Szerelem jégbe fagyva

29. Úgy, mint a mesékben - November 27. (Hétfő)

Raymond szemszöge

Deja vu érzésem volt. Ismét a kórház folyosóján ültem, azonban most nem a sérült térdem miatt. Mellettem Spenc, Seb, Nico, Sean, Alex és Kelly ugyanolyan idegesek voltak, mint én.

Sean karbafont kezekkel a falat támasztotta, tekintetét a padlóra szegezte. Nico és Seb a jobb oldalamon ültek, lábaik szinkronban rugóztak megállás nélkül. Kelly kétségbeesetten rótta a köröket fel és le, Spencer pedig a bal oldalamon hol a körmét rágta, hol pedig a hajába túrva sóhajtozott. Alexander az orrnyergét masszírozta lehunyt szemekkel. Én fapofával a csukott ajtót bámultam, hátha végre kilép rajta Mia kezelőorvosa.

A tegnapi napon gondolkoztam. Azon, mennyire csodásan festett a lány a jégen. Abban a vadítóan szexi vörös ruhában, azzal a cuki fonattal a hajában. Csak úgy ragyogott a jégen Alexszel együtt. Minden mozdulatát magamba szívtam és pontosan emlékszem a három és fél perces előadásra. Az ugrásokra, amiket olyan könnyedén és légiesen hajtott végre, mintha egy pille könnyű toll lett volna, amit ide-oda fújdogál a szellő. A forgásokra, amikbe én már régen beleszédültem, de ő rendíthetetlenül tovább pörgött, s egyetlen jelét se mutatta annak, hogy megviselte volna a millió kis fordulat. A szaltóra, amitől konkrétan leesett az állam.

Lenyűgözve álltam a produkció végén, mint ahogyan a többiek is. Mind kiabáltunk és tapsoltunk. Aztán teljesen megfagyott az ereimben a vér, amikor láttam, ahogyan Ambar idegesen Mia felé veszi az irányt, és akkorát taszít a lányon, hogy az rögtön padlót fogott tőle.

Spencernek, Niconak és Sebastiannak is le kellett fognia, nehogy a pályára rontsak és valami eszméletlen nagy hülyeséget csináljak. Tehetetlenül megadtam magam, és vártam, mi lesz. Mikor Mia Alex kíséretében végül elindult felénk, egy kicsit megkönnyebbültem. De aztán Mia a szemem láttára csuklott össze, és ha nincsenek a gyors reflexeim, akkor biztosan beveri a fejét a palánkba.

Emlékszem, próbáltam keltegetni, de nem jártam sikerrel. Alex azonnal mentőt hívott, nem vacakolt azzal, hogy felkeressük a iskolaorvost. Én addig stabil oldalfektetésbe helyeztem őt, hogy eszméletlenül is kapjon levegőt.

Miután Alex letette a telefont, egyből tárcsázott egy másik számot. Ha jól hallottam, Mia edzőjével beszélt, akit tájékoztatott az esetről, és aki most jelenleg nincs itt, mivel az iskola igazgatójával beszél. Csak remélni tudtam, hogy Ambar megkapja méltó büntetését azért, amit Miával tett.

Szerencsére a mentősök hamar kiértek. Miát kórházba szállították, mi pedig rohantunk hozzá, ahogyan csak tudtunk.

Az első vizsgálatok alapján megerősítették, hogy a lánynak agyrázkódása van, és hogy nincs magánál. Az orvos azt mondta, pihennie kell. Sokat.

Azóta eltelt egy éjszaka, Mia pedig még mindig nem tért magához.

Tudtam, milyen érzés ez. Nincs más, csak a csend és a feketeség. Szabadulnál tőle, de nem tudsz. Bárhogyan próbálsz meg kimászni belőle, újból magába kerít és elnyel.

Ijesztő volt belegondolni, hogy az, ami néhány hónapja velem történt, azt most Mia is átéli.

Hétfő késő délelőtt volt már, mi pedig arra vártunk, hogy végezzenek a reggeli vizittel. Egy örökké valóságnak tűnt, mire a faajtó kinyílt, és kilépett rajta a fiatal doktornő. Kezében papírokat tartott, nyakában fonendoszkóp lógott. Ránk mosolygott, aztán így folytatta:

- A kisasszony még mindig a jól megérdemelt pihenőjét tartja. Ha gondolják, nyugodtan bemehetnek hozzá, és leülhetnek a szobában.

Megmosolyogtatott, ahogyan a helyzethez állt. Segített könnyebben kezelni a szituációt.