Mutánsok

𖤍18.𖤍

Logan:
A tegnap este után a ma reggel egy jó kezdet. A gondolataim még mindig kavarognak a történtek miatt és sok dolog továbbra sem tiszta, de legalább Damien segítőkész volt.
Miközben sétálunk az étkező felé Shadiával a barátainkhoz, ezzel próbálom nyugtatni magam, de a kérdőjelek nem nyugodnak bennem. Például nem bírom kiverni a fejemből a gondolatot, hogy Shadia esetleg titkolózik előttem valamivel kapcsolatban. Ahogy azt sem, hogy mit jelenthet az a szimbólum és hogy a telepata miért pont Shdaiával beszélt. Már nem mintha féltékeny lennék, vagy ilyenek, csak félek, hogy ez célponttá teheti a lányt. És van még valami, amin nem tudok túllépni. Valami, amit Shadia mondott. Hogy az a hely, ahol a fa van, egy vakfolt, mert a kamerák sem veszik azt a részt.
Kamerák...
Milyen kamerák?
Nem hoztam fel ezt a témát sem akkor, sem ma reggel, de képtelen vagyok kiverni a fejemből.
Kamerák vannak a táborban? És ha igen, akkor Shadia honnan tudja? És miért nem mondta eddig? A bátyám miért titkolta el?
Rengeteg gondolat kavarog a fejemben, amitől kezdem úgy érezni, hogy lassan felrobban. Össze kell szednem magam, mert csak úgy tudok tisztán gondolkozni, ha nem hagyom, hogy ezek maguk alá gyűrjenek. Végül is, mint tegnap megtudtam és ma igazoltam magamnak, Damiennek sok dologhoz van hozzáférése. Lehet, hogy van valami titkos hálózata az emberek érdekében és szinte biztos vagyok benne, hogy a kamerák is a biztonságunkat szolgálják. De akkor sem egyszerű mindezt megemészteni.
- Minden rendben? - szakít ki Shadia hangja a gondolataimból, mire akaratlanul is összerezdülök.
- Persze, csak gondolkozom. Elkalandoztam.
- Merre kalandoztál? - fürkészi az arcom aggodalommal telt szemmel. - Biztos, hogy minden rendben?
- Igen - vágom rá, de aztán eszembe jut, hogy mennyire zavar a fal, ami kettőnk között húzódik, mióta itt vagyunk.
És, hogy ha nem vagyok vele őszinte, akkor én is csak magasítom és vastagítom azt a bizonyos falat, amit nem akarok.
- Nem tudok túllépni a tegnap estén - vallom be végül, s kiszakad belőlem egy mély sóhaj. - A történteken sem, meg azon sem, amit mondtál.
- Mit mondtam? - vonja össze a szemöldökét értetlenül, amitől a homlokán egy édes kis ránc jelenik meg.
- Azt, hogy kamerák vannak a táborban és azon a ponton, ahol a fa van, vakfolt található - emlékeztetem, mire Shadia lemerevedik, mint aki most fogta fel, hogy milyen infót osztott meg velem és most félne, hogy bajba kerül.
- Oh - nyögi ki nagyot nyelve. - Hogy arra gondolsz.
- Igen, miért, mit hittél, mire?
- Nem tudom - húzza el a száját. - A tegnap este elég eseménydús volt és sűrű - lassít a léptein a barátaink felé. - Nem tudtam, hogy te mire gondolsz.
- Hát erre. Vagyis erre is. Ahogy te is mondtad, elég sűrű volt az este. Az egészen nem tudom túltenni magam - vallom be. - De ez ott lebeg a fejem fölött. Honnan tudod, hogy kamerák vannak a táborban?
Shadia pár pillanatig habozik, aztán kiengedi az alsó ajkát a fogai fogságából.
- Damien mutatta az egyik gyakorlásunk alatt - feleli végül vonakodva. - Megígértem, hogy nem beszélek róla, de tegnap csak úgy kicsúszott a számon. Ne haragudj - néz mélyen a szemembe. - Nem akartam titkolózni, csak féltem, hogy ha ezt megtudod, akkor elkezdesz pánikolni és...
- Miért pánikolnék? - szakítom félbe értetlenül.
