Mutánsok

𖤍9.𖤍

Logan:
- Hallgatom a javaslatokat a meneküléshez - támasztom ki magam, hogy ne essek jobbra-balra, ahogy a furgon mozog alattunk.
Shadia is igyekszik támaszt keresni, de szinte esélye sincs szegénynek. Túl pici ahhoz, hogy normálisan meg tudja oldani, miközben a támadónk folyamatosan rázza szinte a gondolatával a járművünket.
- Nem tudunk eljutni az ajtóig és visszatámadni? - érkezik a kérdés Renee-től, de mintha csak meghallanák a szavait, az ajtó, amit Ethan kinyitott, most becsapódnak és a zár kattnását is halljuk.
- Más ötlet? - kérdezi Ethan, de az újabb rázkódástól elveszti az egyensúlyát és elesik.
- Megvagy? - igyekszem úgy helyezkedni, hogy lássam, de nincs egyszerű dolgom, mert a jármű változatlanul nem akar megállni.
- Persze, minden rendben - tartja fel a kezét, jelezve, hogy nem esett baja.
- Hova visznek minket? - kétdezi teljes pánikban Ava és hallom a hangján, hogy a sírás határán van.
- Nem hagyom, hogy bántsanak, rendben? - szorítja magához a nővére, nekem pedig annyira megfeszül az állkapcsom, hogy már szinte fájni kezd.
Ígéretet tettem, hogy őket biztonságban tartom és megvédem mindentől. Azt ígértem, hogy eljuttatom őket épségben Mexikóba és ott normális életünk lehet. Megígértem, hogy minden rendben lesz és vigyázni fogok rájuk, a barátaimra, a második családomra. Még akkor is ezt mondogattam nekik, amikor ők kételkedtek abban, hogy bejön a mexikói dolog, hiszen arra volt szükségük, hogy higgyenek valamiben. Hogy valaki táplálja a hitüket egy normális életbe és mivel én vagyok az egyetlen ember a csapatunkban, aki képes kicsit optimistább lenni, ezért ez a feladat is rám hárult. Erre most itt hánykolódunk a saját furgonunkban, teljesen tehetetlenül és Ava ismét halálra van rémülve.
Ki kell találnom valamit, tennem kell valamit, hogy kiszabaduljunk ebből a helyzetből és...
- Tűz van!
A kiáltás kintről érkezik és teljes pánik követi.
- Dobd el a furgont, fel fog robbanni! - kiáltja egy lány, s a következő pillanatban a jármű a földre zuhanva dob rajtunk még egyet.
Azonnal felpattanok és elkezdem keresni, hogy miből gondolják, hogy lángol a szállító eszközünk és fel fog robbanni, de sehol nem látok még csak füstöt sem.
- Mindenki megvan? - fordulok körbe, hogy mindenkit szemügyre vegyek, de amikor Shadiához érek, megértem, hogy miért menekülnek a támadóink.
- Megvagyunk - int Tracy elölről és Ethan is biccent egyet, de értetlenül megrázza a fejét.
- Miért engedtek el?
Shadia felnéz, de a szemei még mindig világítanak, amivel választ is ad a legjobb barátom kérdésére.
- Shadia, ne erőltesd meg magad - lépek a lány felé, viszont ő nem hátrál meg a feladattól és mielőtt folytathatnám a leállítását, újabb zajok érkeznek:
- Gyere már el az autótól, hiszen lángol! - kiáltja valaki kint.
- Nem érdekel, bent vannak még - érkezik a válasz, én pedig készülök, hogy kitör a cirkusz, ha úgy alakul.
- Ők is megpróbáltak megölni minket - reagál egy újabb ember, s ökölbe szorított kézzel várom, hogy mi következik.
- És jobbak vagyunk náluk, ha hagyjuk, hogy bent égjenek? Egy kislány is van a kocsiban!
Ez a reakció attól a lánytól érkezik, akire rászólhattak, hogy ne jöjjön az égő furgon közelébe. És a következő pillanatban ki is vágódik a hátsó ajtó és meglátom a lányt, aki riadt tekintettel fürkészi a terepet.
