Szerelem jégbe fagyva

17. Egy mindenkiért, mindenki egyért! - Október 6. (Szombat)

Mia szemszöge - 2. rész

Életemben nem gondoltam volna, hogy ennyire durva meccsnek leszek szemtanúja. Rendesen féltettem a fiúkat. Egymás után buktatták fel őket, a bírói sípszó pedig rendszerint elmaradt. Amikor Seb nem kelt fel a jégről, nagyon megijedtem. De ami ezután történt, még jobban lesokkolt.

Raynél volt a korong, amikor James nekirontott, és a plexinek nyomta. Hangos csattanás jelezte az ütközést, de Rayt is kemény fából faragták. Egy hatalmasat taszított a másik tízes számú játékoson, így ismét a korong nyomába eredhetett. Volna, ha James nem gáncsolja ki. Raymond hatalmasat esett, ahogy láttam, csúnyán beverte a fejét, aminek következtében lerepült róla a sisak.

- Ez nem normális! - szólalt meg mellettem Alex. A kispadon ülő srácok is mind szidták a bírót, amiért nem fújt. Pedig azt még én is tudom, hogy gáncsolásért két perces kiállítás jár.

Hál isten Ray pikk-pakk felállt, és újra meglódult. A szívem vadul kalimpált, csak rá és Jamesre tudtam koncentrálni. Eszembe jutottak a szerdai események, és James ígért szavai. "Szombaton lemosunk titeket a pályáról". De azt nem gondoltam volna, hogy ezt szó szerint is fogja érteni. Ugyanis a következő pillanatban megtörtént az, amitől rettegtem. Hogy Raynek bántódása esik a szerda történtek után.

A szőke fiú ismét kitette a botját Raymond elé, aki hatalmasat esett benne. A kezemet a szám elé kaptam, az egész csarnok egy emberként harsant fel. Egyenesen előttem történt az eset, így pontosan tudtam, hogy baj van. Ray feje hatalmasat koppant a palánkon, egyenesen telibe kapta.

- Raymond! - sikkantottam fel ijedten, majd lekapva a korim élvédőit, a palánkon átugorva egyenesen felé vettem az irányt.

- Mia, ne menj oda! - próbált utánam kapni Alex, de már nem ért el.

A fiúk közül mindenki az én példámat követte, mindenki a pályán volt. Eluralkodott a káosz. Egymásnak estek a Bulldogok és a Farkasok, ott püfölték egymást, ahol csak érték a másikat. Már majdnem odaértem a jégen fekvő Rayhez, de egy erős kéz megragadta a derekamat, és magához szorított.

- Spencer, eressz már! - rivalltam rá kétségbeesetten, miközben jó pár hokis srác Rayhez sietett. Rázták a vállát, keltegették, de nem tért magához. Ezután pedig még nagyobb lett az ijedelem. Többen is letámadták, hisz az a legveszélyesebb dolog, ami megtörténhet egy ájult személynél, ha lenyelni a nyelvét. Nyilván nem szó szerint, ilyenkor az ember nyelve hátracsúszhat és elzárhatja a légcsövét. Ami fulladáshoz vezethet. - Hadd menjek oda hozzá!

- Nyugi, kislány, minden rendben lesz! - próbált nyugtatni, de ő is pont annyira volt ideges, mint én. Mégis csak a legjobb barátjáról volt szó.

- De oda akarok menni! - mondtam neki ezúttal már sírva. - Kérlek!

- Nem! - parancsolt rám, a könnyeim pedig már patakokban mosták az arcom. Próbáltam kibújni a szorításából, de Spencer sokkal erősebbnek bizonyult.

A tekintetemet le sem vettem Raymondról. Szinte mindent lassítva láttam. Ahogy a bírók igyekeznek szétszedni a verekedő fiúkat, ahogy egyre többen állják körbe Rayt. Időközben megérkeztek a pálya szélén várakozó mentősök is, hordággyal, elsősegélydobozzal, mindennel felszerelkezve. A szívem szakadt, amiért ezt látnom kellett. Spencer próbált nyugtatni, de hiábavaló volt. És ha nem lett volna elég ez az egész, ismét eszembe jutott a saját balesetem. Mi van, ha vele is megtörténik az, ami velem is? Ha esetleg olyan sérüléseket szedett össze, ami miatt búcsút inthet a hokinak? Abba belepusztulna. Hiszen ez az élete. Éreztem, ahogy elönt a pánik, elkezdett mindenem remegni, nehezemre esett levegőt venni. A lábaim felmondták a szolgálatot, és ha Spencer nem tart meg, összeesem.