Érted Harcolni //Jikook// ✔BEFEJEZETT✔

6. - Vadászat

Fel és alá.
Vízen és bokrokon át.
Játék és móka egyhelyen, nevetés ezrei hangozták be a helyet.

Boldogan futott át a réten Jimin, mellette pedig barátja. Újra együtt játszottak, nevettek és mókáztak.
Jól érezték magukat, dagadni nem lehetett.

A tegnapi nap szomorúsága mára már eltűnt. Mintha megsem történt volna, lehet már nem is emlékszik rá. Kitudja. Ez volt a legkisebb gondja, most barátja a fontosabb.

A nap csodásan sütött az égen. Madarak ezrei repültek a kékségen. Az állatok nyugodtan legeltek, éltek az erdőben. Semmi nyüzsgés, vagy hangzavar nem volt.

Aztán a nyíl repült. Megsebesítve Jimin pirosló arcát a sok nevetéstől. Egy mély vágás díszelgett arca bal felén. Kezét oda kapva érezte a meleg vért, ahogyan lassan kibuggyan.

A játék abba maradt. A nyugalmat és jó kedvet kutya ugatás és emberi kiabálása vette újra át. Minden állat menekülni kezdett amerre csak szeme ellátott. Nyilak ezrei repültek a levegőben, puska hangja hallatszódott, kutyák ugattak és morogtak, kapták el a vadakat. Az emberek orruk alatt zsörtölődtek, üldöztek az állatokat. Rosszabbak voltak mint a vademberek, szívtelen kis szörnyetegek.

Jimin elkapva Taehyung kezét, futni kezdett vissza felé. Vissza a hazhoz, vagy azon is túl. Messzire akart innen menni. Nem akarta, hogy nagyobb bajuk essen. Azt sem akarta, hogy fölülről nézze tovább a világot.

- Mennünk kell! De nagyon gyorsan! - nézett hátra a fiúra könnyes szemekkel.

- Azt sem tudod, hogy hova mész! - rivalt rá futás közben az őz fiú.

- Nem baj! Messze innen! Az erdő másik végébe!

- Hol van a megmentőd? Hol van az a Vadász kölyök?! - hangja erőteljes volt, nem akart rá ilyeszteni jobban Jiminre.

Taehyung megállt és leguggolt a bokrok sűrűjébe. Maga felé fordította Jimint és mélyen kék szemeibe nézett. Mindig itt volt az a fiú, akiről annyit meg annyit áradozott neki. Most pedig sehol sincsen, és nem érti mi van.
Nem tud a tegnapról, se arról hogy mi lett velük azóta.

- Jimin. Hol van a kölyök, akiről mindig annyit áradoztál? - hangja kedvesebb és nyugodtabb lett.

Már messze jártak a vadászoktól, nem kellett suttogniuk. Bizott abban, hogy a kutyák sem őket követik.

- Jimin. Áruld el nekem, hogy mi van.

- Én... Azt mondtam neki, hogy nem kell rám vigyáznia.. És elküldtem.. - ajakai remegtek, szemei könnybe lábadtak.

- Jaj, Jiminshi.. Mekkora egy bolond vagy. - szorosan magához ölelte a fiú törékeny testét.

Számára ez volt a legnagyobb hülyeség, amit valaha Jimin eltudott volna követni életében. Azt elküldeni, akit megszeretett és önzetlenül bármikor megmentette volna őt a bajból.

– Mekkora egy szerencse! Hé fiúk! Hozzátok őket is a kastélyba! - a férfi hangja parancsoló volt; menekülésre már nem volt esélyük a két fiúnak.