- Hát, hogy miért lehetnek a kamerák, meg hogy a bátyád miért nem mondta és hogy én miért tikolóztam és...
- Néha vegyél levegőt is - szólok közbe ismét halvány mosollyal. - A kamerák nyilván azért vannak, hogy minket védjenek, nem haragszom és nem pánikolok - biztosítom és komolyan is gondolom, de Shadia arcán mintha döbbenet látszódna.
Legalábbis először, mert aztán összeszedi magát és mosolyt erőltet a szájára.
- Nem haragszol?
- Egyáltalán nem. Biztos jó oka volt annak, hogy a bátyám nem közölte ezt velem. Nincs ezzel semmi baj.
Megint villan valami Shadia arcán, de ezúttal is olyan gyorsan eltűnik ez az érzelem, hogy esélyem sincs leolvasni róla. És ezután el is tereli a témát a bátyámról:
- Ami pedig a tegnap estét illeti, mármint az eseményeket, próbálj meg nem pörögni rajta, amíg nem tudjuk, hogy mindaz miért történt.
- Könnyű mondani - húzom el a szám. - Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy bajt jelenthet. Mi van, ha figyelmeztetés volt valamire? Ha valaki meg akarja támadni a tábort? És miért pont hozzád beszélt az a mutáns telepátián? Mi van, ha te vagy a célpontja? És...
- Higgadj le! - fogja meg a kezem a szabad kezével, amiben nem tálcát egyensúlyoz, amit amúgy el akartam venni tőle, de nem hagyta. - Lélegezz, rendben? - néz mélyen a szemembe. - Amíg nem tudunk semmit, feleslegesen aggódunk a következményeken. Előbb tudjuk meg, hogy mit jelent az a jel, csak utána kezdjünk el azon agyalni, hogy miért vésték fel oda, miért pont oda és miért én kaptam az információt, hogy megmutatja a fát. Ha az első kérdésre megvan a válasz, akkor elkezdhetünk a következő lépéseken gondolkodni, de addig felesleges.
Ahogy farkasszemet néz velem, elveszek kék íriszeiben. Igaza van, tudom, hogy így van és alapvetően képes is vagyok józanul gondolkozni, de amikor az embernek egy szerette lehet veszélyben, akkor nehéz nem az érzelmek által vezérelve cselekedni. És nekem a barátaim mindig is a gyengepontjaim voltak. Most úgy néz ki, hogy Shadiára ez hatványozottan igaz. Meghalnék a barátaimért, de úgy fest, hogy ez a lány itt velem szemben az igazi gyengepontom lett. A gyengepontom és az egyik legnagyobb erőforrásom, elég rám mosolyognia és máris mindent szebbnek látok. Ahogy elég most csak így rám néznie, hogy egy kicsit lenyugodjak.
- Ne haragudj - nyelek nagyot, de eszem ágában sincs megszakítani a szemkontaktust. - Csak féltelek.
- Tudom. És nem haragszom, csak nem szeretném, ha kiborítanád magad, vagy hülyeséget csinálnál miattam. Menjünk szépen sorjában. Most elsőnek kérdezzük meg Ethant, hátha ő tud valamit a jelről - feleli kedvesen, majd közelebb lép hozzám és nyom egy puszit az arcomra.
Ahogy az ajkai találkoznak a bőrömmel, megborzongok és a pulzusom ugrik egyet.
- Mi van, ha nem tud semmit róla? - kérdezem, már ismét úton az asztal felé, ahol a barátaink várnak ránk.
- Akkor bízzunk benne, hogy Damien valahogy ki tud deríteni róla valamit. Legrosszabb esetben, megpróbálunk beszélni a mutánssal, aki megmutatta a fát - jelenti ki, mire én lemerevedem.
Ahogy Shadia észreveszi, hogy nem lépdelek mellette, visszafordul hozzám.
- Mi a baj?
- Ugye nem akarsz majd egyedül hősködni, mint amikor beugrottál a golyó elé, hogy ne Tracyék kapják azt, és egyedül beszélni azzal a mutánssal? Azt sem tudjuk, hogy ki ő.
- Azt mondtam, hogy legrosszabb esetben.
- Ez nem válasz a kérdésemre - fürkészem az arcát, bármi jelét keresve annak, hogy titkolózni tervez, vagy kamuzni, de megrázza a fejét.
