Mutánsok

𖤍14.𖤍

Shadia:
- Szóval! - néz ránk Logan reggeli közben, miután mind leültünk a sarokban egy kicsit eldugottabb asztalhoz. - Már négy nap eltelt azóta, hogy megbeszéltük, hogy adunk egy esélyt a helynek és az itteni embereknek. Tudom, hogy azóta sajnos kevesebb időt tudtunk együtt tölteni, mert mindenkinek megvolt a maga elfoglaltsága, de őszintén szeretném tudni, hogy hogyan érzitek magatokat itt és van-e ellenvetésetek a hely ellen - futtatja végig a kék íriszeit mindannyiunkon.
Ösztönösen összenézek Ethannel és Reenével, hogy némán lekommunikáljuk a dolgot. Eddig még semmivel sem vagyunk előrébb, mint akkor, amikor megegyeztünk a jöttünkkor. Damien továbbra is rendes és segít nekem a képességeimmel, egyre jobban fejlődöm, minden nap egy kicsit és amennyire látom, Ethanéknek is jól megy a megjátszott élvezet az ittlét miatt, de valahogy a furcsa szorítás a gyomromban nem akar elmúlni, ahányszor csak Damiennel vagyok.
- Én jól érzem magam itt - szólal meg, megtörve a csendet a kis Ava. - Vannak barátaim és minden olyan megnyugtató.
Kettősség ébred fel bennem. Az egyik felem azt mondja, hogy ha egy kisgyerek úgy érzi, hogy minden rendben van a hellyel, akkor arra hallgatnunk kellene, hiszen köztudott, hogy a gyerekek az esetek nagy többségében fel tudják ismerni, ha valakivel vagy valamivel nem stimmel valami. Ugyanakkor a másik felem nincs teljesen meggyőzve erről. Ava számára a normális élet sosem volt elérhető idáig és én őszintén örülök annak, hogy itt biztonságban érzi magát és hogy barátokat szerzett, akik vele egyidősek, de... pontosan azért. mert még soha nem volt normális élete, elvakíthatja a tény, hogy itt lehet. Ő minden reggel elmegy a suliba, gyerekek között van, normális körülmények között tanul, fogócskázik a többiekkel, színeznek, festenek és az állatokkal játszanak, aztán este a meleg vacsora megevése után hamar le is fekszik. El van izolálva, nem látja a katonáknak, őröknek kikiáltott mutánsokat, akik az erdőt járják a lopott fegyverrel, amiket Damien saját bevallása szerint erőszakkal kellett megszerezniük. Nem tud arról, hogy mindenhol kamerák vannak, amik figyelik az ember összes lépését és nem tud arról sem, hogy Damien minden embert lenyomoz, aki csak beteszi a lábát a táborába. Ha viszont ezeket a tényeket nézzük, akkor gyakorlatilag Damien menedékének kikiáltott helye semmivel sem jobb, mint bármilyen más olyan tábor, ahol az ember katonai kiképzést kap, hogy aztán háborúba induljon.
Megértem, hogy az ő szemszögéből ez tényleg egy fantasztikus hely és megértem Logant is, hogy ezt érzi, főleg, hogy visszakapta az egyik testvérét annyira hosszú idő után, de... Mennyire lehet valóban menedéknek kikiáltani egy helyet, ami leginkább arra emlékeztet, hogy bármelyik pillanatban háborúba indíthat minden itteni embert?
Nem tudom megmagyarázni, de én még mindig nem vagyok meggyőzve, szinte minden porcikám és idegem visít azért, hogy meneküljünk innen, de nem tehetjük meg. Addig nem, amíg mindenki bele nem egyezik. És addig nem is tudok a menedék ellen érvelni, amíg nem tudom indokolni az ellenszenvemet, márpedig az, hogy rossz a megérzésem, nem a legjobb érv, még ha Ethan és Reene azt is vallják, hogy mindig hallgassak a megérzéseimre. Kétlem, hogy a jelenleg rózsaszín ködben úszó Logant vagy Avát ezzel meg tudnám győzni, őket hátra hagyni pedig eszemben sincs. Kellene valami bizonyíték, ehhez pedig ki kellene ugrasztanom a nyulat a bokorból. Valahogy elő kellene hoznom a Damienben lévő oldalainak egyikét, ami az ijedt tekintetet okozta a fiúnál, amikor ide hoztak minket.
