Teacher's pet

XVII.

– Nem tudom, hogy ki találta ki, hogy nekünk dupla teisnk legyen, de arra szívesen ráborítaném egy öt részes szekrényt, dobbantóval, meg mindennel együtt – panaszkodott Nati, én meg bológatva hallgattam. Igaza volt.
– De gondolkozzatok már! Így két óra alatt egyszer futunk csak!
– jött vissza a mosdóból Mesi.
– Ha szerencsénk van – morogta
Nati. Ők még ezen elvitáztak egy ideig, majd kopogott valami a csukott öltözőajtón.
– Mindenki felöltözött?
– kérdezte Földes.
– Pill! – kiálltottam, majd bementem a mosdóba, hogy ott vegyem át a nadrágom. Kicsit lemaradtam az öltözéssel.

– Oké. Akkor gyere te Daniella
– biccentett felém Földes, amint kijöttem a mosdóból.
– Szekrényt kell ugrani? – kérdeztem félve, miközben a táskámhoz dobtam a nadrágom. Természetesen nem sikerült feldobbi a padra, ezért a földre esett. Mesi kaparta fel a földről a ruhadarabot, Földes meg csak sóhajtott egyet.
– Nem.
– Jó, akkor megyek – indultam meg felé, és elhagytuk az öltözőt.
– Célozni sem kell, nyugi
– várt be, hogy egymás mellett menjünk.
– Nagyon vicces – forgattam meg a szemem, mire bevezetett az irodájába.
– Menj ki a kocsimhoz, és ott a csomagtartóba találsz két labdát, azt hozd be nekem, jó? Tudod, hogy melyik a kocsim?
– Igen – bólintottam.
– Oké, ezzel nyisd ki – adta a kezembe a kocsi kulcsot. – Ugyan azzal is zárd be, csak kétszer nyomj rá, jó?
– Rendben – válaszoltam, majd elhagytam az irodát.
– Siess! – kiáltotta még utánnam Földes, mire nagyobbakat lépkedve hagytam el a csarnokot.
Egy a nagy lépkedés csak addig tartott, amég a látó szögéből ki nem kerültem, ugyanis ki akar tesire sietni?

A kocsinál úgy tettem, ahogy kérte.
Csak egy bökkenő volt; azok a labdák 5-5 kilósak voltak.
Majd megszakadtam, miközben cipeltem őket befele, erre még a sors a nyakamba ejti a magyar tanáromat is. :)
– Jó reggelt – köszöntem illedelmesen. És számomra ennyi is lett volna a beszélgetésünk, ha nem állít meg.
– Hova hova? – tette csípőre a kezét. Ez egy fenyegető póz volt nála.
– Ádám bácsinak a labdáit hoztam ki az autójából. Ő kért meg rá
– tettem gyorsan hozzá, nehogy azt higgye, hogy lopok. Meg amúgy is, mit kezdenék két 5 kilós labdával?
– Jó, azért visszakisérlek a terembe.
– Csarnokba – vágtam rá, mire csak egy gonosz nézést kaptam cserébe.
Értettem, kussba maradok.
Így tehát ketten bandukoltunk a csarnokba. Kis románcba.

Mikorra beértünk, a többiek már futottak, Földes meg szokásosan a helyiség közepén állt, mind addig, amég észre nem vett minket. Lebasztam a lelátóra a két, nehéz labdát, majd egy nagyot sóhajtottam. Csodásan nézhettem ki, ahogy az általam legutáltabb tanár mellett álltam, Ilona néni, meg csodásan nézhetett ki, ahogy az általa legutáltabb diák mellett állt.
A többiek is rögtön észrevettek, és futás közben végig minket néztek. Így történt, hogy Imi véletlen nekiszaladt Reginek.

Földes odakocogott hozzánk, majd megállt egyenesen mellettem.
Lehet, hogy ezt csak én gondolom így, de olyan volt, mintha védeni próbál szavak nélkül.
– Miben segíthetek, Ilona?
– kérdezte.
– Te kértes tőle azokat a labdákat?
– Igen – bólintott Földes.
– Oké, csak ennyit akartam, nehogy valami baj történjen. Tudod, hogy milyenek a fiatalok – mosolyodott el Takács, ami a világ legilyesztőbb látványa volt.
– Persze – hagyta ennyiben Földes.

Amint elhagyta Takács a csarnokot, abban a pillanatban fejezték be a többiek a futást. Mindenki rögtön körém gyűlt, majd elkezdtek kérdezősködni, hogy mi történt.
És nekem ekkor jutott az eszembe, hogy nálam maradt Földes kulcsa.
– Tanár úr! – kiáltottam, mire Földes felém fordult. – Tessék
– adtam a kezébe a kulcsot, mire csak köhintett egyet. Hát jó.
Majd kiadta az utasítást, hogy játszunk, majd eltűnt, és csak óra végén jött vissza.