Szerelem jégbe fagyva

4. Barátságba vetett bizalom - Szeptember 3. (Hétfő)

Mia szemszöge

Reggel fájdalmas arccal csaptam le az ébresztőmet. Kezdődjön az első nap.

- Kelly - motyogtam fáradtan a párnába - idő van. Fel kéne kelni, mert elkésünk.
Erre csak egy elgyötört nyögés volt a válasza.

- Szerintem is - nyugtáztam, majd erőt véve magamon felkeltem. Említettem már, hogy én mennyire, de mennyire szeretek felkelni reggel?

Alig bírtam ráállni a lábamra, kezdődött a reggeli szenvedés. Sokszor nem is tudok egyből felállni, mint most sem, így visszaroskadtam az ágyra, miközben az erős fájdalomtól kicsordultak a könnyeim. Nem szabadna ennyire fájnia.
Hogy palástoljam mindezt, gyorsan bevettem a reggeli bogyóimat, aztán Kellyhez vágtam egy párnát.

- Hahó! Ébresztő! - nevettem fel.

- Jól van már, jól van már - ült fel az arcát dörzsölve. - Fent vagyok - hajította vissza mosolyogva a párnám. - Neked nincs meleged? - nézett rám furcsán. - Hosszúnadrág és zokni?

- Nincs - suttogtam halkan, majd a fájdalmam elfelejtve pattantam ki az ágyból, de amint felálltam, egyből egy erős nyilalást éreztem a térdemben, amihez felszisszenve odakaptam.

- Hé, Mia! Minden rendben? - termett mellettem villám gyorsan Kelly.

- Igen, minden a legnagyobb rendben - erőltettem magamra egy mosolyt.

- Tuti? - kérdezte aggódva, mire én csak a számat rágtam. Elmondhatom- e neki az egész történetet? Megbízhatok benne annyira egy nap ismeretség után, hogy elmeséljem neki mi is történt valójában? Vacilálva pillantottam az óra felé, ami szerint negyed nyolc volt. Háromnegyed óra múlva kezdődik az évnyitó. Kifújtam a rég bent ragadt levegőmet, aztán visszapillantottam Kellyre. Arcára rémület ült ki, tisztán látszott rajta, hogy tényleg aggódik miattam. A barátság alapja a bizalom, nem? És én úgy döntöttem, hogy megbízok annyira Kellyben, hogy megnyíljak előtte.

- Igazából nem teljesen - suttogtam, miközben visszaültem az ágyra. - Van valami, amiről te ezek szerint nem hallottál. De csak akkor mondom el, ha megígéred nekem, hogy nem adod tovább senkinek. Ha elmeséltem, akkor pontosan tudni fogod, hogy miért nem akarom, hogy más fülébe is eljusson.

- A szavamat adom - ült le mellém. - Mi az amit elszeretnél mesélni? - fogta meg bátorítóan a kezem, amin meglepődtem. Nem egy Ambar King típusú lány, aki csak tetteti azt, hogy a barátom. Ez még több erőt adott ahhoz, hogy elkezdjem.

- Oké - fújtam ki a levegőt -, azt kérdezted, hogy nincs-e melegem zokniban és hosszúnadrágban, amire a válaszom az, hogy de, de nincs más választásom... - nyúltam lassan a jobb lábamon lévő zoknimhoz, majd óvatosan lefejtettem a róla.

Kelly az arcához kapott, mikor meglátta a két varrat nyomot, ami valljuk be nem egy szép látvány még. Szemei azonnal megteltek könnyekkel.

-... ezeket takargatom velük - tűrtem fel a nadrágomat is, hogy a térdem is láthatóvá váljon a számára.

- Te szent ég... - suttogta lesokkolódva. - Mi történt? - kérdezte fojtott hangon.

- Azt hiszem egyszerűbb, ha megmutatom - sétáltam el a laptopomért. Gyorsan beütöttem a keresőbe a videó címét, amit sajnos rengetegszer láttam. Odaadtam Kellynek a gépet és elindítottam a videót.

- Azta! Nagyon tehetséges vagy - bámulta a képernyőt, amin a videó a felénél járt.

- Köszönöm szépen - mosolyogtam rá keserűen.

- Olyan könnyed, olyan légies... Mégis mi... - kezdte, de megakadt, én pedig tudtam, hogy elért ahhoz a részhez. Összeszorítottam a szemem, és képzeletben újra a madridi bajnokságon voltam. Újra átéltem belülről az esést, az összes fájdalmat. Láttam magam előtt Ambar King önelégült mosolyát a kispadoknál.

- Mia - zökkentett vissza Kelly a jelenbe. - Annyira sajnálom! - borult a nyakamba és szorosan megölelt.

- Tegnap vacsinál ezért utasítottam vissza az ajánlatodat. December óta öt műtéten vagyok túl, két és fél hónapnyi rehabilitáción... És azóta nem húztam korit sem - szipogtam.

