Charlene Walsh
Március 16. csütörtök
Kora reggel léptem ki a liftből, és indultam el a szálloda éttermébe. Elég korán érkeztem ahhoz, hogy az összes pilótába beleütközzek. Tegnap a levél teljesen leamortizált, és nem is ettem tegnap délelőtt óta, még most sem voltam túlságosan éhes, de tudtam, hogy szükségem lesz valamiféle szénhidrát bevitelre, mert a nap végére összeesek valahol.
- Arlene! –szólított meg George Russell, ahogy az asztalok között sétáltam.
- Szia, George –motyogtam, és az önkiszolgáló pulthoz léptem.
- Látom jó kedved van –állapította meg.
- Igen –biccentettem, majd felvettem egy tálcát a kezembe, egy tányér társaságában, majd pakoltam rá minimális ételt.
- És étvágyad sem –tette hozzá George, és ő is szedett mellettem, de ő jócskán megpakolta a tányért.
- Van tea? –kérdeztem, de mire megkaptam a választ, már meg is pillantottam a kancsót. Egy pohárral töltöttem, majd azt is a tálcára helyeztem.
- Csatlakozol hozzánk? –kérdezte, mire az asztaltársaság felé néztem. Egy hosszú asztalnál ültek a pilóták. Lando Norris, Carlos Sainz, Pierre Gasly, Oscar Piastri és Charles Leclerc.
- Nem is tudom –húztam el az ajkam, mivel Charlesal tényleg jobb lenne, ha tartanám a távolságot. Bár annyira szerettem volna megmutatni neki a levelet és tanácsot kérni tőle, vagy egyszerűen valami reakciót kapni rá. És mi lenne, ha csak megjegyezném neki a levelet? Ebből legalább tudnám, hogy érdekli-e. Talán csak felindulásból mondta, hogy tegyünk úgy mintha nem ismernénk egymást.
- Gyere már, Charlene! –szólított meg ismét Russell, én pedig elindultam vele együtt az asztal felé. Ahogy közeledtünk, a pilóták nagy része jó kedvűen fogadott, aminek egy kicsit örültem. Charles pedig rezzenéstelen arccal majszolta a reggelijét. Mellette volt egy szabad hely, amit egy jelnek vettem, hogy megemlítsem neki a levelet.
- Jó reggelt, morcos Arlene! –köszöntött Lando.
- Mi a gond? –kérdezte Carlos, aki szintén tudott a zaklatómról, és gyanítottam, hogy leginkább arra volt kíváncsi, hogy azóta voltam-e kontaktba a lánnyal.
- Semmi –reagáltam, és elhelyezkedtem a széken. Belekortyoltam a teámba, és szerencsére innentől kezdve elterelődött rólam a figyelem. Oké, szóval hogyan mondjam neki? Kaptam egy levelet a csajtól... Jelentkezett a lány ismét. Tényleg van egy zaklatóm. Végül mély levegőt vettem, majd a mellettem ülő srácra sandítottam, aki ismét lehengerlően jól nézett ki.
- Kaptam egy levelet a lánytól –böktem ki, és Charles rögtön tudta, hogy neki címezem a szavakat, és rám nézett.
- Mi? Írt neked egy levelet? –lepődött meg, és hatalmas megkönnyebbülés volt látni, hogy érdekli a dolog.
- Igen –bólintottam.
- De emailt vagy mit?
- Nem, rendes papír alapon írt –kutakodtam a táskámban, majd megtaláltam a levelet, és Charles kezébe nyomtam.
- Ez fura –vette ki a borítékból a papírt, majd végig futott a sorokon.
- Szerintem ezt jelezned kellene a rendőrség felé –nézett rám, és a komoly tekintete megrémisztett.
- Mi történik? –kapta ki a levelet Charles kezéből Pierre Gasly.
- Haver, nem tartozik rád –tépte vissza, majd felállt, és felhúzott magával. Meglepett ez a heves reakciója, de közben elérte vele, hogy a pulzusom az egekbe szökjön. A halban egy kevésbé belátható helyre telepedtünk le.
- Ugye tudod, hogy ezeket a leveleket komolyan kell venni, Cha? –mutatta a levelet a kezében.
- Mégis mit tehetnék? Nem tudom az igazi nevét sem –szipogtam, majd a könnyeim eleredtek. Tegnap óta magamba fojtottam az érzéseimet, és most előtört belőlem a kétségbeesés, a félelem és a zavarodottság.
- Nyugi –húzott magához, én pedig a vállára hajtva a fejemet, törölgettem a könnyeimet. Addig felsem fogtam, a közöttünk lévő kontaktust, míg az illata be nem töltötte a körülöttem lévő teret.
- A monogram megvan, ami mondjuk lehet nem az igazi, de a rendőrség valamit kezdhetne vele –bíztatott.
- Nem, ez biztosan nem lenne elegendő –húzódtam el tőle, mielőtt még valaki képet készített volna rólunk.
Láttam a mellettem ülő srácon, hogy pont olyan tanácstalan, mint én. Nem volt túl kecsegtető, de annak örültem, hogy mellettem van, vagy legalábbis érdekli ez a kialakult szituáció.
- Esetleg megkérdezhetnénk a menedzseremet, hogy ilyenkor mi a teendő –dobta fel az ötletet.
- Nem lenne baj? –néztem rá, ő pedig engem figyelt a tekintetével, és félmosolyt villantott rám.
- Dehogy, nem szeretném, ha bajod esne –nézett körül gyorsan, majd megfogta a kezemet, és az ujjainkat egybe fűzte. A szívem olyan hevesen kalapált, mint még soha, és éreztem ahogy az egész testem reagált erre az apró, de jelentéssel bíró érintésre.
- Köszönöm –sóhajtottam.
Charles elengedte a kezemet, majd a telefonját előhúzta és hívást kezdeményezett a menedzserével. Elsőre nem vette fel, de Charles addig próbálkozott, míg harmadjára fogadta a hívást a férfi. – Letudsz jönni a halba? –kérdezte Charles, és meglepett, hogy a menedzsere is itt van a hotelban.
- Igen, most –bólintott Charles. Még pár szót váltottak, majd a hívást megszakították.
- Mindjárt jön, megmutatjuk a levelet neki, meg elmondod, hogy hol találkoztál vele eddig –nézett rám a srác.
- Rendben –biccentettem, és idegesen a körmeimet piszkáltam.
Tíz perccel később egy elegánsan öltözött férfi jelent meg mellettünk. Kék ingben volt és fekete farmerben, még a laptoptáskáját is magával hozta.
- Nicholas Todt –nyújtott nekem kezet.
- Charlene Walsh –fogadtam el a kézfogást, majd a férfi leült velünk szembe.
- Rendben, akkor meséljetek mi a helyzet –könyökölt a térdeire, és az ujjait összekulcsolta maga előtt.
Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok nektek!
Instagram: dkamilla_iroioldal
TikTok: dkamilla
Vinted: dkamilla2003
