Mutánsok

𖤍11.𖤍

Logan:
- Srácok, szerintem maradnunk kéne - nyögöm ki egyszerűen azt, amin tegnap este óta agyalok, hogy hogyan tudnám normálisan tálalni nekik.
Mindegyik barátom megmerevedik aközben, amit éppen csinál, majd rám kapják a tekintetüket.
- Hogy mi? - fakad ki elsőnek Renee. - Mégis miről beszélsz? Tegnap azt mondtad, hogy egy éjszaka, ma, hogy egy reggeli, most meg a reggeli után is maradni akarsz, amikor azt beszéltük, hogy...
- Itt biztonságban vagyunk - szakítom félbe. - Nézzétek, tudom, hogy nem indult jól a kapcsolatunk az itteni emberekkel, de a bátyám megbocsájtott és azt mondta, hogy addig maradunk majd, ameddig csak akarunk. Szerintem ki kellene használnunk ezt a lehetőséget.
- Eddig még azt mondtad, hogy reggeli után me...
- Igen, Renee, reggeli. Hallod ezt? Reggelit kapunk, igazi, laktató, normális reggelit; tegnap pedig vacsorát kaptunk, meleg, főtt ételt. Mikor ettünk utoljára rendes kaját, nem csak maradékot, száraz pékárut, cukrot, chipset, vagy egyéb vackokat? Itt most megvan a lehetőség rá. És... nézzétek meg Avát - mutatok a kislány felé - tegnap őszintén mosolygott és nevetett. Itt vele egyidős gyerekek vannak. Vele együtt játszanak. Nem a tévében látja őket, vagy csak az utcán elhaladva mellettük. Itt Ava gyerek lehet. Rendes gyerek. Játszhat, tanulhat, mert van iskola és úgy hajthatja álomra a fejét, hogy nem kell attól félnie, hogy holnap elviheti a kormány, a katonaság, az M. H. V. vagy egy sima ember, aki képes lenne eladni jó pénzért. Szerintetek nem jobb ez a hely, mint Mexikó? Mi van, ha oda is elmegyünk, megérkezünk és beüt a baj? Itt nem találnak meg minket - rázom meg a fejem. - Esélyünk lenne egy normális életre. Legalább gondoljátok át.
A barátaim összenéznek, mintha szemmel kommunikálnának, aztán Ethan visszanéz rám.
- Logan, nem lehet, hogy kicsit elhomályosítja a gondolkozásod, hogy a bátyád itt a vezető? Hogy most megint találkoztál vele? - kérdezi óvatosan.
A torkomban gombóc nő. Tény, hogy az, hogy megint találkozhattam a bátyámmal, hatalmas örömmel tölt el, de nem tenném kockára a barátaim, a második családom életét, ha nem hinném tényleg el, hogy ezen a helyen biztonságban élhetnénk. Ráadásul nem áll fenn a veszélye annak, hogy az úton - ami Mexikóig lenne még - megtámadnak minket és valami kisiklik a tervünkben.
- Figyeljetek! - túrok idegesen a hajamba. - Igen, nagyon örülök a bátyámnak. Hogy ne örülnék, hiszen azt hittem, hogy meghalt, vagy ő is a kormány foglya?! De ez nem jelenti azt, hogy a ti életeteket kockára tenném csak azért, hogy vele maradjak. Nem javasolnám, hogy maradjunk itt, ha nem gondolnám úgy, hogy jó helyen vagyunk most.
- De...
- Talán igaza van - szólal meg Tracy, amire Renee felkapja a fejét.
- Hogy tessék?
- Itt tényleg jobb, mint az úton valaha volt. Biztonságban vagyunk és láttad tegnap Avát, hogy milyen boldog volt - húzza finoman magához a húgát és átöleli a vállait. - Itt tényleg kislány lehetne. Nem mondom, hogy maradjunk itt életünk végéig, csak azt, hogy... - hatalmasat sóhajt, amíg összeszedi a gondolatait és végigvezeti a többieken a tekintetét. - Talán adhatnánk ennek a helynek egy esélyt. Maradjunk még pár napot, vagy egy hetet, esetleg kettőt. Ha utána bármilyen ész érvet fel tudunk sorakoztatni az ellen, hogy itt éljünk, akkor már megyünk is. De adjunk egy esélyt ennek a helynek.
