Charlene Walsh
Július 7. péntek
- Nem ezt kértem! –akadt ki Miss. Cameron majd hozzám vágta a kék mappát, amit imént az egyik pénzügyes fickó nyomott a kezembe. Én is tisztában voltam vele, hogy más miatt küldött el, de azt nem adták nekem oda.
- Tudom, de nem adták ide –ismételtem el másodjára, mire Sasha rám emelte a tekintetét, és úgy nézett rám, mint egy utolsó szemétdarabra. Hát igen, legalább ilyenkor rám néz, ha máskor nem is.
- Jézusom, én vagyok itt mindenkinek a főnöke és nem adják ide, amit kérek?! –üvöltött magából kikelve, majd felpattant és idegesen megkerülte az asztalt. Rossz beidegződés miatt, azonnal hátráltam egyet, mert attól tartottam, hogy megakar ütni. De persze simán elment mellettem, és kirontott az üvegajtón. Ahogy elhagyta a helyiséget, kiengedtem az addig bent tartott levegőt, majd futólépésben elindultam utána. A folyosó végén a pénzügyes kollégáimhoz rontott be, majd leüvöltötte a két srácot, és az egyik nőt, aki nem akarta oda adni nekem a kért mappát.
- Mégis mit képzeltek ti magatokról? –ordibálta. Én pedig próbáltam láthatatlanná válni. Körülbelül öt percen keresztül ordibált velük, majd kitépte a nő kezéből a fekete mappát, és kifordult az iroda helyiségből. Ahogy ezt megtette, végig mérte az öltözékemet. Egy sima fehér ruha volt rajtam, és a nyakamnál egy fekete masni volt megkötve.
- Szerezz nekem egy ilyen ruhát! –mutatott rám dühösen, mire megilletődve bólintottam.
- Rendben!
Ezután Sasha dühöngve tovább folytatta az útját az irodájába, én pedig megkönnyebbülten a saját irodámba sétáltam. Négy óra elteltével sikerült megrendelnem a ruhát Sashanak, és mivel elküldött leveleket feladni a postára, így kaptam az alkalmon és az utolsó félórában indultam el, hogy már ne kelljen ma visszajönnöm az irodába. Lementem a földszintre, majd elindultam a kijárat felé, amikor a recepciós lány utánam kiabált.
- Charlene!
- Igen? –fordultam felé kíváncsian.
- Ezt neked hozták! –vett elő a pult alól egy hatalmas csokor rózsaszín rózsát.
- Nekem? –ráncoltam a homlokom meglepetten.
- Igen, van kártya is hozzá –tette hozzá, én pedig elindultam a pult felé, és már egy méterrel arrébb is érezhető volt a kellemes rózsaillat. Egy fehér kártya volt a rózsák közé helyezve.
Remélem jól telik a napod! - Lando Norris.
A szívem hatalmasat dobbant, és nem akartam elhinni, hogy ilyen szép csokrot kaptam Landotól. Valójában még senkitől nem kaptam virágot, és a mosolyomat egyáltalán nem tudtam letörölni az arcomról.
- Köszi –fogtam meg a csokrot, majd folytattam az utamat a kijárat felé.
Haza felé menet feladtam a leveleket, és mire haza értem, a kezem bár elgémberedett a hatalmas csokor nehézségétől. Kerestem egy vázát, majd tele töltöttem friss vízzel, és a konyha pultra helyeztem a gyönyörű rózsákat. Elővettem a mobilomat, majd lefotóztam a csokrot és a napomba kiraktam, persze nem akartam megjelölni Lando-t, mert abból gyors felfordulás lett volna, de egy narancssárga szívet azért raktam a képhez. Ahogy kitettem, másodpercekkel később Charles megnézte a napomat, és a kedvem ismét alábbhagyott. Kiléptem az Instagramból, és írtam egy üzenetet Landonak.
Charlene Walsh: Köszönöm a rózsákat, gyönyörűek!
Nem sok időbe telt, mire válaszolt.