- Mindenki jól van? - kérdezi lihegve, s amint kap pár igenlő bólintást, elkiáltja magát. - Akkor mi a fenét kerestek még bent? Azonnal gyertek ki, mindjárt felrobban - köhög, mint aki füstöt nyelt és olyan kézmozdulatokat tesz, amivel a nem létező füstöt próbálja elhessegetni magától.
Ijesztő a gondolat, hogy mennyire alávetettek lehetünk, ha becsapják az agyunkat. Mármint, ez most nem Shadia ellen szól, hiszen megmentett minket - megint - de azzal, hogy azt láttatja a támadóinkkal, hogy lángol a járművünk, el is hiteti velük, hogy ez igaz. Az agyukat csapja be és ettől fulldokolni kezdenek a nem létező füsttől és teljesen pánikolni a szerintük hamarosan bekövetkező robbanástól.
Megvárom, hogy Ethan, Tracy, Ava és Renee is kiugorjanak a furgonból, majd megfogom Shadia kezét.
- Elég lesz, biztonságban vagyunk.
- Ha most abbahagyom, akkor megint támadnak - feleli megfeszült állkapccsal és a teste remegni kezd, ahogy fárad.
Nem lenne szabad ennyire használnia az erejét, amikor még pihennie kellene. Főleg nem ilyen sok emberen egyszerre.
- Hagyjuk, hogy elvigyenek minket egy darabig, levetítem nekik, hogy felrobban, mi pedig amint tudunk, lelépünk és visszajövünk ide érte, rendben?
- És a sze...
Nem tudom befejezni, mert valaki felkiált a megmentő lány mögül.
- Várjatok! Ez csapda! Nézzétek a szemét, szórakozik velünk!
A srác, aki kiszúrta, hogy Shadia használja a képességét, nagyon dühösnek tűnik, így időm sincs reagálni és az amúgyis gyengülő Shadiát elkapja mellőlem, majd a furgon oldalának nyomva, hátra fogja a kezeit. A hirtelen reakciótól Shadia feladja és a képessége cserben hagyja.
- Azonnal ereszd e... - egy másik tag a földre teperve fojtja belém a szót és a barátaimat is lefogják.
- Ha egyikőtök is használni meri a képességét, golyót kap - vesz elő egy pisztolyt a srác, aki Shadiát fogja. - Úgy néz ki, hogy innentől gyalog megyünk! - kiáltja a társainak, mire felrántanak a földről és elkezdenek terelni minket, befelé az erdőbe.
- Nem lesz semmi baj - nézek a kis Avára, aki az őt tartó kezek ellenére is igyekszik minél közelebb lenni a nővéréhez.
- Engedd már el, hiszen csak egy kislány! - szól a társára a lány, aki kinyitotta a furgon ajtaját, de a dühöngő, aki most is Shaida fejének szegezi a fegyverét, felmordul.
- Egy kislány is tud akkora kárt okozni, mint bárki más.
- Mégis mi a francot akartok tőlünk? - próbál szabadulni a rákerült bilincstől Renee, természetesen esélytelenül.
- Azt hittem, hogy a Föld mindenkié csoport segít a mutánsoknak - próbálkozik Ethan egy finomabb taktikával, mint Renee, a már említett szimbólumot nézve a dzsekijük hátán. - Mi is mutánsok vagyunk, akkor...
- Más a helyzet, ha egy barátunk majdnem meghal, mert egy másik mutáns megtámadja - lök Shadián egyet, de a gyengeségtől a lány megbotlik és térdre esik.
- Héé! Óvatosan! - próbálok odajutni hozzá, de visszaránt magához a fogvatartóm. - Megsérült, szüksége van a gyógyításra, még nem száz százalékos.
- Érdekes, arra volt ereje tegnap este, hogy bántsa egyikünket - húzza fel a földről erőszakosan Shadiát.
- Talán nem tette volna, ha nem támadjátok meg a mi barátunkat - vág vissza Renee, s látom az arcán, hogy ha nem engednek el minket, akkor bizony robbanni fog.
Renee nem a hidegvéréről híres. Különösen akkor veszti el a fejét, amikor veszélyben érzi magát. Márpedig bekerítve mutánsokkal, akik megbilincseltek minket és fegyvert fognak ránk...határozottan veszélyben érzi magát az ember egy ilyen szituációban. Még talán benne is lennék a támadásban - annak ellenére, hogy ha nem muszáj, akkor nem alkalmazom erőszakot - de sajnos a jelen felállás szerint, nem sok esélyünk van nyerni.