- Ezt ugye nem mondod ko...
- Szerintem menjünk el reggelizni - szólal meg az eddig csendben álló Shadia, félbeszakítva a tomboló lányt. - Együnk valamit és addig higgadjunk le. A reggeli után visszatérünk erre, nyugodtabb állapotunkban - néz jelentőségteljesen Reneere.
Nem tudom, hogy pontosan miből maradtam ki, de Shadia valahogy képes elérni, hogy Renee lehiggadjon. Vagy legalábbis uralkodik magán, mert nagyot nyel, majd kissé ugyan bizonytalanul, de biccent. Sőt, nem csak Renee az, aki rábólint Shadia javaslatára, hanem Tracy és Ethan is.
Nem vagyok elragadtattva a reakciójuktól, de én sem feszítem tovább a húrt, csak elfogadom a kialakult helyzetet.
- Akkor menjünk - indulok el az ajtó felé.
Nem várom meg, hogy követnek-e, mert teljesen elmerülök a gondolataimban. Komolyan azt hittem, hogy jobban fogják fogadni az ötletet, hogy itt maradjunk. Hiszen tegnap a vacsoránál annyira boldognak tűntek. Őszintén nevettek és végre olyan nyugodtak voltak, mint talán még soha. Gondoltam, hogy majd nem is lesz kérdés, hogy itt maradunk-e vagy sem, de ezek szerint vagy nagyon rosszul láttam valamit, vagy csak nem annak tűnt, ami valójában volt.
Lehet, hogy tényleg befolyásol, hogy megint együtt lehetek a bátyámmal?
Talán csak azért tűnt úgy, hogy jól érzik magukat, mert én azt akartam látni. Mégis mennyi az esélye annak, hogy befolyásoltam önmagam és ezért tűnt minden annyira tökéletesnek?
- Mondd csak, jól vagy? - lép mellém Shadia már az étkező területen a sorban állva.
- Persze - vágom rá, majd körbenézek, hogy megnézzem, hogy hol vannak a többiek, de valamennyivel le vannak maradva. - Csak... azt hittem, hogy kicsit jobban fognak örülni a ténynek, hogy végre biztonágban lehetünk.
Shadia finoman megérinti a karom, mire összeakasztom a tekintetünk.
- Logan, te tudod a legjobban, hogy Ethanéknek mennyire sok idő kell, hogy elfogadjanak valaki újat, itt pedig egy egész seregnyi embert kellene elfogadniuk - mosolyog rám kedvesen, biztatólag. - És úgy készültek, hogy a reggeli után már megyünk is tovább, ahogy azt terveztük. Most ez nagy váltás nekik és ezt fel kell dolgozniuk. Arról nem is beszélve, hogy tényleg nem indult túl jól az ismerettségünk az itteniekkel. Adj nekik egy kis időt, hogy feldolgozzák mindezt - simogatja a karom finoman. - Talán a reggeli közben lenyugszanak a kedélyek és utána hideg fejjel tudunk majd beszélni arról, hogy hogyan tovább. Láttad, hogy Tracy maradna Ava miatt, lehet, hogy így a többiek is belátják, hogy egy esélyt adhatunk a helynek.
Ösztönösen fürkészni kezdem Shadia arcát.
- Vagy is szerinted is maradnunk kellene? - vonom fel a szemöldököm.
A lány beharapja az alsó ajkát és nagyot nyel.
- Szerintem jobban át kellene gondolnunk ezt az egész helyzetet. Nem vagyok az ellen, hogy maradjunk, de kifejezetten mellette sem. Mérlegelnünk kell a lehetőségeinket és azt is, hogy pontosan mi a terv a húgoddal, mert...
- Shadia, mondtam, hogy a húgomat egyedül fogom kiho...
- Én pedig mondtam, hogy nem nyitok vitát arról, hogy veled megyek - szakít félbe határozottan. - Az én bátyám is ott lehet, veled megyek és ha ott van, akkor kimentem onnan és erről nem fogok sem vitatkozni, sem pedig veszekedni veled. És most, hogy ez megvan, már csak azt kell átgondolni, hogy biztosan ez-e a legbiztonságosabb hely, ahol addig a többiek lehetnek.
