"Kedvesem"

9. rész

Miután lefektettem Alexet felmentem a szobámba. Befeküdtem az ágyba, de aludni nem tudtam... csak forgolódtam!

Nem tudom hány óra lehetett, de én még mindig nem aludtam. A történteket játszottam le újra és újra a fejemben. Márk beront aztán bumm.. Alex földön fekszik. Félre ismertem Márkot... azt hittem ő rendes gyerek, de csak kibújt a szög a zsákból! Aztán eszembe jutott Alex, aki lent fekszik a nappalimban. Valószínűleg kidőlt. Végig gondoltam az egész megismerkedésünket. Olyan abszurd ez az egész. Ki gondolta volna, hogy pár hét, hónap leforgása alatt ennyire a feje tetejére áll a világom.

Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy nyílik az ajtóm. Ledermedtem és vártam, hogy mi fog történni. Még a szemem is becsuktam. A hallásomra hagyatkoztam. Az ajtó visszacsukódott és újra beállt a csend de én még mindig nem mozdultam. Levegőt is alig vettem. Ismét meglepődtem magamon. Mit csinálok? Biztosan kiment már... És akkor lépteket hallottam. Alex befeküdt mellém. Éreztem ahogy átölel. Még mindig nem bírtam mozdulni. Azt hiszem kezdtem valamit érezni Alex iránt. NEM! Az nem lehet! Nem hozzád való...

-Olyan szép vagy! Bár elmondhatnám, hogy mennyire megváltoztattad az életem Kiara. De tudom, hogy ez neked nem hiányzik. Te jobbat érdemelsz és ezt csak ma láttam be, ne haragudj. Tudom, hogy nincs helyem az életedben... És tudom, hogy most dühös leszel rám, és azt hiszed majd,hogy csak játszottam veled... de ez nem így van. Az érzéseim őszinték irántad, de ezt sosem tudnám bevallani neked. Fent kell tartanom a látszatot, hogy egy beképzelt sztárocska vagyok akinek minden mindegy. Ha megtudják, hogy érzéseim vannak a sajtósok szétkapnak. Tudom, hogy te ezt nem bírnád és nem tudnálak sajnos megvédeni.- egy könnycsepp gurult végig az arcomon. Nem tudom, hogy Alex észre vette e, de még mindig nem mozdultam. Hirtelen elemelte a kezét és felkelt az ágyról. Ekkor kinyitottam a szemem és láttam, hogy velem szemben áll.

-Sajnálom!- mondta majd az ajtó felé indult.

-Alex! Várj!- kiáltottam utána és kézen ragadtam.

-Tudom, hogy nehéz. Tudom, hogy most azt érzed, hogy ez a helyes de kérlek ne lökj el magadtól! Nekem nagyon fontos lettél és szeretnék neked segíteni, veled lenni...- Alex hirtelen megragadta a karom és magához húzott. Mélyen a szemembe nézett majd pár pillanat múlva a szája az enyémhez tapadt. Hirtelen megállt körülöttem az idő, a tér.

-Szia Kiara!- egy utolsó csókot nyomott a számra és kisétált az ajtómon. Már nem mentem utána... Potyogni kezdtek a könnyeim. Rövid ismeretség volt mégis úgy éreztem egy ezer éves barátomat engedtem most el. Hirtelen olyan üres lett minden... Eddig nem is gondoltam volna, hogy ennyi érzelmet váltott ki belőlem Alex. De megértettem... teljesen megértettem mit miért tett és mélyen belül már az elejétől fogva tudtam, hogy ez nem végződhet másképp...

Természetesen egy percet sem aludtam. Hajnalban kócosan kisírt szemekkel sétáltam le a konyhába. A pulton egy levelet találtam. Ez állt benne:

"Egész éjjel forgolódtam akkor fogalmazódott meg bennem ez a dalszöveg. Úgy érzem ez most így helyes. Ne haragudj rám kérlek, el kell engedjelek.

Üdv: Alex

Ha majd egyszer elhagysz engem
Ne feledd, hogy úgy szerettem
Minden hétfőt
Mikor reggel elindultál
Aztán egyszer megérkeztél
Mindig vártam
Hogy lépsz majd be
Oly szép szájjal
Csókot adtál
És a szívem
Megnyugvással
Terült széjjel
Menned kéne
És ne is nézz vissza
Mert előtted tiszta az út
Már tényleg
És nekem is mennem kell
Így kérlek engedj el
Mennem kéne
De mindent mit adtál
Itt hagyni félek
Csak futnom kéne
Mert szerintem menned kell
Így kérlek engedj el
Ha majd egyszer elhagysz engem
Arcom zokog, könnyes szemmel
Péntek este rád iszom majd
Szabad leszek, de rád írok majd
Hogy sose feledd el a kezem
Ha hozzáértél úgy szerettem
Ha majd egyszer végre felnősz
Emlékszel rám, s újra eljössz
Menned kéne
És ne is nézz vissza
Mert előtted tiszta az út
Már tényleg
És nekem is mennem kell
Így kérlek engedj el
Mennem kéne
De mindent mit adtál
Itt hagyni félek
Csak futnom kéne
Mert szerintem menned kell
Így kérlek engedj el
Engedj el"