Mutánsok

𖤍10.𖤍

Shadia:
Miután Gia elvezette Ethant a fiúhoz, akit tegnap megsebeztem, Mercy megmutatta nekünk azt a két kis faházat, amit megkapunk ideiglenes szállásként. A lányok Ethannel akartak menni, de Ava találkozott félúton arra pár kisgyerekkel és onnantól kezdve nem tudták rávenni, hogy velük menjen, így ketté szakadt a csoportuk. Tracy a húgával maradt, Renee pedig elment Ethannel, mert idézem "annyira sem bízom bennük, hogy egy felsőmet rájuk bízzam, nem hogy az egyik barátomat". Meglepett, hogy ennyire érzelmesen reagált, de azt hiszem, hogy a mai nap eseményei elég sokkolóak voltak mindannyiunknak ahhoz, hogy felszakadjanak az érzelmek.
Mivel Logan a bátyjával beszélget még mindig, így én egyedül maradtam. Szerettem volna Ethannel tartani én is, de a fiú, aki idáig ráncigált minket, határozottan közölte velem, hogy még csak rá sem nézhetek a barátjára, mert megbánom. Azt hiszem, hogy nem tetszett neki, hogy Damien ennyire könnyen elengedte a dolgot, miután azt ígérte, hogy nem merül feledésbe mindaz, ami történt. Nem repesek az örömtől, hogy egyedül maradtam és itt kell várnom az új házainknál, de elmászkálni sem akarok, sem pedig bajba keveredni, mert nem hiányzik egy újabb balhé. Úgyhogy most a földön kuporogva, fűszálakkal játszva próbálom elterelni a figyelmem és nem megterhelni magam, mert Ethan azt mondta, hogy ha pattogni merek, vagy használni bármilyen képességem, amitől romolhat az állapotom, akkor egy székhez fog kötözni, amíg meg nem gyógyulok. Talán durva volt ez a fenyegetés, de az én ajkaimra mégis halvány mosolyt csalt, mert... azt hiszem, hogy ez azt jelenti, hogy Ethan kezd elfogadni. Valószínűleg nagyot dobott a hozzáállásán velem kapcsolatban, hogy megvédtem Tracyt pár nappal ezelőtt.
Figyelem, ahogy a friss szellő belekap a szálakba és összekuszálja őket, majd amint elvonul, a fű nagyjából kiegyenesedik. Nem a legizgalmasabb tevékenység, de ez jutott nekem. Próbálok arra fókuszálni, hogy életemben talán először nem kell futnom a halál elől, nem kell küzdenem azért, hogy ne kapjanak el és nem kell azt lesnem, hogy vajon melyik bokorból ugrik rám valamilyen veszély. Persze nem engedtem ki teljesen, ugyanis kétlem, hogy azok után, hogy szerintük én bántottam azt a fiút és nem önvédelemből, addig megnyugodhatnék, amíg meg nem tudjuk, hogy Ethant megmentette-e, de lényegesen stresszmentesebb a helyzet, mint az erdőben, ahol ránk támadtak. Vagy akár a házunkban, ahonnan el kellett menekülnöm...
Összeszorul a szívem, ahogy eszembe jut a nap, amikor anya közölte velem, hogy itt az idő és eszembe se jusson megállni. Hogy akkor is fussak, ha ő nem tud csatlakozni hozzám. És tényleg nem tudott.
A szemem csípni kezd, de szerencsére mozgást érzékelek, amire felkapom a fejem. Ethan lépdel felém Renee-vel az oldalán. A lány mond neki valamit, aztán ketté válnak. Gondolom - de tényleg csak tipp - Tracyéket akarja megkeresni. Neki egyáltalán nem tetszik ez a hely. Mondjuk azok után, ahogy először bántak velünk, nem hibáztathatjuk, amiért nem bízik bennük. Hiszen bennem sem bízik még mindig, pedig már Ethan és Tracy is lényegesen normálisabban áll hozzám.
Azonnal felpattanok. Legszívesebben odafutnék Ethanhöz, hogy minél előbb megtudjam, hogy mi van, de a fiú szigorú pillantásától egy helyben maradok.