- Mi nem ezt a történetet hallottuk.
- Hát akkor hazudtak nektek - reagál ezúttal Tracy. - Logan soha nem bántana senkit, ha nem lenne muszáj, Shadia pe...
- Fogjátok be! - rivall rá az az idegbeteg, amivel eléri, hogy Ava hangosan kezdjen sírni. - Csak, fogjátok be - vesz vissza valamennyire. - A vezetőnk eldönti, hogy mi lesz a sorsotok, de egy biztos, hogy ha a barátunk belehal, akkor nem lesz kegyes veletek.
Van egy olyan érzésem, hogy ez a barát, az ő barátja úgy igazán. És fáj beismerni, de akkor részben megértem a heves reakcióját. Még úgy is, hogy ezt sokkal civilizáltabban is meg lehetne oldani.
- Csak vigyetek el a barátotokhoz - próbálkozik Ethan finoman ismét. - Tudok gyógyítani, rendbe tudom hozni őt is, aztán már el is válhatnak az útjaink.
- Azt mondtam, hogy fogjátok be! - emeli meg ismét a hangját a srác, aki jelenleg valamiféle vezető pozíciót tölt be.
Nem tetszik a kérése, de eleget teszünk neki. Némán lépdelünk, amerre ők terelnek minket. Bemegyünk az erdő mélyére, aztán ott csónakokba szállunk - gondolom az ő csonakjaikba - és áteveznek a nagy folyón. Egyre távolabb kerülünk a furgontól, benne minden cuccunktól és emlékünktől. A szemeimet folyamatosan rajta tartom a barátaimon, de Shadia állapota nagyon nem tetszik. Nem rémes a helyzet, viszont látszik, hogy kimerült. Ételre, vízre és pihenésre lenne szüksége, amit így nem tud megkapni. Mázli, hogy induláskor Ethan meggyógyította a fejem, mert most biztosan rosszul lennék, ha még azt is el kellene viselnem.
- Ezt nem hiszem el - suttogja Ethan, amikor kilométerekkel később, egy kapun átlépve, elérkezünk egy táborhelyre.
Sátrak és kis fakuckók sorakoznak, nagy kertekkel, amiben virágok és gyümölcsök, zöldségek pihennek. Kisgyerekek rohangálnak a földes utakon és idősebbek gyerekek, fiatalok sétálgatnak beszélgetve. A legszembetűnőbb, hogy mindenki boldog, mintha nem is a Földön élnének, ahol az emberek gyűlölnek minket.
- Azt hittem, hogy ez csak kitalálció, hogy nem is létezik - néz rám, de nem nagyon tudok mit reagálni.
Valahogy túszként annyira nem villanyoz fel a látvány.
- Nincs bámészkodás - löknek rajtunk újabbat, s elkezdenek egy újabb helyre hurcolni minket. - Befelé, nyomás - biccent egy nagyobb sátor bejáratánál a kis vezér, s betaszítja rajta Shadiát, majd a lányokat.
Ahogy én is beesem, a térdemre zuhanok. Ha valamikor, akkor most lenne esély használni a képességeinket és szeretném is. Hihetetlenül szeretném, mert baromi kiszolgáltatottnak érzem magam és minél előbb ki akarom juttatni a barátaimat innen, hogy aztán elhúzhassunk a francba, úgyhogy erre is készülök.
- Igazad volt - csendül fel a fő támadónk hangja a másik szobából, ahova bement - menekülni kezdtek, de sikerült elkapnunk őket. Csakis a te ítéletedre várnak.
Felvillantom a szemeim, hogy valahogy kiszabadítsam magunkat a bilincsekből, de akkor belép a vezetőnek nevezett alak abba a szobába, amiben mi vagyunk és én abban a pillanatban kapok egy virtuális pofont.
- Ez nem lehet igaz - suttogom, amire a barátaim azonnal felkapják a fejüket. - Damien?
A bátyám mélyen a szemembe néz és legalább annyira ledöbben, mint én.
- Logan?