"Kedvesem"

10. rész

A hónapok csak úgy repültek. Napjaim ugyanúgy teltek... reggel felkeltem, elmentem dolgozni, haza mentem és lefeküdtem. Aludni persze nem tudtam. Folyamatosan egy dolgon járt a fejem. Mi is történt pontosan?

Márkkal azóta nem beszéltem... nem is érdekelt mi van vele. Én tényleg bíztam benne, de ő nevetségesen viselkedett.

-Na gyere már. Jó lesz! A múltkori is tetszett neked! Ne tagadd! -nyaggatott Bia

-Jó bevallom, tetszett de most semmi kedvem kimozdulni itthonról.

-Nem fogadok el nemet! 10 perc és ott vagyok.- és kinyomta a telefont.

Ismét Balázsnak lesz egy kiállítása a közelben. Nem volt kedvem kimozdulni de hát Bia már csak ilyen. Amit ő a fejébe vesz az ellen senki sem szegülhet. Úgyhogy feltápászkodtam a kanapéról és a fürdőbe indultam. Mikor belenéztem a tükörbe esküszöm egy pillanatra megijedtem. Nem tetszett ami szembe nézett velem.

-Mit csinálok? Én nem ilyen vagyok! Kapd össze magad!- Veszekedtem magammal.

Gyors letusoltam, hajat mostam. Fejemet becsavarva, egy szál köntösbe nyitottam ajtót Biának.

-Mindjárt kész vagyok! - és újra eltűntem a fürdőbe. Megszárítottam a hajam, fogat mostam és egy laza sminket dobtam fel. A gardróbba mentem és kutakodni kezdtem a ruháim között. Végül egy kicsit elegánsabb piros ruhán állapodott meg a tekintetem. Mutat egy kicsit de nem annyit, hogy ribinek nézzenek. Fekete magassarkút vettem hozzá és már kész is voltam. Mikor Bia meglátott komolyan azt hittem rosszul van.

-Minden rendben?

-Persze! Csak... csak gyönyörű vagy! Na induljunk!- borult a nyakamba

Mikor oda értünk lézengtek az emberek befele. Más szerkóját elnézve kicsit alul öltözöttnek is éreztem magam. Az ajtóban Balázs várta az embereket. Fekete öltönyt viselt csokornyakkendővel. Egy pillanatra el is időzött a tekintetem rajta. Piszok jól állt neki. Mikor meglátott minket hatalmas mosolyra húzta a száját. Bia azonnal az ölelésébe borult. Mi csak biccentettünk egymásnak és már indultunk is befele.

-Ez mi volt?- állított meg Bia.

-Mi mi?- néztem rá értetlenül.

-Ez!- bökött Balázs irányába aki szintén felénk nézett.- Téged bámul!

-Ugyan dehogy!- kaptam el a tekintetem.

-Itt az ideje barátnőm, hogy elfeledd végre azt a titkos hódolót akiről azóta sem mondtál egy szót sem.- karolt belém és elindultunk körbejárni a termet.

-Mert nem érdemes. Nem beszélünk többet, nem találkozunk többet, túl léptünk egymáson. Nincs miről beszélni.

-És mi van azzal a helyes segédmunkásoddal? Vele mi történt?

-Őt félre ismertem. Nem annyira jó ember mint amit mutatni akar.

-Ejj te lány! téged komolyan megbántottak! De itt az ideje tovább lépni... itt is jön.- és azzal a lendülettel ellépett mellőlem.

-Most meg hová... Áh, szia!- lépett mellém Balázs. Szúrós tekintettel néztem Bia után, de ügyet sem vetett rám.

-Körbe vezethetlek ismét?- kérdezte Balázs majd a kezét nyújtotta. Belé karoltam és bólintottam. Kábé a kiállítás felénél járhattunk amikor Balázs megtorpant és szembe fordult velem.

-Figyelj, látom rajtad, hogy szomorú vagy és talán túl gyors ez hisz alig ismerjük egymást... de volna kedved meginni valamikor egy kávét?

-Ez kedves tőled, de ...- és itt megtorpantam. Miért is ne mehetnék el egy barátommal kávézni? Szingli vagyok és igaza volt Biának, tovább kell lépnem.

-De nem!- nevetett fel kínosan Balázs.

-De lehetne valami mást mint kávé? - nevettem fel én most őszintén.- Tudod, nekem kávézóm van.- ekkor Balázs is őszintén felnevetett. Tovább indultunk, hogy a kiállítás másik felét is megnézzük, de ekkor Balázs már kézen fogott. Össze kulcsolta ujjainkat, várta a reakcióm, de én mintha figyelmen kívül hagytam volna tovább hallgattam azt amiről beszélt éppen. Kezdtem egészen felszabadulni Balázs mellett. Kitűnő humora volt, ittam minden szavát. Ekkor olyan dolog történt amire aztán tényleg nem számítottam. Nem voltam erre felkészülve... még nem...