- Semmi baj, megértem. Biztos nagyon kemény időszakon vagy túl - simogatta a hátam megnyugtatóan. - Nem mondom el senkinek, ígérem.

- Köszönöm - néztem hálásan a szemébe. - Azt mondtam, hogy az okot is elmondom, ami miatt először nem akartam, hogy tudj róla.

- Nem kell elmondanod, ha nem akarod - csóválta a fejét.

- De, szeretném, ha tisztán látnál.

- Rendben - biccentett.

- Az akkori legjobb barátnőm Ambar King bohócot csinált belőlem emiatt - böktem a gép felé. - Titokban a legnagyobb riválisának tartott engem, de én ezzel mindig is tisztában voltam. Arra várt, hogy mikor hibázok végre. Nem tudta elfogadni, hogy valamiben jobb voltam nála. Amikor a legnagyobb szükségem lett volna a támogatására, akkor hagyott faképnél. Ahelyett, hogy mellettem lett volna abban a nehéz időszakban, inkább kihátrált és dicsekedni kezdett, mert persze azt a versenyt ő nyerte meg. Nem érdekelte, hogy milyen áron. Ő csak azt látta, hogy végre ő van a dobogó legtetején, ő lett országos bajnok, én pedig nem vagyok sehol. Az iskolában folyamatosan hepciáskodott, fent hordta az orrát, gúnyos megjegyzéseket tett az esésemre. A többiekkel röhögtek azon, hogy állítólag a világ legjobb jégtáncosa nem bír beleállni egy tripa axelbe. Belekötött abba, hogy csak hosszú ruhákban járok. Éreztette velem, hogy végre én vagyok az, aki utána koslat, nem pedig fordítva. Ezért nem akartam elmondani neked és senki másnak, hogy mi történt velem lassan egy éve. Szerettem volna minél tovább titkolni, de persze ez esélytelen, mert látod. Minden fent van az interneten. Féltem, hogy itt is megvető pillantásokat kapok, mint Madridban - fejeztem be a takarómat gyűrögetve.

- Ettől nem kell tartanod. Itt senki nem fog kiröhögni azért, mert volt egy baleseted. Ilyen bárkivel előfordulhat. Még a legjobbakkal is - lökte meg szórakozottan a vállam, mire halványan elmosolyodtam. - És...Miért kellett ötször megműteni? - kérdezte félve.

- Az orvosok mindig találtak valamit, ami nem sikerült jól, vagy volt valami, amit nem vettek észre. A bokámat szó szerint újra összerakták, mivel szilánkosra törtem. Itt fel is készítettek, hogy két beavatkozás vár rám. Viszont a térdemmel meggyűlt a bajuk. Elszakadt a kereszt szalagom, amit rögtön meg is műtöttek. Utána közölték, hogy levált egy porc is, amit újra meg kell operálni. Aztán kiderült, hogy ez nem ilyen egyszerű, mert az első műtét nem sikerült maximálisra. Ezért újra kés alá kellett feküdjek.

- Nagyon csodállak, hogy képes voltál ezt mind végig csinálni. Sokan már rég feladták volna - könnyezett be újra.

- Igen, mert beletörődnek a sorsukba. De én nem vagyok ilyen. Engem hajt, hogy megmutassam Ambar Kingnek, hogy ebből is vissza tudok térni. Májusban meg akarom nyerni a kaliforniai vb-t - mondtam ki eltökélten.

- Meg is fogod nyerni - szorította meg a kezem. - Mindenben segítek, amiben csak tudok. Az a fruska megérdemli, hogy pofára essen azon a világbajnokságon.

- Nem is tudod milyen hálás vagyok ezért - öleltem meg.

- Semmiség. De talán ideje lenne készülődni, mert elkésünk az évnyitóról - pattant fel nevetve az ágyamról. - Stip-stop, enyém a fürdő! - rontott be azonnal.

- Jó, de siess! - dobtam utána a zoknimat nevetve.

Elterülve az ágyamon gondolkodtam. Éreztem, hogy helyes döntést hoztam. Valahol legbelül tudtam, hogy Kelly senkinek nem fogja elcsacsogni a balesetemet, ami megnyugtatott.
Mindketten elkészültünk, majd az újdonsült legjobb barátnőmmel igyekeztünk lefelé, hogy suttyomban beosonjunk az évnyitóra, ugyanis már az első napon elkéstünk, de szerencsére nem egyedül, mert Raymond és Spencer is késve hagyta el a szobájukat. Így már négyen indultunk le a tornaterembe behúzott nyakkal. Raymond futtában rám mosolygott, majd Spencerrel kikerülve minket kocogtak a lépcsőn.

- Várjatok, nem tudunk ilyen gyorsan menni - nevettem fel, majd a két fiú megtorpanva néztek össze, aztán vállat rántva fordultak vissza, hogy mindkettőnket felkapjanak a hátukra, mire Kellyvel egyszerre sikítottunk fel. Én Raymond hátán, a barátnőm pedig Spencerén.

Hát így telt az első reggelem a St. Louis High Schoolban.