Szerelem jégbe fagyva

12. Jegesmedvék vs Farkasok - Szeptember 22. (Szombat)

Mia szemszöge

- Jó reggelt! - köszöntöttem a srácokat, amikor Kellyvel felszálltunk a kisbuszra.

Ma volt a fiúk második hokimeccse, ahol a Jegesmedvékkel fognak játszani. Eléggé be voltak feszülve, hisz ha nem akarták, hogy meleg legyen a pite, nyerniük kellett. Ray elmondása szerint rengeteget készültek, így biztosítottam, hogy nem lesz semmi probléma, nagyon ügyesek lesznek. Hiába az egy héttel ezelőtti vereség, én mélyen hittem a csapatban.

A barátnőmmel helyet foglaltunk az egyik páros ülésben, a busz pedig ezt követően kigördült az iskola elől. Szokatlanul nagy csend honolt a járműben, mindenki a gondolataiba temetkezett. Viszont nem hagyhattam, hogy a fiúk szétgörcsöljék az agyukat. Így fogtam a telefonom, elkértem Kellytől a hordozható hangszóróját, majd rányomtam az első számra, amit a mappámban találtam.

Minden versenyem előtt zenét hallgattam, mert az feloldott. Ellazultam rá, nem kattogtam felesleges dolgokon, csak arra fókuszáltam, amire kellett. Kizártam minden negatív gondolatot a fejemből, csak a pozitívaknak hagytam, hogy szüntelenül cikázzanak a gondolataimban. Ezért gondoltam, hogy a srácoknak is jót fog tenni egy kis zene.

Mivel spanyol vagyok, zömmel spanyol dalok vannak lementve a telefonomra. Halvány gonosz mosoly terült szét az arcomon, miközben megszólalt Luis Fonsi Despacito című dala, mert tudtam, hogy a dal beteges ismétlése már mindenkinek az agyára ment. Gyorsan feltérdeltem az ülésre, hogy körbe tudjak nézni a társaságon. Az arcokon színtiszta fájdalom jelent meg, én pedig csak tetéztem azzal, hogy énekelni kezdtem.

- Ne, csak ezt a dalt ne! - üvöltötték be többen is, engem viszont nem érdekelt, csak nevetve folytattam tovább az éneklést. A refrénre még ki is másztam a sorok közül, és óvatosan táncolni kezdtem Raymond felé, aki a fejét fogva figyelt. Mikor odaértem hozzá, megragadtam a kezét, és felrángattam táncolni.

- Szöszi, ne csináld már! - kérlelt nyafogva, miközben szórakozottan figyelte azt, amit csinálok.

- Mi a baj, Pancser? - kérdeztem nevetve, miközben átbújtam a karjai alatt és rángatni kezdtem a kezét a zene ütemére. - Lazuljatok el egy kicsit - intéztem ezúttal a többiekhez a szavaimat.

- Igen, igen! - lelkesült be a barátnőm is, aki felpattant, és Spencerhöz sietett, hogy idegesíteni tudja.

Nevetve csatlakoztam vissza a dalba, majd Kelly is rákezdett a szövegre. Az egész busz tőlünk zengett, majd Sean, Sebastian, Nico és Roger is beadta a derekát az éneklésre. A fiúk konkrétan üvöltötték a dalszöveget, én pedig tovább ráncigáltam Rayt, aki mosolyogva nézett a szemeimbe, aztán nagy meglepetésemre ő is beszállt a dalba. Na, erre aztán már mindenki torka szakadtából harsogta Luis Fonsi slágerét.

A dal végére kellően kifáradtunk, de a jókedv végre rátelepedett a csapatra. Mosolyogva néztem, ahogy a fiúk felszabadulnak a súly alól, amit a meccs kimenetele okozott számukra. A merengésemből két erős kar szorítása zökkentett ki, amik gyengéden fonódtak a derekam köré. A pulzusom kissé megemelkedett, a gyomrom pedig elkezdett liftezni. A szívem majd kiugrott a helyéről.

- Köszönöm, Szöszi - suttogta Ray a fülembe, amitől kirázott a hideg. Fejemet felé fordítottam és értetlenkedve néztem rá.

- Mit is? - vontam fel a fél szemöldökömet.

- Hogy felráztad a csapatot.

- Ugyan, semmiség - pillantottam vissza az immár zajos társaság felé.

- Egyébként - vette halkabbra a hangját, amitől egészen mélyen, rekedtesen szólalt meg. - Nagyon szép hangod van - dicsért meg, amitől kicsit zavarba jöttem.