Teacher's pet

XIII.

– Hát én már fél lábbal a nyári szünetben vagyok – dőlt hátra Imi.
Látszott Földesen, hogy nem tetszett neki ez a válasz, így kezdett lilulni az arca. Én meg rögtön Ádámra néztem. Ádám meg csak unottan rágozott a padon feküdve. Olyan fura, hogy Földes a rokona.
Miért nem mondta el nekem soha? Hisz olyan jóban vagyunk. Mesivel egyáltalán nem beszélt, mégis Mesi tudta, én meg nem.
– Daniella, te mit gondolsz?
– rángatott ki Földes a gondolataimból.
– Nekem jó – vágtam rá, mire Mesi bokán rugott. – Akkor nem jó!
– vágtam gyorsan rá, Földes meg lehajtotta a fejét, és úgy tűnt, mintha a nevetését próbálja visszatartani.

*

Egyszerre három osztály is kiszabadult délután az iskolából, így elvesztettem Ádámot, pedig nagyon akartam vele beszélni.
Egy ideig keresgéltem a tömegben, majd megtaláltam a suli főkapuja mellett. Ott állt Földessel és a gondnokkal együtt.
– Ádám! – kiáltottam, mire mind a két Ádám felém fordult. Kicsit fura volt, hogy Földes is, de nem hibáztatom, gondolom kiskorában nem Ádám bának vagy Földesnek hívták.
– Izé, te Ádám – mutattam esetlenül az osztálytársamra, mikor közé és Földes közé értem.
– Mizu? – ivott bele az energiaitalába.
– Beszélhetnénk négyszemközt?
– suttogtam, mire bólintott, majd arrébb sétált, én meg követtem.
– Először is köszönöm a tegnapit
– bólintottam.
– Ne nekem köszönt, hanem Ádám bának. Vele beszéltél, én még aludtam – mosolyodott el, mire kikerekedett szemekkel néztem rá. Fel se tűnt, hogy vele beszéltem.
De aztán rögtön eszembe jutott valami.
– Hogy hogy egy helyen töltöttétek az éjszakát? – kérdeztem kicsit perverzen. Bár tudtam, hogy semmi ilyesmi szó, csak idegesíteni akartam, hátha kiböki, hogy rokonok.
– Semmi olyasmiről nincs szó, amire te gondolsz – tette kezeit a vállamra. Ha egy fél évvel ezelőtt ezt csinálta volna, akk valszeg zavarban jöttem volna, de már nem.
– Akkor? Nyögd már ki, hogy rokonok vagytok, basszus! – kiáltottam, mire Ádám egyik kezét a számra tette, miközben eléggé közel volt hozzám. Na, ez viszont eléggé zavarba hozott.
– Honnan tudod? – lihegte a kezére, amit a számra tett.
Elhúzodtam tőle, majd suttogva válaszoltam a kérdésére.
– Mesitől.
– A faszba már, hogy az a lány mindent ki tud deríteni – fújta ki erősen a levegőt.
– Igen, de miért nem mondtad el?!
Azt hittem barátok vagyunk! És van egy múltunk is! – nyafogtam, mert tudtam, hogy az kikészíti őt.
– Mert azt beszéltem meg vele, hogy titokban tartjuk, a suliban meg úgy viselkedünk egymással, mint tanár a diákjával.
– Mégis egymás hegyén hátán vagytok. Most is mellőle rángattalak el – húztam gúnyos mosolyra a szám.
– Mi lenne, ha délután eljönnél velem egyet sétálni, és elmondanék mindent, amire kiváncsi vagy?
– Miért tennéd ezt?
– Tudod jól – váltott komollyá.
Persze, hogy tudtam. Mert szeret.
– Meg érdekelne engem is egy-két dolog – érintette meg a lábam, amin vannak a vágások. – Ja és a bulizós ruhád is nálunk van
– mosolyodott el, mire én összeszorítottam a fogam.
– Borzalmas volt az az este
– ráztam a fejem.
– Szerintem is – nevetett fel Ádám, mire én is elmosolyodtam. Ekkor vettem észre, hogy az emberek szinte teljesen eltűntek, csak Földes várakozó pillantásait láttam mindössze.
– Mennem kell – nézett Ádám is Földes felé.
– Szerintem is. Nehogy egyest kapj tesiből – mondtam nevetve, mire elmosolyodott.
– Hazavigyünk?
– Nem kell, köszi – öleltem meg cserébe azért, mert visszautasítottam az ajánlatot.
Ádám is tudja, hogy ezért kapta az ölelést. Mikor együtt voltunk, akkor is ezt csináltam.