Mutánsok

𖤍20.𖤍

Logan:
Beszélnem kell Shadiával.
És nem csak azért, mert meg akarom fogadni Damien tanácsát, miszerint töltsek vele annyi időt, amennyit csak lehet, hogy ismét elkezdjük egymás körülről lebontani a falainkat, hanem mert nem értem, hogy miért nem mondta el a bátyámnak az egész történetét annak, ami tegnap az erdőben volt. Nem tudom elképzelni, hogy mi lehetett az oka annak, hogy elhallgatta, hogy volt egy másik mutáns is rajtunk kívül a folyó túlpartján úgy, hogy ő is egyetértett abban, hogy lehet, hogy veszélyes ránk és a táborra nézve. Talán igaza van Avának és valóban egy másik tábor tagja, de ez még nem jelenti azt, hogy nem lehet fenyegetés az itt élőkre nézve. Ezt a véleményt nem is olyan régen még Shadia is osztotta. Legalábbis azt hittem, hogy osztja, de a jelek szerint nem teljesen őszinte a bátyámmal és szeretném tudni, hogy ennek mi az oka.
Damien előtt megvédtem, mert eszembe sem jutott mást tenni és mert nekem is megfordult a fejemben, amit Damien mondott, hogy talán csak még nem bízik benne eléggé, de muszáj vagyok megtudni, hogy mi az ő indoka erre. Egyszerűen tudnom kell, hogy miért titkolt el egy ilyen fontos információt valaki elől, aki gyakorlatilag megmentette az életünket, befogadott ide minket és aki habozás nélkül segít mindenkinek, akinek szüksége van rá, többek között Shadiának is a képeségeivel kapcsolatban. Tudom, hogy jó oka volt rá, de tudnom kell, hogy mi az. Meg kell értenem, meg akarom érteni, hogy az ő szemén keresztül tudjam látni a helyzetet. És hogy egy pillanatra megint az a két fiatal legyünk, akik néhány nappal ezelőtt, a régi pláza mosdójában elkezdtek megnyílni egymásnak.
Mindezeken túl pedig... beszélnem kell vele arról, amit a bátyám kis házában hallottam. Tudom, hogy a testvérem azt mondta, hogy csak a polc szakadt le a pincében és az adott ilyen zajt és nem is akarok kételkedni Damien szavaiban, de valami azt súgja, hogy erről is meg kellene kérdeznem Shaidát. Lehet, hogy csak az a furcsa változás a hangjában, amit érzékeltem az oka annak, hogy kételkedem és az is lehet, hogy nem is volt változás, csak a bennem dúló érzelmek elvakítottak, de az biztos, hogy abból nem lehet baj, ha erre is rákérdezek.
Ha a bátyám igazat mond, akkor valószínűleg a lány tudni fogja, azok után, hogy Damien mennyire a szárnyai alá vette Shadiát és milyen szinten megbízik benne. Mondjuk még így sem vagyok abban biztos, hogy mennyire lehet valós az, hogy egy polc csak úgy kiszakad a falból, de persze a természeti körülményeket és az alapanyagokat figyelembe véve, ez még talán lenyelhető a számomra.
Bízom benne, hogy kapok válaszokat és normálisan meg tudom beszélni Shadiával mindezt, mert azt hiszem, hogy az elmúlt napok eseményei kezdenek megint sokak lenni. És nem segít, hogy egy kis hang a fejemben folyamatosan azt kántálja, hogy a barátaim kihagynak valamiből. Tartok tőle, hogy ha ez így halad tovább, akkor be fogok kattani, elveszítem a kontrollom és akár hülyeséget is csinálhatok, amit később nagyon megbánok. Semmilyen szempontból nem akarok kárt tenni, sem érzelmileg, sem testileg, senkiben, magamban sem, mert az azzal járhat, hogy egy olyan pillanatban, amiben szükség lehet rám, nem leszek harcképes. Márpedig egyik éjjel azt álmodtam, hogy Linda és a csapata rájött, hol vagyunk és megtaláltak minket. Remélem, hogy csak egy rémálom, de jobb mindenre felkészülni. Már csak ezért sem csúszhatok szét.
Ahogy benyitok a lakrészünkbe, a nagy lendülettől majdnem beesem, ami fel is hívja rám az éppen készülődő legjobb barátom figyelmét.
- Szia! Merre jártál, láttam, hogy elindulsz a...
- Tudod, hogy hol van Shadia? - szakítom félbe, mert most nem érzek erőt a csevegéshez.
Egyszerűen muszáj vagyok megtalálni őt, hogy minél előbb tisztázhassam vele ezt az egész helyzetet.
