Charlene Walsh
Április 29. szombat
Már rég tartott az időmérő, amikor még mindig Isa szavai jártak a fejemben. Valóban ugyanazt érzem mindkét srác iránt? Igazából Charles-al sokkal közelebb kerültünk egymáshoz az utóbbi időben, míg Landoval eltávolodtunk. Az élet Charles-t elém sodorta, és akarva akaratlanul ott kötöttünk ki, hogy most együtt lakunk. Fogalmam sem volt, hogy Charles végül mit is akar, nem tisztáztuk a kapcsolatunkat, csak tengődtünk, ami addig jó is, míg a szívemet nem töri darabokra. De a vihar előtti csend annyira feltűnő volt, még sem akartam tudomást venni róla.
- Carlos jó kört ment! –szólalt meg mellettem izgatottan Isa. Charles-al és vele a VIP szekcióban foglaltunk helyet, és onnan figyeltük az eseményeket.
- Igen, ezzel még végezhet első helyen –mondta Charles is a másik oldalamon. A keze a térdemen pihent, ami annyira jó érzéssel töltött el, mert olyan volt mintha összetartoznánk és én akartam is hozzátartozni.
- Csatlakozhatunk ide? Valaki rohadt büdös a másik oldalon –jelent meg Max Fewtrell, mögötte pedig Lando jött.
- Persze, gyertek –paskolta meg Isa, a mellette lévő üres helyet. Max letelepedett közvetlen mellé, majd Lando is egyel arrébb, akivel a tekintetünk egy pillanatra összetalálkozott. A pulzusom az egekbe szökött, majd újra a képernyőre tereltem a tekintetemet, és próbáltam leállítani az érzéseimet.
- George autója nem valami jó most –szólalt meg Max.
- Nem, valamit nagyon elcsesztek rajta –reagált ismét Charles, majd elhúzta a kezét a lábamról, és a hátam mögé ejtette.
Háromnegyed órával később Carlos Sainz első lett az időmérőn, aminek mindenki nagyon örült, és Isa azonnal el is indult megkeresni. Én pedig ott maradtam egyedül a három fiúval.
- Charlene, mi a helyzet veled? –sandított rám Max Fewtrell.
- Azon kívül, hogy elvan törve két bordám, remekül vagyok –feleltem kapásból.
- Oh, mi történt? –lepődött meg és hálás voltam, amiért a srácok nem kürtölték tele az egész paddock-ot azzal, hogy a bátyám megalázott és megvert.
- Elestem –feleltem kicsit habozva, mire Charles és Lando is rám néztek.
- Ennyire?
- Igen, béna voltam –bólintottam az ajkamat harapdálva.
- Nem én mondtam –emelte fel a kezét védekezően, és közben elnevette magát.
- Jól van, elég lesz –forgattam meg a szememet szórakozottan.
- Menjünk gratulálni Carlosnak –simította Charles a vállamra a kezét, én pedig pont elkaptam Lando tekintetét, aki végig nézte a gesztust. Nem tudtam semmi kiolvasni a tekintetéből, de azt megtudtam állapítani, hogy már egyáltalán nem tekintet rám barátként.
Április 30. vasárnap
A vasárnap röpke pillanat alatt eltelt, és Carlos-t köszönthették a dobogó legfelső fokán, nagyon örültünk a sikerének, és ebből az alkalomból késő este elindultunk ünnepelni. Isaval készülődtem, és meg is beszéltük a fiúkkal, hogy menjenek előre, mi majd megyünk utánuk a spanyol lánnyal.
- Szerintem ez remekül állna a ruhádhoz –mutatott felém egy sötét lila paletta színt. A ruhám, egy lila és fekete színben csillogó rövid darab volt. Két vékony pánt tartotta rajtam, és az alakomat túlságosan kiemelte.
- Nem szeretem az erős sminket –ingattam meg a fejem.
- Pedig ehhez a ruhához, csak ez illik –reagálta Isa.
