Anyone (Jaywon) ✔️

Part 24

-Miért pont most hív téged Hyunsu, Jungwon? Este fél nyolc van. -értetlenkedett Jay kivel teljesen egyetértettem volna ha nem Heeseungról lenne szó. Felhívták Hyunsut, hogy Wonhoéknál az egyik évfolyamtársunknál veszekedést hallottak Yeonjunék és megesküdtek volna, hogy Heet hallották odabent, ezért kérdéses sem volt, hogy egyből felhívták. Nem mertek közelebb menni, Wonho köztudottan veszélyes volt mindenkire nézve így most mi öten, Hyunsu és egy csapat rendőr tart a ház felé.

-De most komolyan Jungwon, szerinted mennyi az esélye hogy jól hallották és tényleg ott van? -érkezett a kérdés hátulról Jaketől de nem méltattam válasszal. Jelen helyzetben minden porcikám reménykedett, hogy Yeonjunnak igaza legyen és tényleg ő legyen abba a nyomorék házba.

-Örülök, hogy időben ideértetek. -hajolt meg előttünk Hyunsu, mi pedig követtük példáját, majd figyeltük mi fog történni. -Az egyik rendőr odamegy a házhoz bekopog és szimplán benéz, hisz feljelentés volt esetleges bántalmazás miatt. Ha pedig segítségre lesz szükség akkor közbelép a csapat többi tagja. Mi csak megfigyelőknek vagyunk itt. -vázolta fel az adott helyzetet miközben a szóban forgó rendőrnő már kopogtatott is az ajtón. Meglepő módon senki nem nyitott ajtót. A nő intett kettő társának kik mellé lépve rúgták be az ajtót. Nem sokat láttunk a jelenetből, valami még nekem is kiesett a sokkhatás miatt de biztos voltam abba, hogy Wonhot hastól lefele véres volt és valakit szorongatott a falnak nyomva.

-Baszki. -mondta Hyunsu, majd megindult az ajtó fele ahova közben több rendőr is betévedt lefogva Wonhot. -Hívjatok egy mentőt de kurva gyorsan. -üvöltött vissza hozzánk a nyomozó. Sunghoon mindannyiunknál gyorsabb volt, csodáltam hogy jelen pillanatban így fogott az agya. Előkapva telefonját vonult arrébb Jakel hogy telefonálhasson.

-Minden rendbe lesz Jungwon, ne akadj ki, nyugalom. -suttogta a fülembe Jay de abban a pillanatban ahogy kicsit előrébb mentem és megláttam hogy mégpedig Heeseung fekszik a földön Hyunsu mellett és Wonhot pedig megbilincselve viszik kijjebb a házából, semmire nem tudtam gondolni csak arra, hogy oda kell mennem. Kiszakadva Jay karjai közül rohantam be a házba, majd rogytam le barátom mellé.

-Jungwon... -sóhajtotta a lehető leghalkabb hangon. -Sajnálom.

-Ne, ez egyáltalán nem a te hibád. Én nem figyeltem rád. -rogytam rá mellkasára remélve, hogy közelsége megnyugtat, de csak rosszabb lett. Elkapott a sírógörcs és Hyunsunak és Jaynek kellett leráncigálni Heeseungról amikor a mentősök megérkeztek, hogy elvigyék. Vele mentem. Egy pillanatra sem fogom ezek után magára hagyni. Végig a kezét fogva figyeltem meggyötört arcát. Még akkor elvesztette az eszméletét amikor kivitték a házból így csak hideg kezét fogva bámultam hol rá, hol a kocsi ablakára, merre is járunk. A kórházban Sunoo rángatott le barátomról hogy meg tudják vizsgálni, hisz ők is ideértek idő közben. Az az egy óra amit várakozással töltöttem mintha teljesen kiesett volna és csak néhány homály maradt volna meg. Emlékszem Jake nyugtató szavaira és Jay minden egyes érintésére, Sunoo aggodalmas pillantásaira Riki védelmező karjaiban és Sunghoonra ahogy fel-alá járkál a teremben. Pont mint mikor a pályán kapott el a roham. Csak arra kaptam fel a fejemet, hogy kitolják a vizsgálóból, majd átviszik egy másik szobába.

-Bemehetek? -kérdeztem az ápolónőt, mire ő flegmán rám nézve rántott egyet a vállán. Szinte berontottam a terembe ahol Heeseung feküdt. Nem tudtam eldönteni hogy magánál van e vagy sem. Mintha motyogott volna valamit de a szemei csukva voltak és nagyon zavarodott volt. Mellé lépve fogtam rá kezére kicsit megszorítva azt. Nem vártam reakciót de amikor visszaszorított, a szívem kihagyott egy ütemet. Leültem a mellette lévő székre és figyeltem ébredező arcát.