- Mi történt? Hogy van? - kérdezem, amint odaér hozzám.
Ethan egy darabig csak áll és fürkészi az arcom, de aztán biccent egyet.
- Megmarad - teszi hozzá. - Stabilizáltam az állapotát, már jól van. Megmondtam, hogy maradjon még bent abban a sátorban egy-két napot, hogy fixen minden rendben van-e. Ha nem akkor megyek még hozzá és segítek, de szerintem nem lesz baja. Pihennie kell és szóltam, hogy most egy darabig ne használja a képességét. Csak pár napig, hogy semmiképp se terhelje a szervezetét, meg fizikálisan is inkább maradjon a minimális ter...
Nem tudja befejezni, amit mondani akar, mett mielőtt megtehetné és én felfoghatnám, hogy mit teszek, a nyakába ugrom. Ethan lemerevedik és már kezdem megbánni ezt a gesztust. Éppen kezdenék elhajolni, amikor végül ő is körém fonja a karjait és magához ölel.
- Köszönöm - suttogom és érzem, hogy a megkönnyebbüléstől könnyek folynak le az arcomon.
Ethan megsimogatja a hátam, majd finoman hátra tol, s halványan elmosolyodik.
- Hát - vonja meg a vállát - elvégre mindent a csapatunk tagjaiért, nem igaz?
A könnyek ellenére én is elmosolyodom.
- Ezek szerint már én is a csapat tagja vagyok? - kérdezem a sós cseppeket törölgetve.
- Nos, magam sem hiszem el és Tracy és Renee szavazata még hiányzik, de ha ez számít, akkor az én támogatásomat megkaptad - bólint, ami szélesebbre varázsolja a mosolyom, de az ő szemében aggodalmat látok.
- Mi a baj? - kérdezem az arcát fürkészve.
Ethan habozik egy darabig. Körbenéz a tisztáson, ahova ez a táborhely épült, majd az egyik kapott kis házra biccent.
- Menjünk be - feleli, s már el is indul befelé.
Nem vitatkozom, csak követem.
A saját bőrömön tapasztaltam Ethan bizalmatlanságát, ami igazából ebben a világban nem is meglepő. Sőt, okos döntés. Éppen ezért már arra számítok, hogy bent mindent át is néz, hogy nincs-e valami, amivel lehallgathatnak minket, de ez nem történik meg. Csak leül az egyik ágyra, én pedig letelepszem elé a földre.
- Szóval? Jól látom, hogy baj van? - kérdezem oldalra biccentve a fejem.
- Nem tetszik ez a hely - feleli minden körítés nélkül.
Bár tudom, hogy nem csak a kis házra gondol, amibe bejöttünk, ösztönösen is közbenézek. Nem egy nagy dolog. Gyakorlatilag három ágy van benne, és egy nagyobb tároló, egy asztallal. Az asztal alsó részében pár könyv pihen. Gondolom ezt a darabot lopták valahonnan. Valójában egész aranyos. Amikor olvastam a régi táborozó helyekről, akkor valahogy így képzeltem el őket.
- Nem a ház - szól rám a szemét forgatva, amitől nehezemre esik nem felnevetni. - Hanem ez az egész hely.
- Dehát te akartál a legjobban idejönni, amikor tegnap meghallottad, hogy kik támadtak ránk - vonom össze a szemöldököm értetlenül.
- De akkor még nem tudtam, hogy Logan bátyja a vezetőjük.
Egyre jobban kezdek összezavarodni.
- Mitől más az, hogy Logan bátyja a vezető, mintha egy teljesen idegen lenne?
- Logan családja szétszakadt az erdőben, amikor menekültek - néz mélyen a szemembe.
- Igen, ezt tudom - bólintok. - Mesélte a plázában.
