slowly, I'm getting over you.

14

Már napok óta nem mentem haza. A stylistoktól könyörgök mindig tisztaruhát, illetve csak enni járok ki innen. Néha kicsit elszomorodok, hogy mennyire is egyedül vagyok, de utána eszembe jut, hogy ha otthon is ugyan olyan magányos lennék. Felsóhajtva nyitottam ki ismét a terem ajtaját, hogy három nap után először egyek valamit, amikor valami aberrált állat leterített oldalról.

- Mi az anyád?! Normális vagy?!- üvöltöttem rá, mert az amúgy is lassan élettelen testemet még szét is aszalta a súlyával.

- Van öt perced összeszedni a cuccaidat és leadnod a kulcsot a portán!- mormogta fenyegetően Suga, majd lemászott rólam és az ép karomat megragadva felrántott a földről. Belökött a szobába és, hogy véletlenül se zárhassam ki, ő is jött utánam. - Ez meg mi?- kapta fel a füzetet az asztalról, amiben a Lie szövege is volt.

- Azt leteszed, vagy tényleg szét verlek még törött karral is!- üvöltöttem rá és megpróbáltam ki kapni a kezéből, de ő csak felugrott a szék tetejére és úgy fordította maga felé a füzet lapjait. Nem fogja elolvasni a szenvedésemet! - Komolyan mondom!- mordultam rá, de nem hallgatott a szép szóra. A jobb lábamat beakasztottam a székbe és kirántottam alóla. A füzetet, a telefonomat és a kulcsot felkapva kezdtem el rohanni a porta felé. Ott gyorsan leadtam a kulcsot és már futottam is tovább. Na igen. Ha az ember csak háromnaponta eszik, meg van az esélye rá, hogy véletlenszerűen összeesik valahol. Körülbelül egy utcányit futhattam, amikor ez bekövetkezett. Lihegve ültem a földön és néztem a magatehetetlen lábaimat. Csak meg ne találjon! Pánikolva vártam az elkerülhetetlent. Tudtam, hogy másodpercek kérdése és fel fog bukkanni a sarkon. A testem remegett, de nem a hidegtől. Rettegve ültem a járdán magatehetetlenül, miközben a könnyeimet törölgettem. A füzetemet belerejtettem a kabátom belső zsebébe, hogy ne legyen komoly baja. Már épp elfeküdtem volna a földön, ha hirtelen valaki nem kapar fel onnan. Mintha csak támogatna nyúlt a hónom alá és húzta maga után a rettegő énemet.

- Csak az emberek miatt nem intézlek el itt és most!- mormogta bosszúsan. Nem hagyhatom magam! Nem! Megpróbáltam kitépni magam a karjaj közül, de annak az lett a vége, hogy befejeltem az aszfaltot, mint hülye gyerek a gipszkartont. - Látod, milyen hülye vagy?!- kapart fel ismét, de most már menyasszony pózban vitt tovább a hazavezető úton. Minél közelebb értünk, a pánik úgy hatalmasodott el felettem. Nem akarok visszamenni! Nem tudtam mit tenni, csendben lehajtott fejjel vártam a végítéletre. Nem tudtam, hogy mi lesz az, de biztos voltam benne, hogy rosszabb, mint a halál. Próbáltam halkan köhögni, csak hát sajnos ez nehéz, ha közben a tüdőd ki akar szakadni a helyéről. - Hoseok elmesélte, hogy látott póló nélkül bejönni az erkélyről, szóval majd szépen visszaviszlek az orvoshoz is!- a hangja még mindig fenyegető volt, de lehet, hogy csak az én pánikoló agyam fogta fel annak. Felemelte az egyik térdét, hogy azon tartson meg, amig félkézzel kinyitotta az ajtót és bevitt a házba.

- Haza hoztad?- hallatszódott Jin hangja a konyhából. A félelmem hirtelen váltott át dühbe.

- Naná! A kis hülye elég agresszív lett az elmúlt egy hétben!- üvöltött vissza Yonngi.

- Ha még egyszer lehülyézel, tényleg megverlek!- nem láttam magam, de a szemeimből biztosan sugárzott a megvetés és a gyűlölet.

- A saját lábadon sem tudsz megállni!- röhögött fel. Nem hiszem el, hogy nem direkt piszkál!

- Na és hol volt a mi drága Jiminünk?- kérdezte Jin, miközben az elrablóm lerakott a konyhában.

- Egy gyakorlóterembe barikádozta el magát.- idővel mindenki más is megjelent a konyhában, ami nekem rohadtul nem hiányzott. Rohadtul fáj mindenem, erre még ők is baszogatnak!

- Jól megnéztetek? Szupi, akkor mehetek is!- néztem végig rajtuk és bizonytalan léptekkel, de elindultam fölfele a szobánkba. Egy kart éreztem meg a derekamon, ami egy az egyben visszahúzott a konyhakövön.

- Majd ha ettél talán.- szólt rám Nam.

- Nem vagyok éhes!- ütöttem el a kezet a derekamról, de akkor ismét Yoongi talált meg.

- Akkor véletlenül sem enni indultál, amikor letepertelek?- vigyorgott rám gúnyosan.

- Már elmúlt! Inkább csak hányingerem van.- mordultam rá ismét és most már akadály mentesen felmehettem végre a rohadt szobámba. Éppen, hogy elterültem az ágyamon, amikor Hoseok lépett be az ajtón. Ha nem lennék ilyen iszonyat fáradt most tényleg neki mennék!

- Jimin..- szólt halkan- Én.. sajnálom, hogy akkor bezártam az ajtót.. nem volt fair veled szemben..- motyogta halkan.

- Nem volt fair?! Tisztában vagy azzal, hogy megerőszakolt, csak mert TE bezártál ide engem?!- üvöltöttem rá. - Tisztában vagytok azzal, hogy én bíztam bennetek és elárultatok?! Hogy a lassan tízéves bizalmamat basztátok szét?! hm?!