- Örülök, hogy boldognak láthatom a húgom és biztonságban - biccent Tracy egy halovány mosollyal, bár ő nem tűnik olyan meggyőzőnek.
Lehet, hogy őt is bele kellene vonnunk Ethanékkel, de mióta itt vagyunk, mindig úgy kért magának munkát, hogy a húgát szemmel tudja tartani, szinte folyamatosan az iskola körül kering és nem tudunk vele titokban szót váltani, mert eszében sincs magára hagyni a kicsit. Pedig lehet, hogy ő is a mi pártunkat fogná, ha nem csak Ava oldaláról figyelné ezt a helyet.
- Akkor talán néha magadra is fordíthatnál energiát és adhatnál egy kis teret neki - mosolyog rá kedvesen Logan, mire a lány kiölti rá a nyelvét.
- Megszoktam, hogy mindig ott vagyok neki, az életemet adnám érte, ezen nem tudok csak úgy változtatni - vág vissza, amivel Logannek esze ágában sincs vitatkozni.
- Én még mindig nem tudok azonosulni ezzel a "mindenki boldog és mindenki szeret mindenkit" felfogással - vallja be Reene. - Felfordul a gyomro tőle, mintha valami hippi klubba kerültem volna.
Nehezemre esik nem elmosolyodni ezen, mert Reenétől nem is vártam mást. Privátban is elmondja, hogy nem tetszik neki a hely és ő az a fajta ember, hogy ami a szívén, az a száján. Nem hittem a találkozásunk után, hogy egyszer még ez fog összehozni minket.
- Pedig nekem úgy tűnik, hogy egészen jól érzed magad itt - cukkolja Tracy, mire a lány megvonja a vállát.
- El tudok vonulni a folyóhoz, hogy egyedül legyek, anélkül, hogy attól kellene tartanom, hogy bárki golyót repít a fejembe vagy elhurcol a kormánynak, tény, hogy ez egy pozitív dolog.
- Én ezt is a menedék melletti szavazatnak fogom fel - közli Logan vidáman, amitől majdnem elhúzom a szám.
Ethan is hasonlóan gondolkodhat, mert összenéz velem és egy pici grimaszt vág. Próbálom a tekintetemmel azt üzenni felé, hogy nyugodjon meg és ne boruljon ezen ki, mert még van dolgunk itt. Ha Damien valóban háborút akarna indítani - amire konkrét bizonyítékom nincs, hiszen állítja, hogy az elhurcolt mutánsokat nem úgy akarja megmenteni, hogy bárki is bajba kerüljön, de akkor felmerül a kérdés, hogy minek neki annyi fegyver a képességek mellett - akkor arról tudnunk kell, mert az minden mutánst veszélyeztethet. Napok óta ezen gondolkozom és csak úgy deríthetem ki az igazságot, ha itt maradunk.
Csak reménykedem benne, hogy Ethan veszi a szememből, hogy mit akarok.
- Ethan? Shadia? - kérdezi a fiú, amikor mi nem reagálunk semmit már hosszabb ideje.
Mind a ketten felkapjuk a fejünket és szerencsére Ethan is tartja magát a megbeszéltekhez.
- Végülis hosszú ideje először van nyugtunk egy kicsit. Nem így képzeltük el, de talán jobb, mint a semmi. Csak remélem, hogy a terv további része marad.
Logan habozás nélkül bólint.
- Nem hagyom a húgomat magára - közli, aztán rám emeli kék szemeit. - Te mit mondasz? Maradhatunk itt?
Olyan könyörgő a tekintete, hogy ha be is akarnám vallani a valós véleményem, akkor sem biztos, hogy menne. Logan szemeiből árad a remény, ami összeszorítja a mellkasom és bűntudatot ébreszt bennem. Simán lehet, hogy tényleg igazuk van és csak mi vagyunk túl kishitűek. Mennyire lenne fair megfosztani Logant, Avát és Tracyt attól a boldogságtól, ami itt rájuk talált?
