Teacher's pet

XXII

Sajnos vissza kellett mennem Edithez a táskájával, de megbeszéltem Földessel, hogy suli után találkozok vele az elhagyatott buszmegállónál.
– Minden rendben ment?
– suttogta nekem Edit, amint átadtam a táskáját.
– Igen – suttogtam vissza, majd leültem a helyemre.
– Te ragyogsz – állapította meg Mesi, amint leültem mellé.
– Hát igen – nyögtem ki ezt a jó szar választ. De szerencsére ennyibe maradt a téma.

*

– Ide soha többet nem jövök
– ültem be Földes kocsijába.
Hát, igen. Köbö 3 percig állhattam a buszmegállóban és heten (!!) kértek tőlem cigit. Földes mentett meg a nyolcadik kérőtől.
– Hát, igen, nem ez volt életem legjobb döntése, de akkor hirtelen ez jutott eszembe – mosolyodott el halványan, majd kikanyarodott a forgalomba.
– Szóvaaaal – kezdtem. – Hol a torta?
– Csomagtartóba – állt meg a pirosnál, majd hirtelen hozzám hajolva megcsókolt. Meglepődve néztem rá, mire adott egy puszit az arcomra. – Hogy vagy?
– Fáradtan, de boldogan.
– Ezt örömmel hallom.
– És te? Vagy ön? – próbálkoztam.
– Te. Amúgy jól. Van kedved kocsikázni?
– Imádok kocsikázni – jöttem lázba azonnal, miközben Földes gázt adott a kocsinak.

Pár percig mehettünk, mire kiértünk a város melletti mezőre, ami nagyon szép volt, mégse szokott itt lenni soha sem senki.
– Megállunk, és eszünk? – nézett
rám féloldalasan Földes.
– Igen! – lelkesedtem, mint egy öt éves.
Miután megálltunk és kiszálltunk, felnyitotta a csomagtartót, majd beültünk oda.
– Vigyázz erre – mutatott egy szögre.
– Oké – ültem fel törökülésbe.
Ha eddig nem vettem volna észre, hogy Földes Ádám jóképű, akkor most nagyon is sikerült. Annyira, de annyira szeretetteljes és gondoskodó volt, hogy azt hiszem én komolyan beleszerettem. És hogy ilyen, ez még helyesebbé tette számomra.

– Ez finom volt – nyújtottam ki a lábam, miután ettünk, pont bele a szögbe. – Au – húztam el, és rátettem a kezem arra a részre, ahol valószínűleg jól megkarcolta a szög.
– Még jó hogy szóltam. Na, gyere, mutasd – fogta meg Földes a lábam, és az ölébe téve felhúzta kicsit a gatyám szárát. – Nem olyan mély – tanulmányozta. – Kérsz rá ragtapaszt?
– Ühüm – bológattam, mire elő vett egyet a zsebéből. Valószínűleg észre vette, hogy elkerekedett szemmel nézetem, ugyanis csak megvonta a vállát. – Tesi tanár vagyok
– villantotta meg a fogsorát, mire annyira meg akartam csókolni, mint még soha. A száján is maradt a tekintetem, észre is vette, miután rámtette a ragtapaszt.
– Csak nem szeretne a kisasszony valamit? – húzott az ölébe, ami normál esetben teljesen zavarba hozott volna, de most nem. Úgy éreztem, mintha mindig is az ölében volt a helyem.
– Tanár úr, kérem – suttogtam ajkára. Hirtelen belemart a hajamba, majd megcsókolt. Ez a csók nem olyan volt, mint az idefele lévő úton, hanem sokkal vadabb.
– Ne hívj többet annak – morogta, miután elszakadt az ajkaimtól.
– Tanár úrnak? – húztam pimasz mosolyra a szám.
– Daniella!
– Jó, bocsánat – mondtam, mire ledobott az öléből, majd előre ment a kocsihoz.

Hirtelen egy nagy dörrenést hallottam, majd sok madarat láttam, amik menekültek.
Nagyon megilyedtem, így egy halkat felsikítottam, majd csak Földes óvó ölelését éreztem.
– Menjünk haza, jó? – suttogta bele a nyakamba.
– M-mi volt ez?
– Vadászok. Gyere – húzott fel a csomagtartóból.

*

– Na, milyen volt a délutánod?
– jött ki a konyhából anya, ahogy hazaértem. Ő annyit tudott, hogy Mesinél voltam.
– Csodálatos – mosolyogtam, majd felmentem a szobámba.