Szerelem jégbe fagyva

11. Üdv a falkában! - Szeptember 20 (Csütörtök)

Mia szemszöge

A hetem hihetetlen gyorsasággal telt el, a suliban elkezdődtek az első komolyabb dolgozatok megírásai, így Kellyvel szinte 0-24-ben magolunk. Feltéve, ha nincs éppen edzésünk. Ambar továbbra is ott rúg belém, ahol tud, de nem feltétlen tettekkel ostoroz, hanem leginkább szavakkal. Most mondjam azt, hogy még mindig váratlanul ér a dolog? Felesleges. Megfogadtam, hogy többet nem hagyom magam felhúzni, magasról teszek a volt barátnőm megjegyzéseire. Igen ám, mondani mindig mindent egyszerű, de ezeket betartani rendszerint baromi nehéz.

A szüleimmel amikor csak tudok, beszélek. Az időeltolódás miatt elég macerás, de igyekszünk megoldani. Jó hallani, látni őket. A minap épp bemutattam nekik Kellyt, akit nagyon szimpatikusnak találtak. Örültek, hogy egy ilyen barátnőre tettem szert, mint ő. A barátnőm is hasonló véleménnyel volt róluk, elmondása szerint nagyon jó fejek. És tényleg azok. Imádom őket.

Raymonddal a kapcsolatunk nagyon jó irányba ment el. Sülve-főve együtt vagyunk, kezdjük jobban megismerni a másik félt. Általa a hokicsapattal is megismerkedtem, bár eléggé hadilábon állok a nevekkel. Valakivel csak pár szót váltottam, de akad olyan is, akivel hamar megtaláltam a közös hangot. Ilyen például Roger, aki még múlt héten vígan kacagott az esésemen. Mostanra azonban teljesen megváltozott, számtalanszor kért tőlem bocsánatot, amit csak mosolyogva fogadtam. Próbáltam nyugtatni, hogy nem történt semmi komoly dolog, de nem hatottam meg túlságosan.

A másik srác, akivel szintén jó kapcsolatom lett, az Sebastian. Humoros, kedves fiú. Fekete haja és kék szeme igazán különlegessé teszik. Nagyon megkedveltem.

Aztán ott van még Spencer is, aki Raymond legjobb spanja. Vele még mélyebb viszonyt ápolok, és meg kell jegyezzem, ő a világ legkedvesebb fiúja. A felvett "mi vagyunk a suli menői" stílus csak álca, amint bekerül a saját társaságába, azonnal megváltozik. Amellett se menjünk el, hogy egészen összemelegedtek Kellyvel, aminek én borzasztóan örülök. A barátnőm szeme elé véglegesen is lehullott a szerelmet szimbolizáló rózsaszín köd. Ujjong, pörög-forog, nyüzsög állandóan, én pedig csak mosolyogva figyelem az ömlengését.

A napom az iskolában elég hosszú volt, ma három dolgozatot is írtunk, amikre rengeteget készültem. Remélem az eredmény is olyan lesz, amilyet várok. Talán azt nem mondtam el, hogy az iskolának elég kemény követelményei vannak tanulás terén. Van egy bizonyos félévi átlag, amit hozni kell, máskülönben úszott az ösztöndíj. Egyszeri bukást vagy éppen átlag alatt teljesítést még elnéznek, azonban a másodiknál kipenderítik az embert. Szóval ha van, ha nincs kedvünk, magolnunk kell ezerrel, ha itt akarunk maradni.

Délután a könyvtárból igyekeztem felfelé egy pár történelemhez kellő könyvvel, amikor valaki hirtelen megszólított. A hangja hallatán elmosolyodtam, majd megfordultam, hogy a gyönyörű kék szempárba nézhessek. Raymond széles mosollyal az arcán kocogott felém, majd amikor beért, lazán nekidőlt a falnak.

- Mi van, Szöszi? Csak nem átcsaptál könyvtárosnak? - kérdezte szórakozottan a halom könyvre utalva, amit a kezemben szorongattam.

- Nem terveztem - nevettem fel. - Esszét kell írnunk töriből, és gondoltam jól jön majd egy-két plusz információ.

- Igen, azok sosem ártanak - biccentett elismerően. - És... Mikorra kell ez az esszé? - vonta fel a fél szemöldökét.

- Ray, ugyan arra az órára járunk - fogtam a fejem nevetve. - Látom nagyon figyelsz rajta.

- Hé! Szoktam figyelni - kérte ki magának röhögve.

- Persze - bólogattam. - Egyébként hétfőre.