- És a húgát elkapta a kormány - folytatja, amire megint bólintással reagálok. - És annak ellenére, hogy minket el akar juttatni Maxikóba, soha nem adta fel a keresést. Ahányszor megálltunk egy helyen, ahol lehetett rádió, minden alkalommal lemorzézott egy előre megbeszélt jelet a szüleivel, hogy megtudja, hogy odakint vannak-e még valahol. Olyan frekvenciát használt, amit más nem, az apukája kitanította. Minden egyes alkalommal próbálkozott - hangsúlyozza ki a szavakat, de én még mindig nem értem, hogy ehhez hogyan jön Damien. - Bent, ahova vittek minket, miután elkaptak, Damien szobájában hallottam valamilyen zúgást. Szinte biztos vagyok benne, hogy vannak gépei, rádiója és más kommunikációra alkalmas eszközei.
Kezdem érteni, hogy mi baja van Damiennel, de azért folytatja:
- Ha te lennél a helyükben - hajol közelebb és kicsit halkabbra veszi a hangját - és látnál egy minimális kis esélyt arra, hogy az öcséd még odakint van, akkor nem állnál neki keresni? Nem keresnéd folyton őt, hogy újra együtt lehessetek?
Nem is kérdés, hogy mi a válaszom. Ha belegondolok abba, hogy a bátyámat talán nem végezte ki a kormány, amikor elhurcolta, minden idegszálam arra késztet, hogy menjek utána és keressem meg. Sőt, mióta Logan azt mondta, hogy meg akarja menteni a húgát, azóta elhatároztam, hogy vele megyek. És nem csak azért, hogy segítsek neki, hanem azért is, hogy kihozzam a fogságból a bátyámat. Csak remélem, hogy még életben van.
Kérlek add, hogy életben legyen.
- Dehogynem - felelem, miközben igyekszem nem figyelni a mellkasomban lévő fájdalomra.
- És láttad azt a félelmet Enzo barátján, amikor Damien megemelte a hangját?
Azt hittem, hogy az csak nekem tűnt fel, de ezek szerint nem.
- Talán csak azért volt olyan, mert a barátja haldoklott - dobok be egy másik eshetőséget is, ugyanis tudom, hogy mennyire nem lehet csak egy szemszögből nézni egy adott helyzetet.
- Én is gondoltam erre, de csak akkor ijedt meg, amikor Damien úgy beszélt vele, ahogy. Egy jó vezetőtől nem félni kell - rázza meg a fejét. - Egy jó vezetőtől nem félnek - pontosít. - Tisztelik, de nem félnek tőle. Főleg, ha az adott ember, Damien szavaival élve, a barátjának nevezi az alatta lévőket. Mi soha nem tartottunk Logantől - pillant az ajtó felé, mintha a fiú ott állna. - Nekem valami itt nagyon nem stimmel.
Bár az érvei megalapozottnak tűnnek és tény, hogy én is látok rációt abban, amit mond, tartom magam ahhoz, hogy nem szabad csak egy perspektívából nézni egy dolgot.
- Figyelj, én veled vagyok - kezdem finoman - nem mondom, hogy nincs abban valami, amit mondasz, de Logan most nagyon boldog. Megtalálta az egyik testvérét és a pici is találkozott vele egykorúval. Már majdnem sötét van, Damien ragaszkodik ahhoz, hogy itt éjszakázzunk. Ha megbeszéljük, hogy hogyan tovább, akkor majd átgondolhatjuk, hogy meddig maradunk vagy éppen nem maradunk, de kérlek, ezt az egy estét adjuk meg Logannek és Avának.
Látom rajta, hogy nem tetszik neki az, hogy itt maradunk. Renee és Tracy sincs elragadtatva az ötlettől, de itt jelenleg biztonságban vagyunk. És az elmúlt napok után ez olyan luxusnak számít, amit nem dobhatunk csak úgy el.
- Majd este valamelyikünk mindig ébren lesz és figyel, ahogy eddig, rendben?
Összepréseli az ajkait, de aztán bólint.
- Jó - teszi hozzá - de sehova nem megyünk egyedül, mindig visszük magunkkal az egyikünket és ha bármilyen gyanús dolgot látunk vagy érzékelünk, akkor fogjuk a többieket és lelépünk, rendben?
Nem vitatkozom vele. Nem teszem, mert tényleg részben egyetértek vele, így most rajtam van a sor, hogy bólintsak.