Azon az éjjelen

Twenty second - Sarah

— Nincs különösebb oka, csak gondolkodtam.

— Most megleptél, egészen eddig azt hittem, neked ez nem megy.

— Örülnék, ha nem sértegetnél a semmiért.

— A semmiért? Te ilyenkor komolyan is gondolod azt, amit kimondasz?

— Gondolom, ha már kimondom.

— Én meg annak örülnék, ha végre hanyagolnád ezt a viselkedést. Idegesít, és legszívesebben felpofoználak érte. És örülnék, ha végre őszintén beszélnél velem! Ennyire nagy kérés ez?

— Tekintve arra, hogy nehezen tudok beszélni a bennem lezajló érzésekről, igen, Samantha. Nagy kérés. Tudod miért? Mert a szüleim miatt sosem beszélhettem az érzéseimről, ezért eltemettem magamban. Ezért nem tudok beszélni az érzésekről, amiket Te váltasz ki belőlem.

— Szeretném, ha tudnád, hogy előttem nem kell el hallgatnod az érzéseidet. Sőt, kifejezetten szeretem, ha kifejezik, hogy szeretnek. Ez nekem egy visszajelzés, hogy tűrhető személy vagyok - mosolyodik el gyengéden.

— Nagyon kedvellek, Sam. Komolyan. Megfogott benned valami. Nem tudom megnevezni, hogy mi, de az valami nagyon. És hidd el, nem azért kerültelek, mert így akartam, hanem azért, mert félek kimutatni az érzéseimet.

— Csókolj meg! - utasít végig a szemembe nézve. A szívem kihagy egy ütemet, az agyam pedig nem tudja felfogni az imént hallottakat. — Ne nézz így, segíteni akarok. Ez a legelső lépés a szereteted kimutatása felé. Csókolj meg!

— Már hogy... Most?

— Igen, Sarah, most akarom. Ne kelljen többször elismételjem, csókolj meg végre! - hajol egy nagyon aprót közelebb. Átadja a lehetőséget, hogy én kezdeményezzek. Legbelül már reszketek, de nem a félelemtől vagy az ijedtségtől. Egyszerűen csak attól, hogy ő maga, az az Samantha kér arra, hogy csókoljam meg. Ez már magában ad arra okot, hogy bármit is kiváltson belőlem. Lassan hajolok ajkához. — Ne félj. Csak tedd meg - suttogja az ajkamra. Izgatott vagyok. Még sosem csókoltam meg lányt. Mondjuk fiút sem. Még sosem csókolóztam. Ez vajon érződni fog? Habozva ugyan, de bezárom azt a pár milimétert, ami megmaradt köztünk. A kellemes melegség szétárad a testemben, a szívem pedig a kelleténél is hevesebben ver. Az agyam képtelen feldolgozni a történések sorozatát. Úgy érzem forog körülöttem minden. Samantha puha kezeit arcomra helyezi, így közelebb húz magához. Ujjbegyei lágyan cirógatják az arcom, miközben puha ajka lassan, érzelmesen mozog az enyémen. Felbátorodva selymes hajába csúsztatom az eddig combomon pihenő kezem, ő pedig belemosolyog a csókunkba. Megnyalja az alsó ajkam, bejutást kérve, amit automatikusan megadok neki. Alig hallható nyögés hagyja el mindkettőnk száját, nyelvünk találkozásakor. Élvezem, ahogy táncot járnak egymással, ahogy Samantha keze lassan kigombol pár gombot az ingemen és ujjai felkutatják a testem összes szegletét. Hihetetlen érzés ilyen közel lenni hozzá. Megszakítja az édes mámort, így kissé csalódottan, de lassan kinyitom a szemem. Mélybarna szeme csillog, arcán egy kedves mosoly lapul. — Látod? Nem is volt olyan nehéz.

— Nagyon jól csókolsz.

— Te sem panaszkodhatsz. Többször ismételhetnénk az előbbit - simít végig hüvelykujjával az alsó ajkamon.

— Az jó lenne. Elmondod a barátaidnak?

— Miután te is.

— Ami azt illeti, Isaac már tudja. Ne nézz így! Ő a legjobb barátom, nyilván vele beszélek meg mindent.