Teacher's pet

XXX

Mikor felkeltem, kint sötét volt, Ádám meg nekem háttal feküdt.
Egyáltalán nem éreztem magam álmosnak, sem betegnek, viszont a lábam nagyom fázott. Valószínűleg azért, mert lerugdostam magamról a takaróm.

Ádám szekrényében kerestem magamnak egy zoknit. A nagy sötétségben pont egy olyat találtam, ami (nem viccelek) a térdemig ért.
Aztán felvettem a takaróm a földről, Ádámra terítettem, mert rajta nem volt, és lementem a konyhába. Ölni tudtam volna most egy kis energiaitalért, pedig nem iszok gyakran.
A konyhába találtam is energiaitalt.
Annyira boldog voltam, hogy tudtam inni, hogy véletlen belerúgtam a hűtőbe. Au.

Talán öt óra lehetett, mikor Ádám lejött az emeletről. Én épp mentem volna fel, így megvártam a lépcső alján, ahol beleesett az ölelésembe, és olyan volt, mint egy kisfiú. Cuki. Meg aranyos.
– Jó reggelt – simogattam a fejét, miközben a nyakamhoz fúrta azt.
– Szia. – Jaj, de cuki az álmos, rekedt hangja!
– Hogy aludtál?
– Jól, de az nem volt jó, hogy mikor keltem, nem voltál mellettem
– ölelte át a derekam, majd közelebb húzott magához.
– Épp mentem volna fel
– simogattam tovább. – Csináltam reggelit.
– De jó vagy – csókolt hirtelen meg, mire meglepődtem, de rögtön visszacsókoltam.

*

Ádám aztán elment dolgozni, én meg nála maradt, de attól még nem szakadt meg közöttünk a kapcsolat, beszélgettünk sokat.

És én ez után tényleg aludni szerettem volna, de fél óra próbálkozás után feladtam, amit Ádám tökéletesen megérzett, ugyanis újra csippant a telefonom.

Szerelmetes (ha van ilyen szó) pillantásokat vetettem a plafonra, majd azt vettem észre, hogy vigyorgok. Ilyen őszintén talán akkor vigyorogtam utoljára, mikor Imi és Ádám prezentációt készítettek föcire az emlősök szaporodásából. :)

*

– Szia, szépségem – kapott el Ádám. Ahogy belépett a házba, odafutottam hozzá, majd a nyakába ugrottam. Kezemet a nyaka körül fontam össze, a lábamat meg a derekánál. – Ennyire hiányoztam?
– nevetett, mire én csak belefúrtam a fejem a vállába, és beszívtam a finom illatát. És így voltunk. Lehet másodpercekig, percekig, vagy órákig. Nem tudom.
– Ja! – jutott hirtelen eszembe.
– Gyere, vegyed le a ruhád, és pihenj le, biztos fárasztó napod volt
– jutott hirtelen eszembe, mire csak szorosabban ölelt magához.
– Nem kell, jó így. Mármint, a ruhámat szívesen leveszem, ha ez a szíved kívánsága – mondta, mire felnevettem.
– Felviszel a szobánkba? Ott maradt a pulcsim, amit fel szeretnék venni – mosolyogtam rá.
– Van pulcsid? Tudtommal mikor átjöttel, meleg volt és nem hoztál magaddal pulcsit – magyarázta, miközben elindult velem.
– Találtam magamnak egy pulcsit
– mondtam, mire mosolyogva rámnézett.
– Melyiket? – lépett be velem a szobába.
– Azt – mutattam a takaróm heverő pulcsira.
– Ne már! Az a kedvencem! Ha hideg van, akkor melegít, ha hideg van, akkor hűsít.
– Igen, és mikor Jázmint hoztuk haza, a kocsidba volt – tettem hozzá, ugyanis tisztán emlékszem, mikor besegítettem Jázmint a fájó lábával a hátsóülésre.
– És mikor részegen hazahoztalak, mikor elaludtál a kocsimba, ezt terítettem rád, hogy abban a cafatka ruhában ne fagyj meg, meg hogy ne lássam a ruhát rajtad. Túl jól állt
– nézett rám, miután leült velem együtt az ágyra, így én az ölébe kerültem.
Tekintetéből azt tudtam kivenni, hogy nagyon kiváncsi a reakciómra.
Én meg csak odahajoltam hozzá, és hosszasan megcsókoltam, majd mégegyszer és mégegyszer.
– Nem is tudtam megköszönni akkor, hogy vigyáztál rám
– suttogtam a szájára.
– Mindig vigyázni fogok rád
– suttogta vissza, mire csak elmosolyodtam.
Épp újra meg akartam csókolni, mire elhúzta a fejét, mint akinek hirtelen eszébe jutott valami, majd leemelt magáról (elterültem így az ágyon), és a szekrényéhez lépett.
– Tessék – vett ki egy karkötőt, majd nekem adta. Egy tappancs volt a közepén, körülőtte meg hasonló gyöngy, mint ami a nyakláncon a farkasom szeme.
– Köszönöm – néztem fel rá mosolyogva.
– Tetszik?
– Igen, viszont az nem, hogy meg akartalak csókolni, erre meg lelöktél magadról – mondta tetetett sértődöttséggel, mire Ádám mosolyogva felém hajolt, és megcsókolt.