Valószínűleg a rengeteg érzelem az arcomra van írva, mert Ethan abbahagyja a pólójával való vacakolást és teljes testével, komolyra váltva felém fordul.
- Valami baj van? - kezdi azonnal az arcomat fürkészni.
Hatalmas mázlim van, hogy Tracy nincs itt, mert akkor biztos, hogy lebuknék az érzelmeim által előtte és akkor tuti, hogy nem jutnék egyről a kettőre, mert magyarázkodnom kellene.
A baj csak az, hogy Ethan meg már túl jól ismer és nincs szüksége képességekre, hogy lássa rajtam, amikor valami nincs rendben.
- Mi történt? - szegezi nekem az újabb kérdést, amikor nem válaszolok. - Logan, mi történt?
Muszáj haladnom és megtalálnom Shadiát, de tudom, hogy nem fog elengedni, amíg nem mondok neki valamit, akármit, ami legalább egy kicsit megmagyarázza a jelek szerint zilált és cseppet sem higgadt külsőmet.
- Nézd, később elmondom, esküszöm, de most meg kell találnom Shadiát és beszélnem kell vele - nézek mélyen a szemébe, hogy tudja, őszintén mondom, hogy később beavatom. - Tudod, hogy hol van? - kérdezem újra.
Amúgy is kikérném Ethan véleményét, ha nem lenne ekkora gond, mint amilyennek ezt érzem most és ha nem lenne égető a dolog. Főleg, mert tudom róla, hogy őszintén és pártatlanul tudna véleményt mondani erről az egészről.
És ezt ő is pontosan tudja és látja rajtam. Nem is kérdezősködik tovább, nem erőlteti a témát, hanem csak egyszerűen válaszol a kérdésemre:
- Utoljára az iskolánál láttam, azt hiszem, hogy éppen a gyerekeket szórakoztatja az udvaron.
- Kösz, az adósod vagyok - indulok el azonnal kifelé, de utánam szól.
- Logan!
- Igen? - nézek vissza rá a vállam fölött.
- Mekkora a baj? - kérdezi ismét összeakasztva a tekintetünket.
- Ez az, amit én is szeretnék kideríteni - felelem, majd magára hagyom, hogy megkeressem Shadiát az iskolának kinevezett nagyobb kunyhó udvarán.
Szerencsére úgy néz ki, hogy nem nagyon akart onnan elmenni, mert amikor megérkezem az iskolához, azonnal meglátom őt, ahogy egy csapat kisgyereket szórakoztat. A szemei rózsaszínen világítanak, jelezve, hogy éppen valamit láttat velük, amit a kicsik nagyon élveznek. Ettől a képtől egy pillanatra el is felejtem, hogy miért kerestem eddig ennyire, sőt, az arcomra is mosoly szökik, ahogy figyelem őket. Ava is köztük van, aki eddig másra sem vágyott, csak arra, hogy biztonságos és normális keretek között járhasson egyszer iskolába. A jelenlegi helyzet normalitása persze megkérdőjelezhető, de még így is boldogabbnak tűnik, mint eddig szinte bármikor.
Viszont le is olvad a mosoly az arcomról, amikor Shadia észrevesz és rám néz, mert abban a pillanatban eszembe jut, hogy mit akarok tőle.
Mond valamit a kicsiknek, amit innen nem hallok, majd egyenesen elém lép.
- Mi a baj? - kérdezi az arcomat fürkészve.
Mielőtt bármit mondanék, veszek egy nagy levegőt, hogy össze tudjam szedni magam, mert nem állok készen erre az egészre.
- Tudunk beszélni? - kérdezek vissza a szemébe nézve.
- Persze - bólint, majd hagyja, hogy megfogjam a kezét és elvezessem a mezőre, ahol először csókolhattam meg őt, nem is olyan régen. - Logan, mi a baj? - kérdezi ismét, amikor messzebb kerülünk az emberektől és én még mindig csak hallgatok.
Végül erőt veszek magamon:
- Nem mondtad Damiennek, hogy tegnap este rajtunk kívül más is volt a folyónál, hogy ott volt egy másik mutáns.
Shadia azonnal hátrébb lép egyet, ahogy felé fordulok és nagyot nyel.
- Nem, tényleg nem - vallja be.
- Miért nem? Miért hallgattad el előle, amikor tudod, hogy csak segíteni akar?
- Azért, mert... - egy pillanatra elharapja a mondatot, mint aki elbizonytalanodik, s összepréseli az ajkait. - Mert még nem bízom benne eléggé ahhoz, hogy ezt csak úgy közöljem. Nem tudom, ösztönösen jött, hogy a történteknek csak egy részét mondom el. Nem tudjuk, hogy ki az a mutáns és...
