Szerelem jégbe fagyva

19. A vallomás - Október 8. (Hétfő)

Mia szemszöge

Idegesen ültem a kórház folyosóján. Az ujjaimról már rég lerágtam a bőröm, a lábam vadul járt idegességemben, a szememet pedig csípték a sós könnyek. Pontosan már egy órája tartott Raymond vizsgálata.

Amikor megláttam, hogyan néz ki a térde, egyből rohantam ismét az orvosához, hogy értesítsem. Mikor ő is felmérte a helyzetet, egyből kiparancsolt a szobából, én pedig kétségbeesetten tárcsáztam Kelly számát. Mindent elmeséltem neki - vagyis, majdnem mindent -, majd csapot-papot otthagyva, rohant hozzám.

Nem telt bele sok időbe, a barátnőm sebes léptei szántották fel a folyosó köveit. Utána rögtön megpillantottam a fiúkat, Spencer, Nico, Sean, Roger és Seb követték Kellyt. Időközben Raymond szülei is befutottak, akiket eddig nem láttam. Kíváncsian fürkésztem végig őket. Ahogy elnéztem, Ray kiköpött anyukája. Ugyan az a barna haj, gyönyörű kék szemekkel. Fiatalos volt, kedves arccal, ami most sokkal inkább meggyötörtnek hatott. A mellette álló férfinek barna szemei voltak, fekete hajában pedig már fellelhető volt néhány rakoncátlan ősz hajszál. Nagyjából egy fejjel volt magasabb, mint a felesége, akit erős karjaival ölelt magához. Szomorúan elmosolyogtam magam, mivel eszembe jutottak az én szüleim. Hiányoztak. Nagyon. Azt kívántam, bárcsak itt lehetnének velem. Szükségem lett volna rájuk. Az ölelésükre, a nyugtató szavaikra. De sajnos egy egész óceán választ el minket egymástól.

- Mi tart már ennyi ideig? - pattant fel mellőlem idegesen Spencer. Ha valaki, akkor ő még nálam is frusztráltabb volt. De megértem. Mégis csak a legjobb barátjáról volt szó, aki nem mellesleg a csapat kapitánya is egyben. - Több, mint egy óra eltelt már!

- Nyugodj meg, minden rendben van - szólt hozzá lágy hangon Kelly, miközben végigsimított a vállán.

Az utóbbi napokban nem kerülte el a figyelmemet kettejük kapcsolata. Azt tudom, hogy Kellynek bejön Spencer. És azzal is tisztában voltam már, hogy Spencer oldaláról is pozitívak az érzések. Egyedül azt nem tudtam eldönteni, hogy mi a franc van köztük. Most vagy mind a ketten vakok és nem látják be, hogy bejönnek egymásnak, vagy valami kibontakozóban van közöttük, csak nekünk nem mondanak róla semmit. Még.

- Már hogy nyugodnék meg?! Kelly, Raymond a csapat alapembere. Ha ő egész szezonra kiesik, nekünk lőttek - mondta enyhén kiakadva, miközben fájdalmasan végigszántott a haján. Meg tudtam érteni a reakcióját. Szavait hosszú csend követte, mindenki a gondolataiba temetkezett. Spencer szavai mindenki agyában ott motoszkáltak, némán ugyan, de ott voltak.

- Spenc, hidd el, megértem az aggodalmadat - kezdtem felé fordulva -, de ne így állj hozzá - ingattam a fejem szomorúan. - Ne az legyen az első gondolatod, hogy Ray nélkül kiestek. Hol van az a láng, ami akkor lobbant fel, mikor érte játszottatok a hétvégén? Hm? Ne adjátok fel fiúk, harcoljatok tovább Raymondért!

Szavaimra reakció nem érkezett már, ugyanis kinyílt az ajtó, amin Ray orvosa lépett ki. Mind egy emberként kaptuk felé a fejünket, és feszülten vártuk, mit fog mondani.

- Raymond Scott szüleit keresném - pillantott körbe szemüvege mögül, miközben a mellkasához szorított egy köteg dokumentumot.

- Itt vagyunk! - szólt azonnal Ray anyukája.

- Kérem, jöjjenek beljebb. Sok dolgot kell megbeszélnünk.

Raymond szülei egymásba karolva léptek be a fiúk szobájába, a doki pedig követte őket. Az ajtóban azonban megtorpant, majd visszanézett.

- Az ifjú úr egy Mia Garcia nevű lányt is szeretne fogadni.

Nem kellett több, egyből felpattantam a helyemről, és besiettem a szobába. Az orvos becsukta utánunk az ajtót, én pedig se szó, se beszéd, egyből Raymond ágya mellé rohantam.