Teacher's pet

XVI.

Földes épp nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, mikor egy nagy puffanást hallottunk. Mind a ketten odakaptuk a fejünket; Jázmin feküdt a földön, miközben összegörnyedve a bokáját fogta.
Gondolkozás nélkül futottam oda hozzá, majd leguggoltam mellé.

– Minden rendben? – segítettem neki felülni, miközben Földes is mellénk ért a többi kilencedikessel együtt.
– Nagyon fáj – nézett a bokájára.
– Hozz jeget – fordult Földes a mellette álló kilencedikes lány felé, aki rögtön szaladt is.
Jázmin szomorúan felnézett rám, majd Földesre.
– Bocsánat – suttogta.
– Mi? Miről beszélsz?! Ne legyél buta, nem tettél semmi rosszat. Ez mindnekivel megesik – öleltem magamhoz, miközben éreztem, hogy ezerrel dobog a szívem. Nagyon megilyedtem.
Mindneki szótlanul állt, mind addig, amég a lány vissza nem ért egy adag jéggel.
– Fel tudsz állni? – nézett Földes Jázminra.
– Gyere, segítek – álltam fel, majd felhúztam, és belém kapaszkodva odakisértem a lelátóhoz.
– Van nálam csoki, kérsz?
– kutakodtam a táskámba, miközben Földes átadta a jeget Jázminnak, hogy szorítsa a bokájához.
– Ühüm – bólogatott, majd a kezébe nyomtam a csokit.
– Lesz még órád? – kérdezte Földes.
– Nem – válaszolt az uncsim.
— Haza tud valaki vinni?
– kérdezett újra Földes. Látszólag érdekelte a lány egészsége, ami tökre rendes tőle.
– Az Edit talán – vettem ki a zsebemből a telóm, hogy írjak Editnek.
– Edit? – húzta össze a szeméd Földes.
– Edit néni – mondta Jázmin, mire Földes csak bólintott egyet.

*

– Hazaviszlek titeket, gyertek
– állított meg minket Földes, amint kiléptünk az öltözőből. Sokáig szenvedtem, mire sikerült óra végén segítenem felöltözni Jázminnak, így én simán beleegyeztem. Teljesen kifáradtam, plusz Editnek van még két órája.

Jázmin belém kapaszkodva ugrálgatott ki a suli elé, egyenesen Földes kocsija felé.
Földes szavára beültettem Jázmint a hátsó ülesre, hogy ott ki tudja nyújtani kényelmesen a lábát, én meg veszengve beültem Földes mellé az anyós ülésre.
– Először kitesszük Jázmint, majd téged, jó? – kérdezte, miközben kikanyarodott a suli parkolójából.
– Rendben – egyeztem bele, bár nem volt sok választásom.
– Hol tegyelek ki, Jázmin?
– nézett Földes a visszapillantóba, ami által egyenesen az uncsim szemébe tudott nézni.
– Petőfi út 13. – ásított egyet.

*

Miután bekisértem Jázmint, megvártam, amég a mamánk sütit csomagolt nekem, majd elbúcsúzott tőlem (sok sok puszi és ölelés), azt hittem, hogy Földes már rég elment, de nem. Ott volt még mindig a kocsija, ő meg a kocsiban és telefonozott.
– Itt vagyok – ültem be mellé.
– Sütit? – tartottam felé a dobozt, amiben még meleg volt a süti.
– Köszönöm – vett belőle.

És innen nem is tudom hogy mi történt, talán egy csoda, de süti evés közben elkezdtem beszélgetni Földessel. Teljesen jelentéktelen témákról regéltünk egymásnak, és jól éreztem magam vele.
– Mennünk kellene – nézett a kari órájára.
– Hány óra van? – hajoltam közelebb, hogy lássam az óráját, ő meg kicsit felém fordította. Ööö nagyon késő volt már.
– Okés, menjünk – tettem rá a majdnem teljesen kiürült sütis dobozra a tetejét.
– Hol tehetlek ki? – indította be a kocsit.
– A Tesconál jó lesz, köszönöm.
– Pataki Edit! – szólalt meg egy
kis idő után. – Te is Pataki vagy, ő is Pataki, rokonok vagytok!
– Eddig ezen gondolkozott?
– próbáltam visszatartani a nevetésem.
– Talán – mosolyodott el féloldalasan, majd befordult jobbra.

– Köszönöm a fuvart – csatoltam ki a biztonsági övemet. – Behívni nem tudom, másom meg nincs, így magáé a süti.
Miután elmondtam gyors kiszálltam, hogy ne tiltakozzon, és hátrébb sétáltam az autótól.
Láttam, ahogy megrázza a fejét mosolyogva, majd intett egyet és elhajtott.
Amég el nem tűnt teljesen az autó a látókörömből, addig nem mentem el.