Teacher's pet

XXXV

– Hé, hé, hé! – ragadta meg Földes a kezem, így megállított.
– Engedj el – néztem fel rá izzó szemekkel.
– Nem engedlek – rázta meg a fejét.
– Hát, gratulálok. Te vagy az, aki pontosan tudja, hogy mik azok a holmi vágások, mégis ilyet mondasz
– néztem rá undorral. – És most engedj – húztam ki a kezem egy nagy rántással a szorításából, majd elindultam végképp haza. Csak nem egyedül, ugyanis Ádám jött utánam.
– Mielőtt a sulidba mentem volna tanítani, a mamámnál segítettem be az oviban, ahol ő dolgozott
– kezdett el mesélni. – És egy nap az egyik kisfiú anyának szólított, ami a mai napig megmelengeti a szívem, és ezt a boldogságot most olyan szívesen átadnám neked
– fogta meg szép lassan a kezem. El akartam húzni, de nem mozdult a kezem, a szívem ott tartotta.
– Bocsánat, Ella, nagyon sajnálom. Nincs rá mentségem, egy fasz voltam, tudom, de ez a fasz mindennél jobban szeret téged
– modta, mire megálltam és felé fordultam.
– Kár, pedig már elterveztem, hogy holnapig sírok, majd ignorállak, mind addig, amíg térden állva nem könyörögsz a bocsánatomért
– mondtam komolyan, miközben a kezemet a nyaka köré fontam. A végén azért mégis elmosolyodtam Ádámmal együtt. – Most lesz életünk első csókja az utcán.
– És nem az utolsó – suttogta, majd megcsókolt, velem meg, mint minden egyes csókjánál, megfordult a világ, annyira jó volt.
– Hé, – húzódtam el tőle – hogy kerültünk ide vissza? – néztem fel Ádám lakására.
– Egy kört mentünk a lakásom körül, amit észre se vettél, mert annyira szerelmes vagy belém
– húzott vissza magához.
– Azért el ne bízd magad – mosolyodtam el. – Mit tervezel ma csinálni?
– Jön ma valaki hozzám – válaszolt.
Oh.
– Rokon?
– Nem.
– Lány?
– Nő – mondta, mire velem újra megfordult a világ, de most rossz szempontból.
Jó, Ádám felnőtt férfi, aki egy csomó sulit végzett, biztos, hogy temérdek női ismerőse van.
– Ja, az jó – nyeltem le a békát.
– Akkor hazaviszel?
– Nem – mondta.
– Jó, legalább akkor engedj el, hogy hazamehessek – kértem. Igazából már a sírás határán voltam. Egy pillanat alatt lepörgött előttem az egész, ahogy Ádám elhagy az a nő miatt.
– Minek? Hát nem azt beszéljük, hogy jössz hozzám? – kérdezte, mire nekem elkerekedett a szemem.
– Szerinted ez vicces? – csaptam rá egyet a karjára, miután leesett, hogy rólam beszélt.
– Igen – nevetett jóízűen, majd maga után húzott a házba.

*

– Tessék, szépségem – tette le elém a vacsorámat.
– Még mindig mérges vagyok rád
– néztem fel rá.
– Tudom, én is szeretlek – adott egy puszit a homlokomra, majd leült mellém enni.
– Jó – mosolyodtam el, majd Ádám vállára hajtottam a fejem, és úgy ettem.
– Te gondoltad volna, mikor legelőször találkoztunk, hogy ide lyukadunk ki? – tartottam a szám Ádám felé, hogy koszos-e, ő meg csak megtörölte szalvétával, majd egy puszit adott rá. – Köszi.
– Szemtelennek gondoltalak – mondta végül.
– Miii?! – kerekedett el a szemem.
– Ilonát ismertem mamám által a sulitokból, aki két emberre panaszkodott folyton; Ádámra és rád. Unokaöcsémet jól ismertem, így kíváncsi voltam rád, meg a többi osztályra is, de főleg rád; a nagyszájú, tiszteletlen Daniellára. Aztán első napomon, első testnevelés órán, mikor magadtól nem álltál fel, azt gondoltam, hogy Ilonának igaza van. Utánna figyeltelek, és rájöttem, hogy nem is vagy olyan rossz.
– Nem is vagyok olyan rossz?
– kérdeztem, mire Ádám mosolyogva rám nézett.
– A legjobb vagy – mondta, majd játékosan megpöckölte az orrom.