"Kedvesem"

20. rész

••• 1 év múlva •••

Eltelt egy év. Sokminden történt azóta. Például Biáék tényleg össze költöztek és azóta is minden rendben van velük. Én ugyanúgy viszem tovább a kávézóm és egyre nagyobb és nagyobb a forgalmam, de szerencsére találtam 2 megbízható embert akik azóta is segítik a munkám így nekem kevesebb a dolgom. Na és igen... Itt a nagy kérdés, hogy mi van velem és Alex-al.
A sok kritika amit kaptunk illetve "jóslat", hogy "úgysem lesznek sokáig együtt" tévesnek bizonyult. Igen, azóta is töretlenül együtt vagyunk és minden rendben van köztünk. Igaz mi még nem költöztünk össze, úgy éreztem nem kell elsietnünk a dolgot, de próbáltunk minden szabad percünket együtt tölteni. Jártam Alex próbáira, fellépéseire, felvételekre. Ő pedig szorgosan követett bármiféle kutyás rendezvényre, barista napokra és még sok sok helyre ahova én szerettem volna menni. Jártunk moziba, színházba, sétálni, voltunk nyaralni is. Szóval minden tökéletes volt.

-Jó reggelt!- szólt Alex az ágyban mellettem. Mosolyra húztam a számat.

-Jó reggelt!- köszöntem vissza mire ő is elmosolyodott.

-Mi a mai program?

-Be kell mennem a kávézóba, Máté ma szabadságon van. Dolgoznom kell.

-Tudod, hogy nem "Kell"!- mosolyodott el.

-Ezt már ezerszer megbeszéltük - csaptam a vállára. - szeretek dolgozni! Erről nem nyitok vitát!- nevettem fel.

Kikászálódtam az ágyból, magamra kaptam egy köntöst és lementem a konyhába. Főztem egy kávét majd neki láttam a reggeli készítésnek. Miután megreggeliztünk felöltöztem és munkába indultam.
A nap gyorsan eltelt. A kávézó ma is fullon volt.

-Köszönöm mindenkinek a mai munkát. Eszméletlenek voltatok.- tapsoltam meg a dolgozókat. Fontosnak tartottam, hogy mindig kifejezzem feléjük a hálám. Nélkülük nem lennék itt ahol vagyok.

-Tudom mindannyian fáradtak vagytok, de mit szólnátok, ha elmennénk egyet pizzázni. Meghívlak titeket!

-Benne vagyunk!- mondták majdnem egyszerre. Szuper. Dobtam egy gyors Sms-t Alexnak hiszen egész nap nem beszéltünk, majd elindultunk.

Beültünk egy közeli pizzázóba, mindenki rendelt magának amit szeretett volna. Jól esett mindenkinek kicsit kiemgedni a gőzt és lazítani. Érdeklődve figyeltem mindenkit miről beszélgetnek.

-És Alex hol van?- fordult felém Anett.

-Nem tudom- pillantottam a telefonra.- Egész nap nem tudtunk beszélni.

Anett csak megvonta a vállát és vissza fordult a többiekhez. Ismét a telefonomra néztem hátha Alex írt vmit de még mindig semmi. Kezdtem kicsit aggódni. Vajon miért nem válaszol? Mit csinálhat?
Kihozták a pizzákat és mindenki enni kezdett. Ahogy megláttam a pizzát megéreztem korgó gyomrom és akkor jutott eszembe, hogy ma még nem is ettem. Ismét a telefonomra pillantottam de még mindig semmi.

-Elnézést!- álltam fel az asztaltól azzal a szándékkal, hogy felhívom Alexet.

Hosszú időnek tűnt mire Alex végre felvette a telefont.

-Na végre! Mizujs veled?- érdeklődtem, de olyan hangzavar csapott meg, hogy képtelen volt, hogy Alex bármit is hallott ebből.

-VÁRJ!- kiáltott a telefonba.

-Azt teszem egy ideje.- szóltam, de tudtam, hogy úgysem hallja. Hallottam egy ajtó csapódást, ebből gondoltam, hogy kiért bárhol is volt.

-Na itt vagyok.

-Hol is pontosan?- érdeklődtem.

-Eljöttünk egyet a bandával szórakozni, de hiszen mondtam! – csattant fel.

-Nem nekem ugyan nem!- háborodtam fel én is, leginkább a stílusán.

-De, igen!- kiabált tovább.- Ha néha rám is figyelnél tudnád.

-Alex mi bajod? Tudod, hogy mindig figyelek rád!

-Akkor miért nem kerestél egész nap?- hallottam a hangján, hogy elszomorodik

-Mert dolgoztam, rengetegen voltak. Ne haragudj!

-Ezért vettél fel embereket nem? Hogy többet tudjunk együtt lenni.

-Ezt már ezerszer megbeszéltük.- masszíroztam meg az orrnyergem.
Igen, tény és való, hogy a kettőnk élethelyzete nem adott arra sok esélyt, hogy együtt legyünk, ha pedig mégis próbáltuk mindig kihasználni. De Alex rengeteget volt úton, forgatáson és én sem éppen otthon ültem. Bármikor konfliktusunk volt az ez miatt adódott. Kezdtem kicsit besokalni. Mintha csak én tehetnék bármiről. Valami leírhatatlan érzés kerített hatalmába.

-Figyelsz te rám egyáltalán?- hallottam a felháborodást a másik oldalt.

-Otthon megbeszéljük.- mondtam és letettem a telefont.

Visszamentem a többiekhez. Ők már mind megették a pizzát amit rendeltek csak az enyém árválkodott ott.

-Kérem! Hozna nekem egy elviteles dobozt?

-Persze!

-Köszönöm.- szóltam majd a többiekhez fordultam.

-Ne haragudjatok, de most el kell mennem.- mindenki érdeklődve figyelt, de nem kérdeztek semmit csak rám hagyták.
Eldobozoltam a pizzát majd kifizettem az eddigi fogyasztást és haza indultam. Reméltem, hogy mire hazaérek Alex ott vár rám, de mikor beléptem a sötét lakásba egyből tudtam. Egyedül vagyok.

Lepakoltam a cuccom, felkaptam a pizsomám és a fürdőbe indultam.

Csalódottan néztem a telefonom. 02:48-at mutatott, de Alex még sehol nem volt. Nem írt, nem hívott. Talán mi tényleg nem illünk össze. Talán sosem illettünk. Sokan megjósolták ezt már előre, csak eddig nem láttam be sose. Meg akartam mutatni mindenkinek, hogy mi igenis mások vagyunk.
Eszembe jutott az amikor megismerkedtünk, a sok emlék amit átéltünk és a sok nevetés. Talán soha életemben nem voltam ennyire boldog, csak mellette.
De ismét ezt a maró érzést éreztem a gyomromban. Valami nem stimmelt.

Minden mindegy alapon megpróbáltam ismét felhívni. Előszőr kisípolt, megpróbáltam mégegyszer ekkor kicsengett. Viszont nem az fogadott amire számítottam…