— De mind közül a tied a leggyönyörűbb - nyom egy gyors csókot az ajkamra. — Gyere, mindjárt ott vagyunk - kulcsolja össze megint az ujjainkat, majd így indul el. Mellette lépkedve figyelem meg a minket körülölelő tájat. Mindenhol fák vannak, amik zöld színben pompáznak. A levelek lengedeznek a gyengéd, nyári szellő miatt és ha jobban koncentrálok a hangokra, madárcsicsergés mellett, távolról a víz csobogása is felüti a fülem.

— Itt van valahol vízesés?

— Van, de nem csak ez a lenyűgöző ebben a helyben.

— Mostmár tényleg nagyon kíváncsi vagyok.

— Mindjárt ott vagyunk - mosolyodik el gyengéden.

— Az előbb is ezt mondtad.

— De mostmár tényleg. Ha nem hiszel nekem, csak nézz előre - biccent. Ennek hallatán automatikusan előrekapom a fejem. Egy tisztás van előttünk, ahol egy kis kuckó helyezkedik el. Maga a látvány már így is nagyon szép, de sokat dob rajta az is, ahogy a fák levelei között átnyúlnak a már lemenni készülő nap elnyűtt sugarai. — Ha jobban figyelsz a hangokra, egyáltalán nem lehet hallani a külvárosi zajokat.

— Molly és Tanner járt már itt?

— Nem. De most ne is foglalkozzunk velük. Mit gondolsz a helyről?

— Tetszik. Nyugalommal tölt el, hogy itt lehetek. Olyan, mintha minden gondom megszűnt volna létezni.

— Jó egy kicsit messze lenni a külvárostól.

— Igen. Szívesen eltöltenék veled pár napot itt - gördül apró mosolyra a szám.

— Reméltem, hogy mondod majd - pillant rám. — Valójában meg tudjuk oldani, csak a szüleiddel kell beszélni.

— Nekem biztosan nem bólintanak rá.

— Nem is értem, vajon miért - mondja szórakozottan.

— Szóval.. - kezdek bele, miközben újra körülnézek, végül rajta állapodik meg a tekintetem. — Mit tudunk itt csinálni? Esetleg hoztál magaddal egy pakli kártyát?

— Randin kártyázni? Nem is rossz ötlet! - vigyorog rám, miközben magához húz. — Bár maradnék a tervemnél.

— Te elterveztél mindent?

— El! Remélem nem bánod - hajol az ajkamra. Miért bánnám, ha ez is közte van? Lassan és szinkronosan mozgatjuk az ajkunkat. Kezét a crop alá csúsztatja. Gyengéden rászorít az oldalamra, mire egy apró sóhajt csal ki belőlem. Elmosolyodik, ahogy keze egyre lejjebb vándorol, egészen a fenekemig. Rámarkol, minek hatására alsó ajkára harapok. Lydia egy alig hallható nyögést hallat, amivel felbátorít engem. Felsője alá csúsztatom a kezem, végigsimítok a hasán, végül a hátára vezetem és gyengéden végigszántom a körmömmel. — Annyira gonosz vagy! - mormolja csók közben. Elmosolyodom, hiszen hatással vagyok rá. — Emiatt csak jobban akarlak!

— Az nem is olyan rossz - mondom, miután elváltunk egymás ajkától.

— Tényleg nem, de nem ezért hoztalak ide. És az első randin nem fogunk lefeküdni egymással. Majd a másodikon! - kacsint rám vigyorogva.

— Türelmetlen vagyok. Adhatnál egy kis ízelítőt.

— Kizárt! - rázza meg a fejét.

— Miért?

— Mert akkor nem csak ízelítőt kapnál. Ne is mondj semmit, bele látok a fejedbe!

— Rendben, akkor csak élvezzük ezt a kellemes időt - mosolygok rá. Helyet foglalok a földön, majd megpakolva magam mellett a helyet jelzem neki, hogy ő is üljön le. Apró mosollyal az arcán leül. Örülök, hogy aznap este hallgattam Emilyre. Jó érzés Lydia mellett lenni. Különleges lány.