- Nem teszek majd semmit, amibe ne avatnálak be téged vagy a barátainkat, megígérem. Bízz bennem.
Bízni bízom, csak mióta együtt mozgunk, láttam, hogy mire képes. Szerintem Shadiába genetikailag kódolva van az empátia és az önfeláldozás, ugyanis bármit megtenne azért, hogy másokat biztonságban tudjon. Szó szerint golyót vállalt értünk, pedig akkor még gyakorlatilag nem is ismertük egymást. Aztán teljesen legyengülve, használta a képességét, hogy megmentsen engem. Pedig szintén alig ismertük egymást.
Mintha már ezer éve lett volna, pedig csak kábé egy hete volt. És Shadia mégis a szívembe férkőzött és kibérelt magának ott egy helyet. Olyan, mintha mindig is ismertem volna.
- Bízok. Remélem, hogy nem kell csalódnom, mert öngyilkos küldetésbe kezdesz az ígéreteddel ellentétben.
- Nem fogok - feleli őszintén, s ezúttal már tényleg odavezet a többiekhez. - Jó reggelt!
- Jó reggelt! - néz fel ránk Ethan. - Merre jártatok?
- Reggel, amikor felkeltünk, kerestünk titeket, de nem voltatok a ház közelében, azt hittük, hogy már eljöttetek reggelizni, de itt sem voltatok - fürkész minket kíváncsian Tracy.
- A bátyámnál voltunk - ülök le hozzájuk, Shadia pedig mellettem foglal helyet. - Segítséget kértünk tőle.
- Minden rendben? - vonja össze a szemöldökét Renee, kettőnk között kapkodva a tekintetét.
- Igen - szólal meg előttem Shadia és végignéz a barátainkon. - Csak tegnap, amikor elmentem az erdőbe, hallottam valami motoszkálást és egy csobbanást - futtatja ismét végig rajtuk a tekintetét. - Visszarohantam a táborba, de megláttam az egyik fán egy jelet - veszi elő a zsebéből a kis fecnit, amire rárajzolta a három cseppel teli Yin-Yangot. - Logannal éjjel kimentünk megkeresni, de a fa eltűnt. Egészen addig, amíg fel nem bukkant egy mutáns és meg nem mutatta nekünk. Nem tudjuk, hogy ki volt, sem azt, hogy mit akar, de nem csak képzeltem - tolja az asztal közepére a lapot. - Ez volt a fán. Emiatt kértünk segítséget Damientől, reméltük, hogy tud valami információval szolgálni, de azt mondta, hogy még sosem látott ilyet. Neked sem ismerős? - néz Ethan szemébe mélyen.
A legjobb barátom hosszú percekig csak néz a lányra, mintha szemmel próbálna vele kommunikálni, de a teste merev és az arca kifejezéstelen, így nem tudom, hogy mi is ez a farkasszemezés. Végül aztán felvonja a szemöldökét.
- Nekem?
- Te felismerted ennek a tábornak is a szimbólumát a plázában - magyarázom. - Gondoltuk, hogy esetleg ezt is láttad már valahol, valamelyik könyvedben esetleg.
Ez megfelelő válasznak számíthat neki, mert azonnal reagál:
- Bár így lenne - rázza a fejét hevesen a fiú - de még életemben nem láttam ilyesmit. Vagyis, csak az eredeti Yin-Yang jelet, de ezt nem.
- Pedig szép - szólal meg a kis Ava is a lapot tanulmányozva. - Ez is valami tábor jelképe?
Egy pillanatra mind lemerevedünk, aztán Tracy elkezdi magyarázni a húgának, hogy nem igazán maradtak táborok a mi fajtánknak, ez is csoda, hogy rejtve tud maradni, de talán Ava felvetése nem is gyermeki naivitás, vagy butaság. Lehet, hogy egy másik csoportosulásnak a jelképe lenne?
Ahogy felnézek Shadiára, látom, hogy az ő fejében is hasonló gondolatok motoszkálnak.
Viszont, ha így van, akkor vajon kiket szimbolizálhat? Miért vésték fel a fára, amikor csak Shadia volt a parton? És mik a további terveik vele és esetlegesen a táborral?