Teacher's pet

XXV

Egy igazgatóival zártam a hetet. Első két órában minden rendben volt, majd jött a fekete leves.
Már ment a nyelvtan óra, mikor Edit jött be a terembe.
– Pataki Daniellát hívatja az igazgató – mondta, mire minden szem rám szegeződött. Még a nyelvtan tanár is kussban volt.
Éss igen. Így kaptam egy igazgatóit, és hálásnak kell lennem azért, mert nem csaptak ki a suliból.
Nyilvánossá vált az irásom a magyar tanárról, amit még réges rég írtam hetedik órában.
És mégis Földes csalódott tekintete fájt a legjobban.

– Te hülye! – indultam meg Ádám felé, aki berángatott a férfi mosdóba, hogy elmondja, hogy az ő hibája.
Ha valaki nem kap el hátulról, akkor nekimentem volna. De nem sikerült. Azt illat alapján rögtön tudtam, hogy Földes fogott meg.
– Uh, köszi. Asszem, megyek
– motyogta Ádám, majd elhagyta a terepet.
– Észnél vagy, Ella? – nyomott neki háttal a mosdókagylónak, ami a wc eldugott része. – Mit csinálsz, ha nem vagyok itt?
– Megverem – válaszoltam az igazságosat.
– Így is elég port kavartál. Most szépen mész és bocsánatot kérsz Ilonától – mondta, mire akaratlanul is elfintorogtam. – Ella! Nem leszünk így jóban. Na, nyomás
– mutatott az ajtó felé, mire hát...kinyújtottam a nyelvem, majd kimentem. Iszonyúan gyerekes viselkedés volt, de már mindegy. Már megtörtént.

*

– Jó napot – léptem be az irodalom terembe, ahol Takács tanár nő a könyveket pakolta.
– Menj innen – mondta rám sem nézve. Hát, őszintén nem vártam kedvesebb fogadást.
– Sajnálom – mondtam.
– Sajnálod a nagy- – állt meg a mondatban. – Figyelj, Daniella, ne erőltesd. Ha Ádám kérdezi, megbocsátottam, rendben?
– R-rendben – motyogtam.
– Viszlát – mentem ki az ajtón.

Utolsó órára késre értem, de ahogy beestem a terembe, azt az utasítást kaptam, hogy menjek a mi termünkben, mert ott vár rám Földes.

Így elbaktattam a termünkbe, ahol Földes a tanári asztalnak támasztva várt.
– Elküldött, és „megbocsátott". De én már annyira bánom az egészet. Mérges voltam rá, és meggondolatlan és én annyira sajnálom, de komolyan
–motyogtam. Majd ennyit bírtam, és magam sem tudom, hogy miért, de elsírtam magam. Hirtelen jött a sírás, így csak álltam és sírtam, mind addig, amíg Földes le nem vette rólam a táskám, majd meg nem ölelt.
– Csak te ne utálj meg – zokogtam, miközben összekönnyeztem az ingét.
- Nem utállak, Ella, csak mérges voltam. Direkt mondtam, hogy semmisítsd meg – simogatta a hajam, ami természetesen lenyugtatott. 
– Sajnálom – néztem fel rá, mire felém hajolt és megcsókolt. Soha, de soha nem esett ennyire jól a csókja.
Miután elváltak ajkaink, csukva tartottam tovább a szemem, majd visszadőltem Ádám mellkasára, aki az idegieknél is szorosabban ölelt.

*

Fel voltam készülve rá, hogy a szüleim ki fognak akadni, de ami valójában történt, arra nem.
Mind a ketten egyszerre üvöltöttek velem, mind addig, amíg fogtam magam, és el nem hagytam a lakást.

Remegő kezekkel mentem fel a facebookra, ahol kikapcsolt kamerával hívtam fel Földest.
– Szia – vette fel.
– Gyere értem. Kérlek – sírtam el magam, amint meghallottam a hangját. – Szükségem van rád.
– Hol vagy?
– A mozi előtt – néztem hátra a mozira.
– Két perc. Tarts ki, szépségem
– mondta, majd letette.
Ahányszor meghallom a szájából, hogy szépségem, boldogság tölt el. Most is boldog voltam ez miatt, de nem tartott sokáig, ugyanis egy hajléktalan ült le mellém a padra.
– Igazi pompás teremtmény vagy
– nézett rám, mire én azonnal felálltam és arrébb mentem.
Hol van már Földes?
– Most mivan? Szerintem illene a farkam a kis puncidba. Gyere vissza
– állt fel ő is, de visszaesett. Aztán megláttam az ismerős kocsit, miközben a hajléktalan dugást játszott a padon.