Elhúzom a szám, mert nem tetszik a tudat, hogy Shadia veszélybe sodorja magát, hogy segíthessen nekem, de tudom, hogy nem tudom lebeszélni róla. És meg is értem bizonyos szempontból. Nincs kizárva, hogy az ő bátyja is ott van, ahol a húgom és ha én lennék a helyében, akkor biztos, hogy én is addig mennék, amíg meg nem bizonyosodom arról, hogy ott van-e és megmenthetem-e.
Így inkább nem vitatkozom, csak a másik témára térek:
- Szerinted van más hely, ahol minimum ennyire biztonságban lennének?
Shadia egy pillanatra elgondolkozik, miközben szed magának a gyümölcsökből.
- Azt hiszem, hogy nem - halad tovább velem együtt. - Még nem hallottam más menedékekről, de ez talán nem is olyan meglepő, hiszen én erről sem tudtam. Meg azért elég sok mindenből kimaradtam - pirul el, ami a kissé pokróc hangulatom ellenére is mosolyt varázsol az ajkaimra.
- Hidd el, szerintem sokkal jobb volt neked úgy - simítom meg az arcát finoman, amitől mintha elakadna a lélegzete.
- Talán tényleg itt kellene maradnunk - folytatja egy nagy nyelés után -, de tényleg gondoljuk át jobban a dolgokat. Lehet, hogy Tracynek van igaza és egy hét után meg kéne beszélni, hogy van-e okunk lelépni. Ha nem lesz, akkor egyértelmű a válasz.
Szóra nyitom az ajkaim, de a bátyám, aki épp mellénk lép, megelőz.
- Jó reggelt! - mosolyog ránk, átkarolva a vállam, a másik kezét pedig Shadia derekára téve. - Shadia, tegnap elmaradt a beszélgetésünk, amit terveztünk. Annyira eltűntetek Logannel, hogy később már nem is igazán láttalak titeket. Pedig nagyon örülnék, ha megejtenénk azt a beszélgetést.
Shadia rám pillant, mielőtt válaszolna, mintha tőlem várna valami reakciót, úgyhogy mosolyogva biccentek neki.
Tény, hogy tegnap eltűntünk, de csak sétáltunk egyet, aztán leültünk csillagokat nézni, mire pedig visszaértünk, Damien elment aludni, úgyhogy valóban nem jött össze a beszélgetésük.
- Nos, azt hiszem, hogy nem látom akadályát - feleli végül Shadia a bátyámra nézve.
- Remek! Akkor talán a reggeli után be is nézhetnél hozzám, hogy kicsit megismerhesselek. Az öcsém az égig magasztalt, muszáj vagyok hallani a te szemszögedből is mindazt, ami veletek történt - veregeti meg a vállam Damien.
Látom, hogy Shadia ismét elpirul, de igyekszik leplezni a zavarát azzal, hogy elvesz egy szelet nutellás kenyeret egy másik tálcáról.
- Mindenképp ott leszek - ígéri. - De remélem, hogy ezúttal nem kerül majd rám bilincs.
Damien felnevet, miközben elcsen egy almát a gyümölcsök közül.
- Biztosíthatlak, hogy semmi ilyen szándékom nincsen. Csupán szeretnélek jobban megismerni és ahogy mondtam, a te szemszögedből is hallani a történetét annak, hogy hogyan akadtatok egymásra Loganékkel.
- Mindenképp ott leszek - biccent Shadia, majd kilép a sorból, hogy más is odaférjen az ételekhez. - Keresek asztalt - néz rám - ott várlak titeket.
- Add csak, majd én odaviszem neked - veszi ki a kezéből a tálcát Damien, majd elindul Shadia mellett haladva egy asztalhoz.
Pár pillanatig még nézem, ahogy haladnak, mielőtt visszafordulok, hogy szedjek magamnak reggelit.
Azt hiszem, hogy Shadiának igaza van, tényleg jobban át kell gondolnunk a következő lépésünket. Talán valóban maradnunk kellene egy hetet mondjuk és utána tárgyalni arról, hogy hogyan tovább. De az is igaz, hogy én egyelőre nagyon jól érzem itt magam és reménykedem abban, hogy ezen a helyen nem eshet bántódása egyikünknek sem.