Mutánsok

𖤍19.𖤍

Shadia:
- Szóval - szólal meg Damien, amikor beérünk az erdőbe - pontosan mit is csináltatok kint éjjel itt az öcsémmel?
- Megint a házőrizethez akarsz kilyukadni? - csúszik ki a számon, mielőtt végiggondolhatnám, hogy mit is mondok, de azonnal meg is bánom.
Nem jó ötlet feszíteni a húrt Damiennél, főleg nem akkor, amikor kettesben vagyok vele az erdőben. Senki nem látná, ha bántana és senki nem tudna a segítségemre rohanni, ha azért kiáltanék és ettől a ténytől a mellkasom folyamatosan szorít.
Szerencsére Damien nem veszi magára, vagy csak megint a maszkját viseli, mert felnevet.
- Shadia, mondtam, hogy nem vagytok háziőrizetben éjjelente. Csak nem szeretném, ha bajotok esne - simogatja meg a derekam, amin még mindig a kezét tartja, amitől kiráz a hideg, de igyekszem tartani magam. - Különösen most, hogy megtudtam, hogy van egy vakfolt, ahova a kamerák sem látnak és a katonák sem járnak. És szeretném tudni, hogy miért voltatok azon a ponton. Valami probléma volt? Mert ha erről van szó, akkor csak úgy tudok segíteni, ha elmondod, hogy mi volt az - néz le rám mélyen a szemembe.
Olyan őszinteség sugárzik a szemeiből, amivel mindig képes elbizonytalanítani, hogy talán a megérzéseim mégsem annyira jók és valójában Damien tényleg csak segíteni akar. De akkor mindig be is villan a fiú arcán a félelem Damien felszólalása után és visszatérnek a kételyek. Teljesen összezavar és ez borzalmasan idegesít. Főleg, hogy mindezt Logan kék szemein át teszi meg velem. Ijesztő, hogy mennyire hasonlítanak külsőleg és mégis mennyire mások belsőleg. Ahogy az is, hogy ha Damiennel kapcsolatban igazam van és nem az, akinek mondja magát, akkor viszont mennyire jól tudja manipulálni az embereket.
Neki nincs olyan képessége, amivel az agyat csapja be, mégis megy neki a puszta szavaival és színészi teljesítményével.
Bár, ha jobban belegondolok, még mindig nem tudtuk meg, hogy mik is a képességei, ha hihetünk a csuklóján lévő hibrid jelképnek. Logant sosem kérdeztük, ő pedig nagyon igyekszik titkolni, vagy legalábbis nem kimutatni. Arról volt szó, hogy kiderítem valahogy, de eddig nem jutottam el odáig, pedig talán egyre égetőbb a kérdés.
Mivel eszem ágában sincs túlfeszítenem a húrt és bajba sodorni a barátaim, de gyanút sem akarok keverni azzal, hogy kikerülöm a válaszadást, így maradok annál, amit Logannek is mondtam:
- Tegnap itt sétáltam az erdőben és kiültem a folyó partjára. Szükségem volt egy kis egyedüllétre, úgyhogy elvonultam ide. Egy darabig nem is volt semmi gyanús, aztán egyszer csak zajt hallottam. Megijedtem és visszarohantam a táborba, de megláttam a fán azt a jelet. Este nem tudtam aludni és ki kellett szellőztetnem a fejem, de nem hagyott nyugodni, amit láttam, így elindultam a folyó partjára. Logan csak azért volt velem, mert észrevette, hogy kimentem a kunyhónkból és utánam jött megnézni, hogy jól vagyok-e. Aztán elmondtam neki a történteket és segített megkeresni a fát, amin láttam azt a szimbólumot. Nem volt előre eltervezett akció, ha esetleg valami ilyesmire gyanakodnál - nézek fel rá és összeakasztom vele a tekintetem.
Bízom benne, hogy ha tartom a szemkontaktust, akkor elhiszi a mesémet, ami részben még valahol igaz is. Arról meg nem kell tudnia, hogy Ethanék is velem voltak nap közben az erdőben, meg hogy a rémálmom miatt nem tudtam aludni, ami valószínűleg nem csak álom volt. És a folyó túlpartján lévő mutánst sem emelem ki, ha nem muszáj. Pláne addig nem, amíg meg nem tudom, hogy az álmom tényleg az ő műve volt-e és volt-e valóság alapja például Damien pincéjével kapcsolatban. Nem vetem el a lehetőséget, hogy veszélyt jelent az a másik mutáns, ahogy azt sem, hogy a kis Avának esetleg igaza van és egy másik táborból bukkant fel, akiknek pedig nem ismerjük a szándékait, de mindezt nem kell elmondanom Damiennek. Főleg azután nem, hogy ő sem árulja el, hogy mit jelent az a szimbólum. Mert szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy pontosan tudja és az, hogy még csak sejti a választ, egy újabb kamu. Láttam a szemén a felismerést, hiába mondja, hogy nem.
- Nem gyanakodtam semmire - rázza meg a fejét. - Tényleg csak azt szerettem volna tudni, hogy valami baj volt-e az oka annak, hogy odamentetek, vagy más.
- Csak ez. Nem tudtam aludni, ez minden - erőltetek mosolyt magamra, s ellépek tőle, ahogy a kért helyhez érünk. - Itt is vagyunk. Itt van a vakfolt. És ahogy érzékeltem, erre az őrség sem jár. Valahol itt volt a fa is, de nem tudom pontosan, hogy melyik volt. Most hirtelen mindegyik egyformának tűnik.
- Köszönöm, hogy elhoztál ide - néz körbe, mielőtt ismét a szemembe nézne. - Mindenképp orvosolom majd a hibát és ide is állítok őröket. Amíg pedig nem tudjuk, hogy mit is jelent az a jel, addig szeretnélek megkérni, hogy egyedül ne nagyon mászkálj az erdőben. Inkább akkor szólj nekem és eljövök veled, aztán hagylak és a távolból vigyázom rád, de ne kockáztassuk meg, hogy valami bajod essen, rendben?
Újabb mosolyt kell erőltetnem magamra és nagyot kell nyelnem, hogy eltűntessem a gombócot a torkomból, mielőtt ráveszem magam egy bólintásra és a válaszra:
- Rendben, úgy lesz.