Szerelem jégbe fagyva

28. Táncpárbaj - November 26. (Vasárnap)

Mia szemszöge

Eljött a vasárnap, ami egyet jelentett azzal, hogy kész voltam szembe szállni Ambarral a jégen. Fogadást kötöttünk még pénteken az egyik tanóra előtt, melynek tétje az volt, ki a jobb jégtáncos kettőnk közül. Én vagy ő. 

Tulajdonképpen a délután végére meg is bántam ezt az egész fogadás dolgot. Ambar túlságosan is felbosszantott ahhoz, hogy reálisan tudtam volna gondolkozni aznap. Jelenleg egyértelmű, hogy ő a jobb a jégen, én pedig még közel sem vagyok  abban a formában, mint amilyenben egy évvel ezelőtt voltam. Egy pozitívuma azonban mégis volt, mégpedig az, hogy nem hagytam, hogy tovább szekáljon, és kiálltam vele szemben. Nem engedtem neki, hogy ismét fölém kerekedjen, és az arcán átsuhanó apró döbbenet pont elég volt ahhoz, hogy erőt merítsek, és ne futamodjak meg a mai naptól. 

Kellyvel épp a reggelink elfogyasztásával foglalatoskodtunk, miközben vidáman cseverésztünk mindenféléről. Barátnőm boldogan számolt be arról, hogy a következő szombaton milyen fontos versenye lesz a többiekkel, és hogy mennyire várja már az egészet. Kedvesen meginvitált rá, én pedig fülig érő mosollyal ígértem meg neki, hogy mindenképp ott leszek, és támogatni fogom őt a színpad mellől. 

- És te ma mivel készülsz lemosni Ambar Kinget a jégről? - tudakolta pimaszul mosolyogva. Kérdésére félrenyeltem az éppen rágott falatot, és igyekeztem nem megfulladni miatta. Prüszkölve nyúltam a pohár vizem után, hogy könnyítsek magamon, de nem jártam túlzott sikerrel.

- Nyugi, jól vagyok - préseltem ki magamból a szavakat két köhögés között. 

- Én nem így látom, Szöszi - szólt közbe Raymond, mire a hátamra vágott két erélyeset, amitől végre újra kaptam levegőt.

- Kösz... - motyogtam.

- Szóra sem érdemes - monda, majd Spencerrel együtt letelepedtek az asztalunkhoz.

- Tulajdonképpen fogalmam sincs - válaszoltam Kelly kérdésére végül. 

- Mi? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel.

- Fogalmam sincs - ismételtem meg.

- Akkor hagyod nyerni? - értetlenkedett.

- Nem ezt mondtam - ingattam a fejem.

- De ezzel gyakorlatilag azt csinálod.

- Annyira megbántam tegnap ezt az egészet, hogy nem is agyaltam azon, milyen koreográfiával kéne fölé kerekednem. Nagyot kéne szólnia. Ő formában van, én nem. Csak kezdek abban lenni. Így ergo nem is tudna nagyot szólni az előadásom, hisz a nehezebb, bonyolultabb lépésektől, ugrásoktól még nagyon távol állok.

- Akkor meg minek hívtad ki őt egy ilyenre?

- Mert abban a helyzetben ez volt a legészszerűbb megoldás, amivel visszavághattam - vontam vállat sóhajtva. - Egyedül semmi esélyem ellene - fogtam a fejem.

- Jól mondod. Egyedül - szólt közbe Ray. - De tudtommal, nem állapodtatok meg semmi konkrétban.

- Ezt meg hogy érted? - néztem rá zavartan.

- Azt mondtad, hogy egyedül nincs esélyed ellene.

- Igen.