- Én egyetértek a többiekkel - biccentek. - Szerintem semmi nem történik, ha itt maradunk, amíg csak lehet - erőltetek egy halvány mosolyt magamra, majd ismét váltok egy gyors pillantást Ethannel, aki hozzám hasonlóan biccent egy kicsit.
Logan szóra nyitja az ajkait, de valaki az asztalunkhoz lép és finoman megfogja a vállam. A hirtelen érintéstől összerezzenek, aztán a gyomrom összeugrik, amikor meglátom, hogy Damien az.
- Ma nagyon elbújtatok - mosolyog ránk oldalra biccentett fejjel -, csak nem valami szökési terven agyaltok?
Logan a szájába lapátol a tojásból, amit reggelinek választott, majd megrázza a fejét.
- Éppen ellenkezőleg - közli mosolyogva, miután lenyelte a falatot. - Most beszéltük meg, hogy itt maradnánk még - jelenti be vidáman. - Már amennyiben megengeded.
- Tudod, hogy az öcsémet sosem rúgnám ki innen - ingatja meg a fejét a vezetőnk. - És nagyon örülök a maradásotoknak. Ennek tiszteletére este nagy bulit csapunk a tábortűznél vacsoránál. Úgy készüljetek, hogy ma ünneplünk - válik szélesebbé a mosolya, majd lehajol hozzám. - Amennyiben benne vagy, szánnék neked egy kis feladatot a vacsoránál - néz mélyen a szemembe.
Közel van. Nagyon közel és halkan beszél, mintha valami titkot akarna megosztani velem. Olyan bensőségesnek kellene éreznem ezt a helyzetet, ami megtiszteltetésnek számít, de helyette uralkodnom kell önmagamon, hogy ne hajoljak el. A barátaim tekintetét szinte érzem magamon, miközben úgy tesznek, mint akik tovább esznek. Ethan, Reene és Logan pillantása különösen nagy lyukat éget az oldalamba és perzseli tovább az egész testem.
- Mi lenne az? - kérdezem Damiennel farkasszemet nézve és nagyot nyelve.
Damien szemei egy pillanatra a nyakamra csúsznak, majd vissza a számra és végül a szemembe. Nem tudom, hogy ez felhívás-e keringőre, miután közben folyamatosan az öccse mellett kampányol nekem, amikor kettesben vagyunk.
- Csak egy kis gyakorlás a képességeidnek. Már mind a három erőd használata is kezd szép lassan menni. Ezúttal nem kell mindegyiket használni, csupán egyet, de azt az egész táboron - biccent a többi ember felé. - A gyakorláson elmondom a részleteket, ha az megfelel. Feltéve, hogy az még áll - biccenti oldalra a fejét.
A tekintetem egy pillanatra Ethanre siklik. Nem sokáig nézem őt, de az virít róla, hogy a testtartása merev, mint aki készenáll egy támadásra, ha kell. Gyorsan jelzek neki egy alig észrevehető fejrázással, hogy minden rendben és nyugodjon meg.
- Persze, hogy áll - nézek vissza Damienre. - Akartam is kérdezni, hogy reggeli után megyünk-e.
- Remek! - egyenesedik ki. - Akkor reggeli után megvárlak az étkező előtt - kapok újabb mosolyt. - További jó étvágyat nektek! - néz végig a többieknek, aztán távozik.
- Ez meg mi volt? - kérdezi Tracy, amint hallótávolságon kívülre ér a fiú.
- Csak a mai gyakorlásunkról beszélt - legyintek megemelve a kanalam a müzlivel, de valahogy elment az étvágyam, így vissza is eresztem.
- Azt a részét hallottuk, a sugdolózás mi volt?
- Meglepetéssel készül a tiszteletünkre a vacsorához - erőltetek mosolyt magamra.
- És ehhez hogy jössz te?
- Rajtam áll vagy bukik a meglepetés, de nincs nyomás - kacsintok rá, játszva a lazát.
Logan csak némán fürkész engem és Tracy sem mond semmit, de tudom, hogy nem hisz nekem. Egy hibridet, aki képes befolyásolni és érezni mások érzelmeit, nem könnyű átverni. Vagy egy olyan érzésem, hogy ebből még baj lesz.