-Hol vagyok? -kérdezte remegő, rekedt hangom, majd amint észlelte, hogy én ülök mellette, mintha egy pillanatra hátrahőkölt volna. -De hogy?

Eléggé sokkos állapotban van, de minden rendbe fog jönni, erős fiú ő. -mosolygott rám az orvos aki bejött, majd ellenőrizve Heeseungot ki is ment. Barátom és én addig szemeztünk egymással míg a szülei és Choa be nem rontott a terembe. Az utóbbi Jay vállába aki bejött vele temette a fejét amint meglátta párja milyen állapotban van. Heeseung szemei ha lehet még az eddigieknél is jobban csillogtak amikor édesanyjának átadtam a helyemet.

-Édesem. -mondta Ms. Lee. Nem akartam megzavarni a család pillanatait így kézen fogva Jayt mentem ki vele a teremből. Kint ugyan az volt a feloszlás mint eddig annyi változással, hogy Riki ott ült Sunoo mellett bíztatóan simogatva annak vállát. Ő nem mert bemenni egykori barátjához.

-Na tessék. Itt nyafogott hogy kávézóba mennek első randin, most meg egy kórházba enyelegnek. Ez aztán biztos nem hétköznapi randi hely. -kuncogott fel Jay visszaülve a helyére. Díjaztam, hogy ilyen jól tudja kezelni a helyzetet de nem fordítottam neki több figyelmet attól a pillanattól kezdve, hogy Jake megérkezett és leült mellém. Rádöntöttem vállára fejemet míg ő nyugtató szavakat suttogott. Megéreztem egy kezet az enyémeken, majd mikor annak irányába pillantottam egy mosolygó Jay nézett vissza rám. Sóhajtva tettem vissza a fejemet és engedtem a kísértésnek hogy elaludjak.

-Pszt, Nishimura! Ne keltsd fel vagy kinyírlak. -ébredezésem közbe hallottam, hogy Jay suttogva veszekedik Rikivel, ki próbált hallkan kiszökni a váróból.

-Akkor is kell hugyoznom, nem érdekel már hogyha felkeltem. -kuncognom kellett a kijelentésén. Nem láttam még Rikit ilyennek. Jay rám kapta tekintetét, de még mielőtt mondhatott volna bármit, elcsitítottam.

-Menjetek haza nyugodtan, én maradok bent vele. Nem fogom magára hagyni többet. -nehezen de belement mindenki, majd miután elmentek bementem a kórtetembe ahol már senki nem tartózkodott Heeseungon kívűl. Most volt időm jobban megnézni a meggyötört arcát és a nyakán lévő már kékülő foltokat. Elvileg holnap jönnek be hozzá a nyomozók kihallgatásra. El sem tudom képzelni miket kellett megélnie.

Már majdnem elaludtam amikor mocorgásra riadtam fel. Felnyitva a szememet láttam hogy Heeseung keres valamit az ágy mellett. Nagy valószínűséggel a vízért akart nyúlni, így átrohanva az ágy másik felére adtam azt a kezébe.

-Kösz. -motyogta alig érthetően. Egyből rákaptam a tekintetemet, de csak egy meggyötört és fáradt mosoly fogadott.

-Úgy sajnálom Hee. -szipogtam hiszen már a sírás szélén álltam.

-Shh, semmi baj Jungwon. Mostmár minden rendben lesz. -arrébbcsúszott ezzel helyet adva nekem maga mellett amit egyből ki is használtam és felmásztam mellé az ágyra. Ügyelve arra hogy ne okozzak neki fájdalmat bújtam hozzá és hunytam le a szemeimet.

Éjjel bejött hozzá kétszer az egyik nővér aki volt olyan kedves hogy nem tessékelt le az ágyról. Csak ellenőrizte Heeseungot majd ki is ment. Nem tudtam ezután már elaludni csakis az járt a fejembe hogy mekkora trauma és lelki sérülés lehetett ez Heeseungnak. El sem tudom képzelni mit érezhetett, érez még most is. Hiszen ha valaki én tudom, hogy nem egy csettintésre tűnnek el ezek. Mekkora szenvedéssel jár és néha úgy érzed soha nem fogsz tudni kijönni belőle. Eszembe jutott, hogyha akkor lementem volna hozzá, ezt az egészet meg tudtuk volna előzni. Nem kellett volna egyikünknek sem végigmenni mindezen a sok szörnyűségen.

Mikor majdnem visszaaludtam amikor nyöszörgésre kaptam fel a fejem. Rémálma van. Óvatosan felrázogattam, mire ő sírva bújt karjaim közé. Hihetetlen hogy ilyen állapotba kell őt látnom. Ennyire megtörve.