"Kedvesem"

14. rész

Másnap mikor felébredtem hihetetlen boldogságot éreztem. Végre úgy éreztem, hogy lassan egyenesbe jövök. Mikor oldalra pillantottam Alex feküdt mellettem. Egész este beszélgettünk, nem is tudom mikor aludtunk el. Úgy éreztem kezd közelebb engedni magához. Aztán... olyan dolog történt amire aztán tényleg nem számítottam. A gyomrom össze szűkült, a gondolataim kavarogtak. Mi tévő leszek?

Mikor kiszálltam az ágyból Alex még aludt, nem akartam felébreszteni ezért gyorsan nyúltam a telefonomért mikor csengeni kezdett.

-Igen tessék?
-Jó napot kívánok! Király Kiarával beszélek?
-Én vagyok az miben segíthetek?
-A rendőrfőkapitányságról hívom. Sajnálattal kell közölnöm, hogy az éjjel kaptunk egy bejelentést. Betörtek az Ön kávézójába és mindent megrongáltak. Mire a kollégák kiértek a helyszínre senkit nem találtak ott. Az ügyben nyomozást indítottunk, de sajnos ritkán lehet az ilyen vandálok nyomába érni. Betudna esetleg jönni, hogy fel vegyük a vallomását? - alig tudtam kinyökögni a választ.
-P-p..persze! Azonnal indulok!- el sem köszöntem, csak kinyomtam a telefont. A gardróbba szaladtam és felvettem a legelső ruhát ami a kezem ügyébe akadt. Alexról teljesen meg is feledkezdtem!

Mikor kipattantam a kocsiból mégjobban elszörnyedtem! Az ablakok szanaszét törve hevertek a földön. Az asztalok és székek szét dobálva. A papírok pedig össze tépve hevertek a padlón. A többire nem is tudtam figyelni úgy dobogott az ér a fülemben.
Természetesen a bámészkodóknak ez semmit nem jelentett csak egy újabb esetet amiről beszélhetnek heteken át, de nekem a világom dőlt össze. A kemény munkám gyümölcse szanaszét hevert a gondolataimmal együtt.

-Hölgyem, nem észleltünk betörés nyomokat az ajtókon illetve az ablakokon. Tud esetleg valakit akinek lehetett kulcsa?

-Csak a dolgozóimnak, de biztos nem ők tették! Ők nem ilyenek.

-Értem. Fel vesszük a vallomását és mindent megteszünk, hogy kiderítsük mi történhetett.

Mire végeztem a kapitányságon a szüleim már a bejáratnál vártak. Azonnal anyura borultam és elkapott a zokogás. Kikísértek és hazavittek, nem akarták, hogy ìgy vezessek. Lefőztem otthon egy kis kávét és kiültünk a kertbe.

-Tudják ki tette?- kérdezte anyu aggódva

-Nem! De vagy nagyon jó betörő volt, vagy kulcsa volt az épülethez. Nem értem... az egész helyet felforgatták. Miért törte be az ablakot? Nem volt elég neki annyi pénz? Még kárt is tett mindenben.-ismét sírás roham tört rám. A szüleim próbáltak segíteni rajtam de tehetetlenek voltak, ahogy én is. Nem tudom ki tette és mi okból, de én teljesen össze törtem. Konkrétan csődbe mentem. Nincs annyi félretett pénzem, hogy az egész kávézót rendbe rakjam. Mi lesz a dolgozóimmal? Hogy fizetem ki őket?

Mikor anyuék elmentek nem tudtam mi tévő legyek. Túl fáradt voltam a sírástól, a sokktól és kábé úgy mindentől. Nem bírtam nyitva tartani a szemem...
Arra ébredtem a kanapén, hogy a kutyám az arcomat nyaldossa. Szegényeknek még enni sem adtam. Totál besötétedett, ezért a telefonomért nyúltam, hogy megnézzem hány óra. Abban a pillanatban csengeni kezdett. Félkómában voltam, fel sem fogtam, hogy ki hív.

-Igen?-szóltam bele

-IGEN? ENNYIT TUDSZ CSAK MONDANI? Hol voltál? Eltűntél aztán nem vetted fel a telefont pedig ezerszer hívtalak. Elmentem a kávézóba és mi fogadott? Egy nagy halom rom! Tudod te mit éreztem? Hol vagy? Csak... kérlek mond, hogy jól vagy?

-Alex.. ne haragudj de hívtak reggel én nem akartalak felébreszteni aztán ... aztán minden elbaszodott... itthon vagyok.

-Máris ott vagyok!- és kinyomta a telefont.