- Pontosan, Shadia! Nem tudjuk, hogy ki ő, akár veszélyt is jelenthet a menedékre, vagy csak rád, abból kiindulva, hogy veled beszélt telepátián. Damien azon van, hogy biztonságban tartson minket, erre te nem avatod be egy ilyen fontos részletbe. Egyszerűen nem...
- Értsd meg, hogy nekem több idő kell, mire valakiben megbízom. Lehet, hogy Damien a bátyád és a lehető legőszinébb vagyok, amikor azt mondom, hogy örülök annak, hogy visszakaptad őt, de nem tudok egyik pillanatról a másikra megbízni benne. Akkor nem, amikor már belsőbb dolgokról van szó, például, hogy az a mutáns a fejemben volt - rázza meg a fejét és a hangja megremeg. - Nagyon hálás vagyok a bátyádnak, amiért minden nap segít, de ez még nem jelenti azt, hogy otthon is érzem magam itt, hogy biztonságban érzem magam itt. Látom, hogy hogyan néznek rám az emberek, érzem a pillantásaikat minden nap és hiába fogadtak be látszólag, nekem ezt akkor is meg kell emésztenem. Végignéztem, ahogy minden egyes családtagomat elrabolják vagy megölik. Az anyám nem is olyan rég, a szemem láttára halt meg, hiszen pontosan tudod, ti találtatok meg nem sokkal utána az erdőben. Ezek után nem tudok csak úgy megnyugodni, felengedni, eldobni a pajzsaim és megbízni mindenkiben. Időre van szükségem, Logan! Szóval sajnálom, ha csalódást okoztam neked, vagy fájdalmat, esetleg kellemetlenséget, de még nem tudok csak úgy megbízni a bátyádban, ahogyan azt te teszed.
- Bennem bízol? - bukik ki a kérdés, mielőtt gondolkozhatnék. - Csak pár nappal régebb óta ismersz, bennem megbízol? - fokozom, egyre jobban utálva magam, amiért így támadok, de már nem tudom visszaszívni a dolgot.
Shadia összerezdül, mintha megütöttem volna, amitől a szívem hasogatni kezd. Látom a szemébe gyűlt könnyeket, amiket most erőszakosan ki is töröl onnan.
- Igen, bízom - feleli, farkasszemet nézve velem. - Nem tudom, hogy miért, de így van. Abban a pillanatban, amikor magamhoz tértem a lakókocsiparkban veletek és a szemedbe néztem, valamiért csak tudtam, hogy bízhatok benned. És ezt bizonyítottad később a plázában is, ahogy megvédtél és megnyíltál nekem és azután is, ahogy a társaidra vigyáztál. Ez van - tárja szét a karjait. - Sajnálom - gördül le egy könnycsepp az arcán.
Közelebb lépek, hogy letöröljem róla, de a kezem remeg, ahogy megemelem.
Egészen eddig bele sem gondoltam, hogy neki nem lehet jó az ittlét. Belement abba, hogy maradjunk, azt hittem, hogy jól érzi magát, hogy biztonságban érzi magát. Nem néztem az ő oldaláról ezt az egészet, viszont az első adandó alkalommal, nekiestem és valahol rátámadtam, csak mert biztosítékot tartott meg a maga érdekében. Pedig más esetben valószínűleg én is ezt tettem volna.
- Ne haragudj - próbálok bocsánatot kérni, de a hangom lényegesen gyengébb, mint eddig volt. - Sajnálom, bele sem gondoltam a te helyzetedbe, tényleg nagyon sajnálom.
- Te vagy a fix pontom ezen a helyen, nem akarok veszekedni veled - kezdi az alsó ajkát rágni, s még mindig nem szakítja meg a szemkontaktust.
- Nem is fogunk - rázom meg a fejem. - Mostantól mindent normálisan meg fogunk beszélni - ígérem és teljesen komolyan is gondolom. - Csak, kérlek, hogy te is légy őszinte velem - döntöm a homlokom az övének, ő pedig egy aprót biccent. - Kérdezhetek valamit? - szólalok meg pár perccel később, kissé bizonytalanul az előbbiek után.
- Persze.
- Neked Damien mondott bármit arról, hogy pincéket akar kialakítani a lakrészek alatt vagy hogy a saját házán kísérletezik ilyennel? - kérdezem, mire Shadia látványosan elsápad és hatalmasat nyel.
- Nem - feleli halkan. - De ezzel kapcsolatban volt egy rémálmom.