Yoongi eléggé különleges ember. Hófehér bőre megbabonázza az embereket. Talán Jin érdeklődését is ez keltette volna fel? De jó vagy rossz szándékkal akarja magának Yoongi-t?
Eltelt 2 hét és semmi sem oké. 1 héttel ezelőtt Jungkook meggyógyult, ezért Jin állandóan kínozta szegényt. Én nem tudtam mit tenni ellene, hisz 2 héttel ezelőtt el mondta, hogy az volt az utolsó alkalom, hogy nem csináljuk. Nem kellett volna ilyen hamar eljátszani ezt a lehetőséget. Most is épp izgulok Jungkook miatt, hisz Jin-nél Jungkook és ki tudja, hogy mit csinál vele. Hirtelen nyílt az ajtó és Jungkook esett be rajta. Bezárta vissza az ajtót és elment az ajtó elől. Oda siettem Jungkook-hoz és fel segítettem az ágyra.
-Mi történt? Mit tett veled? Mesélj el mindent. •kérdeztem őt, de még jobban sírni kezdett. Magamhoz öleltem és a hátát simogattam. Annyira sajnálom. De talán, ha kedvezzek Jin-nek, akkor talán nem fog minket annyira bántani. Azért is vállalom magamra, mert Jungkook nem bírná. Neki ott vannak a szülei ráadásul. Nekem senkim sincs. Ahogy észre vettem Jungkook el aludt, ezért az ágyra fektettem. A combom már be gyógyult, úgyhogy mostmár nincs hátrálás. Az ajtó elé sétáltam, de hirtelen ki nyílt és Jin-nel találtam magam szembe.
-Szökni próbáltál? Jungkook hol van? •kérdezte idegesen. Muszáj lesz be nyaliznom neki, ezért fogtam magam és közelebb sétáltam hozzá kezeimet mellkasára helyezve.
-Jungkook alszik. És szólni szerettem volna neked, hogy beszéljünk csak nem jöttem rá, hogy hogyan tudnék neked szólni. •néztem rá. Az egész szobában csend van. Szerintem nem működött a tervem, de váratlanul Jin ki vitt a szobából és bezárta. A nappaliba mentünk és le ültünk a kanapéra.
-Szóval. Miről szeretnél beszélni? •kérdezte, miközben töltött magának az asztalon levő alkoholból. Hogy kicsit hatásosabb legyen fel álltam a helyemről és az ölébe ültem. Kicsit meglepődött, de el fogadta, mert derekamra tette a kezét.
-Arról szeretnék beszélni, hogy mostantól mindent megteszek, amit kívánsz és nem fogok ellenszegülni. Még a combom is be gyógyult. •nézett rám komolyan, majd le tette az asztalra az italát és vissza dőlt. Normálisan az ölébe ültem és néztük egymást.
-Mire megy ki a játék? •kérdezett rá. Valamit gyorsan ki kell találnom. Eszembe is jutott valami, ezért mellkasát kezdtem simogatni, majd át mentem a vállára és masszírozni kezdtem.
-Milyen játékról beszélsz? Én csak neked akarok jót. Rá jöttem, hogy te vagy az egyetlen fontos ember egész életemben. Hisz te is tudod. Nincs senkim. Szüleim meghaltak, testvérem sosem volt, barátaim nincsenek. Csakis te vagy. •végülis. Van benne valami. De lehet, hogy ebbe fogok bele őrülni. De ez oly mindegy egy szociálisfóbiásnak, nem?
-Értem. Igazad van. Csak én vagyok neked és senki más. Na, de oda lent csinálhatsz nyugodtan bármit, mert sikeresen fel izgattál. •éreztem meg álló zászlaját. Már neki láttam volna, de megállított. Be vitt abba a szobába és az ágyra fektetett. Bár mondjuk most szépen hozott be ide és nem ráncigálva. Be állított mindent és végül el indította a felvételt. Fel vett egy maszkot és közelített. Ajkaimra tapadt, ami most nem volt olyan durva. Viszonoztam csókját, majd feladott rám egy kockás, barna inget és le vette a szoknyát. Mellkasomat arcába nyomtam és neki látott ki szívni. Sóhajok és nyögések töltötték be a szobát.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A takaró csak a hátsó lábamat takarta és eléggé idegesítő volt, ezért le rugdostam magamról. Eléggé szégyenletes és megalázó ez az egész amit teszek, de ha azt akarom, hogy ne bántson állandóan minket, tennem kell magam. Talán egyszer szabadulni is szabadulhatunk.
